©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Fejtámasz Egyiptomból

Hogy mennyire volt kényelmes egy ókori egyiptomi fejtámasz, arról kevesebbet tudni, mindenesetre a fej mágikus védelmét biztosította éjszaka, illetve a túlvilágon.

A fejet a középpontba állító ókori egyiptomi halotti rituálék, amelyek a temetési ceremónia során zajlottak, az életből a halál utáni újjászületésbe való átmenet csúcspontját jelentették. A „száj megnyitásának szertartását” a sír bejáratához érve végezték el a mumifikált halotton. Ezzel életfunkciói és érzékszervei mintegy varázsütésre újra működésbe léptek a túlvilági életben. Nem kétséges tehát, hogy a fej (és az arc) megtartása és birtoklása alapvető fontosságú volt a halál utáni újjászületés szempontjából, azonban korántsem volt magától értetődő. A Halottak könyve 43. fejezetének mágikus erejű szövegével például azt igyekeztek megakadályozni, hogy a túlvilágon vándorló halott fejét rosszindulatú démonok késeikkel levághassák vagy elrabolhassák. A Halottak Könyve 162. fejezete ugyancsak a fej mágikus védelmére és az isteni újjászületés érdekében íródott.

A Halottak Könyvének fejtámaszokra gyakran felírt 166. fejezete kifejezetten a tárgy túlvilági életben kifejtett mágikus szerepét állítja a középpontba. A szöveg a halott újjászületését mint álomból való ébredést írja le. Az ébredés egyértelmű jele pedig a fej felemelése, amelyet a mágikus erejű fejtámasz biztosít. Némelyik fejtámasz dekorációja (pl. a Tutankhamon fáraó sírjában talált darab) azt is egyértelművé teszi, hogy a halott feje a kozmikus ellenségeit hajnalban legyőző és diadalmasan a keleti horizontra felemelkedő napistennel azonosul.

Fejtámaszokat nemcsak az ókori Egyiptomban, hanem más afrikai kultúrákban is használtak még a múlt században is. A nem Egyiptomból és sokkal későbbi időkből (pl. a 19. századból vagy a 20. század első feléből) származó fejtámaszok azonos funkciója és sokszor hasonló formája és kidolgozása felveti a kérdést, hogy véletlen egybeesésről, vagy egy 5000 éves kulturális tradíció továbbéléséről van-e szó.

Az eleinte kőből vagy agyagból, később inkább fából, néha pedig csontból vagy egyiptomi fajanszból készült fejtámaszok már az óbirodalmi 3. dinasztia (Kr. e. 3. évezred közepe) idejétől megjelentek Egyiptomban sírmellékletként, az Újbirodalomban (i.e. 2. évezred második fele) pedig már a múmiavásznak közé rejtett amulettek formájában is. A tárgytípus még a Ptolemaiosz-korban (i.e. 332–30) is használatban volt, sőt bizonyára a keresztény időkben és az iszlám hódítás után is, sírmellékletként való használata azonban ekkorra már megszűnt, ezért ezekből az időkből nem maradtak fenn példányok.

A szomszédos Líbiában viszont a jelek szerint az i.e. 500 és i.sz. 700 közötti időszakban jelennek meg az első fejtámaszok a garamant kultúrában. Maliban a 11. és 14. század között a tellemek használták őket, majd az őket követő dogonok tárgyi kultúrájában egészen a 20. századig kimutathatók, ugyanúgy, ahogyan Núbiában, ahol szintén egészen a 20. századig használatban voltak az ókori egyiptomiakhoz igen hasonló darabok a bisharinok és ababdák körében, a Nílus és a Vörös-tenger között élő őslakos nomád népeknél. Kelet-Afrikában a fejtámasz szerepe elsősorban az volt, hogy fekvés vagy alvás közben az – elit státusz szimbólumnak számító –  bonyolult, koronára vagy turbánra emlékeztető formájú hajviseletet és a ráhelyezett fémből, agyagból, kagylóból, tollból és gyöngyből készült fejdíszeket segítsen épségben tartani. Közép- és Kelet-Afrika egyes régióiban a fejtámasz használata kifejezetten a vezetők kiváltsága volt, akikkel – hasonlóan az ókori egyiptomi gyakorlathoz – el is temették ezeket a tárgyakat. A Dél-Afrikában, Zimbabwében használatos shona fejtámaszok formája eltér a kelet- és közép-afrikai típusokétól és fontos szerepet tölt be a transzcendenssel való kommunikációban. Az itt élők hite szerint ugyanis használójuk a segítségükkel kapcsolatba léphet az ősök szellemeivel, sőt az egész szellemvilággal.

További információk az afrikai kultúrákban előforduló fejtámaszokról itt.

A képen látható fejtámasz a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményéből származik, fotó: Szesztay Csanád