©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Időtálló kötet az időről

Restaurálását követően a kutatók és a nagyközönség is megismerheti majd a Damjanich János Múzeum kincsét, mely valószínűleg Jász-Nagykun-Szolnok megye legrégebbi könyve.

Újabb kincs került elő a szolnoki Damjanich János Múzeum raktárából. Egy 1495-ben kiadott ősnyomtatványról, Szent Ágoston Értekezések az időről című művéről van szó, amelyet eddig biztos helyen, elzárva tartottak. Mivel a könyv meglehetősen rossz állapotban van, annak érdekében, hogy megóvják lapjait a további károsodástól, hosszú időn keresztül még maguk a szakemberek sem tanulmányozhatták a különleges nyomtatványt. Most azonban egy pályázatnak köszönhetően „lehetőség nyílik restauráltatni a művet, így reményeink szerint hamarosan a nagyközönségnek is bemutathatjuk ezt a könyvritkaságot” – mondta Jámbor Csaba, a múzeum könyvtárosa.

Szent Ágoston (354-430) az ókeresztény irodalom és a középkori gondolkozás egyik legnagyobb hatású úttörője volt, hippói püspök, egyházatya, filozófus, a „keresztény filozófia” alapjainak lefektetője. Egyik legolvasottabb, Vallomások című művének 11. könyvében hosszasan értekezik az időről. A szolnoki ősnyomtatvány talán ennek a résznek egy külön kinyomtatott példánya, ám az is lehet, hogy egy különálló kötetről van szó, hiszen Szent Ágoston rengeteget írt. A fordításig ezt nem lehet eldönteni, arra viszont sajnos még várni kell, mivel bizonyos kutatásokat csak a restaurálást követően kezdhetnek el a szakemberek.

Annyi azonban már most is biztos, hogy a múzeumban őrzött ritkaságot Johann Amerbach nyomtatta 1495-ben az akkori könyvkereskedelem központjában, Bázelben. Amerbach (aki mellesleg Szolnok testvérvárosában, Reutlingenben született) volt az első, aki Szent Ágoston összes munkáját kiadta nyomtatásban, és olyan neves nyomdászokkal dolgozott együtt, mint Johann Froben, Rotterdami Erasmus barátja és kiadója, valamint Johann Petri. Annak ellenére, hogy ekkoriban még mindenki igyekszik a kézíráshoz hasonló karaktereket használni, a saját formák lassan megszűnnek, és a 15. század végén kezd egységesedni az íráskép. Amerbach volt az első, aki a Roman betűtípust használta az Italian és a Gothic helyett.

A szolnoki Szent Ágoston-kötet valószínűleg Jász-Nagykun-Szolnok megye legrégebbi könyve, emellett ősnyomtatvány, vagyis azon könyvritkaságok csoportját erősíti, melyek 1500. december 31. előtt készültek. Ezeket gyakran incunabulumnak (lat., bölcső) is nevezik, mivel ezt az időszakot tekintjük a könyvnyomtatás bölcsőkorának. Az ehhez hasonló műveket mindössze egy-kétszáz példányban adták ki, és a lapokon látható piros színezést (rublikálást) a nyomdai munkálatokat követően, kézzel festették. Címlapjuk még nem volt, jobb esetben egy bevezető, valamint egy befejező rész tüntette fel a művek címét, szerzőjét, itt szerepelt a nyomdász neve és a kiadás dátuma is. Az ősnyomtatványokat általában nem kötötték be, hanem ívekre szétszedve fahordókban szállították, és a vevő, a megrendelő volt az, aki beköttette magának, a saját ízlése szerint, ahogy a könyvtárához passzolt.

És hogy miként maradt fent több mint ötszáz éven át egy papír alapú könyv? Először is a mindenkori tulajdonosok bizonyára nagyon vigyáztak rá. Másodszor pedig, mert az akkori papír még rongy alapú volt (a fa alapú papírral csak az 1800-as évek második felében kezdtek el kísérletezni), amely jóval maradandóbb anyagnak bizonyult. Kenderkötelet, alsóneműt használtak az előállításához, rongygyűjtők járták a házakat, és gyakran olyan jó munkát végeztek, hogy esetenként rongyhiány lépett fel Európában.

Fotó: Kozma Károly