©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Vendégkönyvek

Hatvan évvel ezelőtt halt meg Robert Capa. Ehhez némi csemege a Robert Capa / A Játékos című kiállítás vendégkönyvéből. Kurátori elemzés.

1976. április 5-én a Kiállítási Intézmények igazgatója levelet írt Aczél Györgynek. A gépirat másolatából kiderül, hogy a Műcsarnokban rendezett Robert Capa-kiállítást 1976. március 12. és április 4. között 26.355 fő látta. A feladó a címzett kérésére leveléhez mellékelte a kiállítás vendégkönyvét.[1] A fennmaradt iratok tanúsága szerint e levélre három nap múltán a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesének titkárságáról egy bizonyos V. Tiborné válaszolt a következőképpen: „Aczél elvtárs megnézte, nagyon köszöni, hogy elküldte a vendégkönyvet.”[2]

Az ominózus vendégkönyvet magát ugyan (még) nem sikerült megtalálni, azonban a hivatalos gépiratokból sok minden kiderült a korabeli ügymenetről, a kulturális kapcsolatok szervezéséről, a levelezésben résztvevők hatalmi viszonyairól. A 2013 szeptemberében nyílt Robert Capa / A Játékos című kiállítás építésekor mindez mégsem annyira történeti, mint inkább vizuális inspirációként volt számomra lényeges. De mi is lehetne érdekes egy vendégkönyvben?

 

A vendégkönyv: tárgy és eszköz

A vendégkönyv mindenekelőtt emlékkönyv; a látogató nyomot kíván hagyni benne – bejegyzésével végső soron azt állítja: „itt jártam én is”. Az esetek döntő többségében ugyanis a látogatók pusztán aláírják a lapokat, dátumhoz és névhez kötik a látogatás eseményét. A többnyire bőr vagy műbőr borítású, golyóstollal teleírt oldalak – hacsak nem rongálják meg őket – megváltoztathatatlan sorrendben őrzik azok lenyomatát, akik a kiállítás terében (egymás után) megfordultak.

A vendégkönyv ugyanakkor a látogatói észrevételek terepe is. Ha sötét van, kicsik a betűk, nincs levegő vagy modortalan a teremőr, arról bizonyosan bejegyzés születik. Ha valamivel nem ért egyet a látogató, vagy épp ellenkezőleg, valami nagyon is elnyeri a tetszését, ugyancsak. A vendégkönyv a kommunikáció, a vélemények megosztásának eszköze; egy-egy kiállítás közben vagy a tárlat végeztével a múzeumok érintett és illetékes munkatársai megismerhetik belőle a közönség (nyilvánosan vállalt) reakcióit.

Ez az évtizedekig működőképes forma azonban mára – úgy tűnik visszavonhatatlanul – megváltozott: a szakemberek egyrészt látogatói kérdőívekkel mérhetik az elégedettséget, másrészt a véleményezés egyre inkább blogokra és a közösségi média felületeire tevődik át, a tetszikek, kommentek és megosztomok közé. Az elektronikus eszközök mind gyakoribb használatával mindennek a tetejébe a kézírással hagyott üzenetek is lassan kikopnak a használatból.

A (mű)bőrbe kötött vendégkönyv mint tárgy alighanem lassan múzeumba kerül.

 

A Játékos vendégkönyve

A Robert Capa / A Játékos című kiállítás vendégeitől mindenekelőtt részvételt várt. A múltat ez a kiállításkoncepció nem tekintette lezártnak; értelmezések szabad játékát látta benne, amelybe mindenki bevonható. A tárlat helyzeteket teremtve kívánta bevonni a befogadót a térbe és a kiállításba is. Ez a szándék húzódott meg – egyebek közt – a kávéházi installáció, a Játékos terem kártyaasztala, a látogató által birtokba vehető fürdőkád vagy a „szerkesztőségi szoba” írógéppel írható vendégkönyve mögött is.

A tárlat a 2. (Fotóriporter) és az 5. (Doku/tér) terem közötti üvegfalak révén egymásra nyitotta a teret; az áttetsző felületre írt szövegekkel a látogatóra bízván, mennyire és hogyan is olvassa össze őket.

Nézetek. Üvegfal Stefan Zweig-idézettel. Képek a kiállításból. Fotók: EF

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Nemzedékünk nem ismerhetett elhúzódást, félreállást, mint a korábbiak; hála az egyidejűség új szervezeti "szabályzatának", mindenkor az idők részesei voltunk. Ha bombák döntötték romba Sanghaj házait, európai lakásunkban előbb értesültünk róla, mint ahogy a sebesülteket hordágyra rakták. Hiába, hogy valami sok ezer mérföldnyire a tenger túlfelén történt, eleven képe máris a szemünkbe szökkent. Az állandó értesüléshalmaz ellen nem volt védelem, nem volt biztosítás - nekünk mindenben benne kellett lennünk. Nem volt ország, ahova menekülhettünk volna ez elől, nem volt csend, amelyet megvásárolhattunk volna ellene, a sors mindenüvé utánunk nyúlt és visszaráncigált bennünket megunhatatlan játékába."

Stefan Zweig: Előszó In Uő: A tegnap világa. Egy európai emlékezései, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981, 10-11. Tandori Dezső fordítása.

 

A kiállítás végéhez közeledő látogatót aztán visszavezettük a Fotóriporter-terembe; az üvegfal mögött az írógépen így újra és újra más „szerkesztő” dolgozhatott.

Látogató a kiállításban Capa 100. születésnapján. Fotó: EF

Agnes Dherbeys fotográfus gépel 2013. szeptember 17-én. Fotó: Sopronyi Gyula

 

Születtek ugyan „klasszikus” vendégkönyvi bejegyzések (itt jártam, hideg van, kicsik a betűk, nem tetszett, nagyon tetszett), azonban az egymásra helyezett, különálló lapok egy részén egyáltalán nem szerepel dátum, bár a többség persze törekedett rá, hogy lejegyezze a pontos időt.

Volt, aki – leginkább magyarul, de azért angolul, franciául, olaszul és spanyolul is – levelet írt Capának vagy a kurátoroknak; volt, aki szerkesztőként véleményezte egyiket vagy másikat, és volt, aki ráérezvén az írógépnek mint szerkezetnek vagy épp a helyzetnek a sajátosságaira, játszani kezdett velünk.

Így például a formára és az okostelefon előtti technikára adott humoros reflexiókon túl olyan bejegyzés is akadt, mely Kubrick Ragyogásának kulcsjelenetét idézte.

A Játékos vendégkönyvének válogatott bejegyzéseiből végül egy sajátos installáció született; ez függött a Nemzeti Múzeum rotundájában a kiállítás záró hétvégéjén.

Függő beszéd, 2014. január 26. Fotó: EF

 

Az óramutató járásával megegyező irányban végigolvasva a kasírozott lapok hátára írt szavakat, a következő mondat állt össze az olvasó fejében: „Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes jelentésében ember; és csak akkor egészen ember, amikor játszik.” Ez a Schiller-idézet volt A Játékos forgatókönyvének mottója, s aztán ez került a kiállítás frissen megjelent könyvének élére is. A vendégkönyv nyolc válogatott bejegyzése pedig része lett magának a kötetnek.

A kör tehát bezárult.

Hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy a vendégeink voltak.

A Játékos vendégkönyve zárás után. Fotó: EF

 

---

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XXVI-I-10-Robert Capa-1976. 58. doboz. 27. oldal. Köszönöm Ring Orsolya (MNL OL) segítségét.

[2] Uo. 26. o.