A színek rögzítésének első feljegyzett kísérlete a heliokróm felvételkészítés, melynek egyik úttörője, Seebeck már 1810-ben klórezüst papírra színes fénysugarakat tudott másolni – bár a színek tartósan megmaradó rögzítésére még várni kellett. A színes fényképezés első útjának, az autokróm fényképezés alapelvének az 1808-ban, Young által megfogalmazott, és bő fél évszázaddal később, 1859-ben Helmholtz által tökéletesített, a színes látás létrejöttét magyarázó trikromázia elmélete szolgált. Eszerint a különböző színeket a három – vörös, kék, zöld – alapszín különböző arányú keveredése hozza létre. A színes felvételek készítését lehetővé tévő, a három alapszín összeadásával létrehozó, additív színkeverést, 1859-ben Maxwell dolgozta ki, és gyakorlati alkalmazását 1861-ben mutatta be. A színes felvételek készítésének másik útját, a szűrt színek összeadásával, tulajdonképpen színkivonatok által létrejövő képet alkotó, szubtraktívnak elnevezett eljárást 1862-ben De Huron alkotta meg. Az additív színkeverésen alapuló rögzítési módot a mozgófilmgyártásból már ismert August és Louis Lumière tette a fényképezés kedvelői számára is lehetővé. A testvérek szabadalmi igényüket 1904-ben jelentették be, majd 1907-ben megindult az autokróm lemezek nagyüzemi előállítása, ekkor már a Lumière testvérek napi 6000 darab lemezt gyártottak.
Majdnem élenjáró magyarok
Mint előző írásomban említettem, a fényképkészítés eljárásának elmélete és gyakorlata igen hamar eljutott hazánkba, és nem volt ez másképp az autokróm képkészítéssel sem. A francia fényképészek után a magyarok voltak az elsők a világon, akik sikereket értek el autokróm színes lemezekkel. Felsorolás helyett említsük itt meg Kenyeres Balázs sebészprofesszort, aki tudományos célokra is felhasználta az autokróm színes felvételt, és Balogh Rudolf fotóművészünket, aki színes képeivel a párizsi világkiállításon Lumière-díjat is nyert.
Varázslatos üveglapok
Az autokróm lemez lényegében két üveglemez közötti hordozóra rögzített, színes, pozitív, napfénynél vagy vetítve megtekinthető diafelvétel. Üveglapra színezett keményítő szemcséket tartalmazó keveréket visznek fel, melyre a hagyományos fekete-fehér fényérzékeny réteg kerül, majd ezt üveglemezzel zárják le. A felvétel a keményítőszemcsék színszűrő képességét felhasználva történik. A felvétel expozíciója a lemez fény- és színérzékenysége miatt hosszú, akár 10 másodperc is lehet. A színérzékenység az oka, hogy a nagyobb felületen a fehér területek szürkésrózsaszín árnyalatot kapnak, ezért a fényképészek inkább a 9 × 12 cm nagyságú lemezeket részesítik előnyben. Ennek ellenére ritkán előfordulnak 13 × 18 cm nagyságú lemezek és sztereo autokrómiák is.
Nem mond ellent: tanár és művész
Az MMKM Tanulmánytárában őrzött felvételek a Pozsonyban 1889. január 12-én született Mithay Antal szaktudását dicsérik. Mithay Antal elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, majd 1906 és 1910 között Budapesten volt egyetemi hallgató. 1910-ben tanári oklevelet kapott német, latin és görög nyelvből, és ez évben a doktori fokozatot is megszerezte. Pályakezdő, akkor még próbaidős oktatóként Pozsonyban, majd Nagyszebenben helyezkedett el. Végleges tanári állását 1913. január 1-jén kapta meg, és az első világháború végéig Nagyszebenben oktatott. A trianoni békediktátum után nem kívánt az anyaországtól elcsatolt területen maradni, és az anyaországba költözött. Győrben a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskolában – ma Révai Miklós Gimnázium – kapott német és latin szakos tanári állást, és 1929/30-ban az iskola ifjúsági, 1931–1945 között a tanári könyvtárát is vezette. Pedagógusi pályájának elismeréseként 1939. január 5-én címzetes igazgatóvá nevezték ki.
Mithay Antal 1946. október 1-jén vonult nyugdíjba. A kor színvonalát meghaladó fotóművészeti tevékenysége mellett az Országos Középiskolai Tanár Egyesületnek és a Győri Tanári Körnek is tagja volt, a Dunántúli Bélyeggyűjtők Egyesülete pedig alelnökévé választotta. 1972. szeptember 6-án hunyt el Győrben.
A gyűjteményünkben őrzött, 1913-ból származó felvételeket Mithay Sándor – Mithay Antal fia – adományozta gyűjteményünknek, röviddel az MMKM Tanulmánytár épületének felépülése után, 1966-ban. Az 55 darab 9 × 12 cm nagyságú lemez témáit Mithay Antal nagyszebeni és pozsonyi tanári állomáshelyein rögzítette. A fényképész 1913 folyamán készült felvételeiben maximálisan kiaknázta a színes technika lehetőségeit. Tájfelvételei az év négy évszakában, folyópartokon, erdőkben és virágos réteken, kertekben, falvakban és faluhatárokban, városközpontokban és parkokban készültek. Fényképek őrizték meg a lombkoronás nyári, a színpompás őszi és a hófödte téli erdőket és a folyóparton ruhát mosó asszonyokat. Sikeres a virágkoronában pompázó fák, virágcsendéletek vagy az alkonyodó égbolt vörösben úszó fellegeinek megörökítése is. A fényképek mellékleteként őrzött kézírásos lapocskákon a művész pontos feljegyzései a helyszínt, a rögzítés pontos dátumát – a napszakot, órát és percet –, a megvilágítás erősségét örökítik meg. Nem maradhat el a napfény vagy esetleges hiányának feltüntetése, és az expozíció pontos – néha 10 másodperces ideje sem. Mithay Antal nyomán a közreadott felvételekhez a teljesség kedvéért ezt a dokumentációt is mellékeljük.
Csak 70 év múlva
Az autokróm felvételek történetének említésre méltó epizódja, hogy elsősorban festmények reprodukciójára még az 1930-as években is használták őket. A képeket megvilágítva, sokszor diaként vetítve tekintették meg. Mivel a színes képek egy példányban készültek, sokszorosításukra már 1906-ban kísérletet tettek az UTO, 1911-ben UTOCOLOR márkanevű fotópapírral, a kívánt színhatás reprodukálása azonban csak hét évtizeddel később, az 1970-es években forgalomba hozott fordítós filmmel vált megoldhatóvá.imho
