©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Ha egy őszi éjszakán egy villamoson utazó

A punga: teher és vágy között.

Táska és zacskó nem egylényegű.

Bálint Tiborról, a Zokogó majom: egy élhetetlen család kálváriája című regény közismert írójáról szóló csodálatos esszéjében Tamás Gáspár Miklós ekképpen írja le alakját: „Folyton, fintorogva mosolygó, szomorú ember volt Bálint Tibor, felejthetetlenül groteszk. Emlékszem rá, ahogy álldogált az Utunk (ma: Helikon) szerkesztőségében, a Kendeffy-ház, akkoriban, tán ma is, városháza sötét földszinti termében a Fő téren. Állt a túlfűtött helyiségben szárközépig érő műbőr kabátjában, »nyakában valami sál«, fején a kajla kalapja, kezében a kelet-európai ember végső menedéke és kapaszkodója, a punga (»pungă« románul: nájlon bevásárlószatyor, eredetileg egyszerűen: zacskó), benne a karalábé meg a sör. Soha nem ült le, soha nem vetette le a kabátját, csurgott a cigányos, kerek képéről, ferde orráról a víz, a csuklójára csúsztatta a pungát, úgy itta a túlcukrozott, zaccos törökkávét a súlyos bögréből, ahogy a szájához emelte, úgy lengett a súlyos punga, benne a karalábé és a sörösüvegek, esetlenül, határozatlanul. (…) Bálint Tibor képtelen volt elhatározni magát arra, hogy kimenjen a szerkesztőségi szobából (…), amíg valaki meg nem szánta, s átvitte a szomszédos, homályos hivatású vendéglátó-ipari egységbe, amely hasonlóképpen túlfűtött volt, s amelyben ugyanolyan agyoncukrozott, zaccos, tűzforró törökkávét ivott, mint elébb, s tovább lengett a csuklóján a dögnehéz punga, amelyet a világért el nem engedett volna, s épp úgy nem volt képes vagy hajlandó leülni, mint korábban, épp úgy téblábolt bizonytalanul és zavartan, csak most nem a szerkesztők, hanem a fekete egyenruhás, fehér kötényes, fityulás pincérnők vagy presszósnők kerülgették, amint kivitték a Beszterce-Naszód megyéből belátogató, fejkendős-nemezcsizmás tanítónőknek a legyek pökte mézes süteményt a gőzölgő törökkávé mellé. A romániai létező »szocializmusnak« ebben a korszakában még mindenki izzadt. A fagyoskodás csak ezután jött.” Az idézet hosszúsága két okból is indokolt. Az egyik, hogy a megnyitó szerzője sajnos sohasem fog ilyen irállyal írni vagy beszélni; a másik pedig az, hogy e leírás etnográfiai sűrűségénél aligha lehet jobban megjeleníteni a szatyor, a punga kelet-európai jelenségkörét: az úton levést (két tetszőleges pont között, de sokszor céltalanul, bizonytalanul), a túlfűtött belső helyiségek jelenségét, valamint a kabát és a szatyor le nem tételének értelmetlennek tűnő rögeszméjét. A súlyos télikabát és a minduntalan hordott nehéz szatyor a kiállításmegnyitó képzeletében hozzástilizálódik Az ügynök halála című Miller-darab 1959-es honi ősbemutatójának jellegzetes képéhez, a Willy Lomant alakító Tímár József termetéhez képest nagyméretű, kb. derékig érő kofferéhez, melyben az utazó ügynök sorsának terheit cipelte, míg cipelte.

Ám míg Ceauşescu Romániájának dilemmája az volt: „Mit adnak? Mit osztanak? Mi kapható éppen a boltban? Az ember azt veszi, amit épp osztanak, nem azt, amire történetesen szüksége volna. Az üzletben amúgy se adtak a vásárlónak, az ügyfélnek pungát, a pungát az ember a magyarországi ismerőseitől kunyorálta el, s avval lézengett a városban, várva, hogy valamit majd osztanak”, addig Magyarországon a hetvenes évektől újabb funkciót kapott a szatyor. A Skála Coop, Centrum Áruház, Tisza, Állami Biztosító, Keravill stb. logóit viselő, megjelenésükben is újszerű, színes nejlontáskák ugyanis az akkor felnövekvő generációk számára gyökeresen más jelentettek. A fogyasztás, a választék szimulációi voltak ezek. Apró, de életbevágó tárgyak, amelyek a vágyott Nyugat életformaszerű shoppingolására utaltak. Ha valaki szert tett egy Adidas vagy Levi’s feliratú, valódi, a Vasfüggönyön és az Óperencián túl készült szatyorra, akkor azt fétisként hordta körül a városban, hisz a nejlontáska egyfajta profán epifánia volt, bizonyítéka annak, hogy Nyugaton vásárolt az illető. Hogy Nyugaton és hogy vásárolt. Gyermekkorában a kiállításmegnyitó a nyugati országokban már akkor is sokat járt nagynénjétől, illetve a szüleitől kapott bizonyos tárgyakat (Dunlop teniszlabdatartó doboz, márkás sportfelszerelések matricái stb.), melyeket – az epifánia okán – még akkor is fétisként őrzött, amikor már teljesen használhatatlanok voltak. Ám 8-9 éves korának képzeletébe egy szatyor ivódott be a legélesebben. A feltehetően egy repülőtér tax free shopjában való vásárláshoz kapott tasak felirata az volt „Buy, buy!”. Az amerikai filmekből jól ismerte, hallotta már ezt, tudta, hogy elköszönést, búcsúzást jelent, mígnem az egyik barátja fel nem világosította, hogy amire gondol, azt nem így írják angolul, s hogy az ő szatyrán lévő felirat valójában vásárlásra buzdít: buy, buy! A titkos tudás, a fogyasztás nyílt parancsa kéjes, orgazmikus érzéssel töltötte el a két gyerekkori barátot. Kiskamasz koráig meghatározta a kiállításmegnyitó világhoz való viszonyát e fentebb vázolt vágy, melynek az akkori, Nyugathoz kapcsolódó ön-etnográfiáját majd egyszer megírja pontosabban.

Punga

Megtekinthető: 2013. november 7. – december 15., szerda és péntek 14–18 óra között

amaTÁR kiállítótér, 1035 Budapest, Veder utca 14.

Művészek: Födő Gábor, Hecker Péter, Koronczi Endre, Szabó Eszter, Szabó Klára Petra
Kurátorok: Gadó Flóra és Molnár Tamás

A kiállítás az Amadeus Művészeti Alapítvány és a cARTc space and projects of contemporary art második kurátori pályázatának nyertes munkája.