©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A Szent István csatahajó

1914. január 17-én, 10 óra 50 perckor a több tonna szappannal és disznózsírral bekent, Fiume-Bergudiban lévő csatahajó-sólyáról a Ganz és Társa Danubius hajógyár öblének vizére siklott Őfelsége Szent István névre keresztelt csatahajója.

A Szent István csatahajó 152 méteres hosszával és 20 000 tonnás vízkiszorításával minden idők legnagyobb magyar építésű hajója. Nem is egyszerűen a legnagyobb, hanem kiemelkedően a leghatalmasabb. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a rangsorban utána következőnél ötször nagyobb. E hatalmas hajó minden hibája ellenére a magyar ipar teljesítőképességének és Magyarország a Monarchián belül Ausztriával való egyenjogúságának szimbóluma volt.

A 20. század első évtizedének végén alapvetően két ok kényszerítette az Osztrák-Magyar Monarchiát az új típusú csatahajók, dreadnoughtok építésére. Az egyik az olasz dreadnought-program volt, a másik pedig a hatalmi állás fenntartásának kényszere. A nagyhatalmi státusznak ugyanis ekkor már szükségszerű kellékei voltak a dreadnought típusú új csatahajók, különösen annak a fényében, hogy a Monarchiánál jelentéktelenebb államok is igyekeztek ilyen hajókra szert tenni.

A magyar gyár

Az 1857-es alapítású trieszti STT hajógyár alternatívájának épült a magyar „Ganz és Társa-Danubius” Gép-, Waggon-, és Hajógyár Rt. hajógyára Fiume-Bergudiban. A Danubius, illetve fő részvényese, a Magyar Általános Hitelbank az állami megrendelések reményében vállalta, hogy felépíti a megfelelő hajógyárat, amihez a magyar kormány ötven évre 10 000 m2 területet bocsátott ingyen a cég rendelkezésére. A Danubius megvette a fiumei Howaldt hajógyárat, és azt bővítette ki. A gyár eleinte csak kisebb méretű egységekre kapott megrendeléseket a haditengerészettől, ami arányos volt a magyar ipar kapacitásához mérve. A csatahajóprogram elindítása után a Danubius is szerette volna elnyerni az egyik csatahajó építését. Mivel az új hajógyár számára hatalmas kihívást jelentett a Szent István megépítése, ezért kénytelen volt vállalati fúziót végrehajtani a Ganz és Társa Gép- és Waggongyárral 1911-ben. Az így létrejött nehézipari vállalatbirodalom Magyarország legnagyobb munkaadójává is vált egyben.

A Monarchián belül a közös ügyeket (1910-ben) 36.4%-ban fizette Magyarország, így a magyar politikai vezetés is ennek arányaiban szeretett volna részesülni a haditengerészeti megrendelésekből is. Az új csatahajóosztály megépítéséhez szükséges hitelt a magyar kormány csak akkor szavazta meg, ha legalább egy csatahajót a Danubius épít.

A Ganz-Danubius 1912. január 29-én fektette le a VII. sz. csatahajó (későbbi Szent István) gerincét, jóllehet a sólya építése sem fejeződött be addigra.

A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egy fontos fázisát jelentette. A kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni. A hajó végül 1915 novemberében állt szolgálatba.

A Szent István

A Szent Istvánnak rövid élet és szerencsétlen sors jutott osztályrészül. 1918. június 10. hajnalán, első éles bevetése alkalmával egy olasz torpedóvető motorcsónakról kilőtt két torpedó végzetes sebeket ütött rajta, s három órás küzdelmet követően felborult, majd elsüllyedt.

A Tegetthoff nevű hajó fedélzetéről filmfelvételen örökítették meg a csatahajó utolsó pillanatait.

A kiállítást kísérő tanulmány letölthető a múzeum honlapjáról.

A Szent István csatahajó vízrebocsátása című kiállítás május 31-ig látható a Közlekedési Múzeumban ( XIV. kerület, Városligeti krt. 11).