A divat mint társadalmi fórum és játszótér

Divat versus művészet

Általában a „divatot” mint elnevezést a klasszikus értelemben vett művészeti kánontól elkülönített kategóriaként értelmezzük és használjuk.

Cikk küldése

e-mail:

Minden, ami a (hétköznapi) ruházkodással kapcsolatos a divat fogalmi hálójába kerül, míg a művészet – legyen az akár képző- vagy iparművészet – egyenlő az esztétikai emelkedettséggel és érinthetetlenséggel. Tehát a divatot hordjuk, használjuk, „koptatjuk”, a művészetet azonban csodáljuk, és nagyra értékeljük.
A design és a funkcionalizmus kapcsolatából született számos példa bizonyítja azonban, hogy ez a dogmatikus koncepció sikeresen – és szükségszerűen is – újraértelmezhető. (Fotó: Chanel Mobil Art, Karl Lagerfeld és Zaha Hadid)

Amikor divatról beszélünk, mindenekelőtt a testet beburkoló és díszítő funkciójú öltözékegyüttesre gondolunk. Joanne Entwistle divatteoretikus szerint azonban a divat vonatkozhat a társadalmi életben jelentkező bármilyen rendszeres változásra, megújulásra.

A művészettörténet részének tekinthető történeti viseletkutatás irányából közelítve a divat elsősorban a szépséget hivatott prezentálni, a szépség esztétikájához kapcsolt fogalmakkal, mint például az urbanitás, siker, feminizmus, divatrombolás azonban már nem foglalkozik. Alain Badiou filozófus szerint a művészeti alkotás olyan, mint a végtelen igazsággal folytatott párbeszéd. A divat pedig egy lehetőség a végtelen szépség megértésére.

Divat és művészet – összevarrva

A divat és a művészet mesterségesen létrehozott különállását számos művész összemosta, és szigorúan definiált kategóriáit néhány férceléssel „összevarrta”. Vegyünk sorra néhány emblematikusabb reformert. A belga Walter Van Beirendonck divattervező, az Antwerp Six nevű formáció alapító tagja, ruhadarabjai megkomponálásához szokatlan színkombinációkból és a grafika, az irodalom hatásaiból és a kisebbségek kultúrájából merít. (Jobbra a fotón.)

 

 

 

Az ötvenes években festőként kiállító Guy Bourdin divatfotóin a szürrealizmus sokkoló attitűdje köszön vissza. (Balra)

 

 

 

 

Az ausztrál Leigh Bowery az avantgárd feketehumor performer királynője az 1980-as és 1990-es évekbeli New York és London művészeti platformjának volt első számú szereplője és botrányhőse. A magát „London Andy Warholjának” tituláló homoszexuális művész az antidivat mellett protestált, és számos akciójával keltett közfelháborodást. (Jobbra)

 

 

 

 

 

A marokkói származású Jean Charles de Castlebajac a játékosság és a pop-art elkötelezett divatkreátora, már az első bemutatóin a matériák változatos garmadájával kápráztatta el a közönséget. (Balra a fotón)

 

Az eredetileg mérnök végzettségű André Courrèges 1964-ben Space Age elnevezésű ruhakollekcióját varrás helyett (szó szerint) építéssel valósította meg. Nemcsak a különböző építészeti technológiák hatottak tervezői szemléletére, de a futurista művészet és design elemei is.

Courrèges stílusából és vonalvezetéséből merítette futurisztikus és technokrata ruhakreációihoz az ihletet a Ciprus szigetén született anglotörök Hussein Chalayan. Isztambul, London és Tokió múzeumai már életében reprezentatív kiállítással tisztelegtek munkássága előtt.

Rei Kawakubót Japán egyik leghíresebb divattervezője- és a Comme des Garçons alapítójaként az aszimmetrikus kiegészítők, az antidivat, a befejezetlen szabásmód és a spártai vonalvezetés apostolaként tartják számon. (Jobbra a fotón)

 

 

Martin Margiela belga tervező, a már említett legendás antwerpeni avantgárd kollektíva hetedik tagjaként az 1980-as évektől bizarr ruhamodelljeivel és dekonstruált forma-koncepciójával a luxust kiszolgáló divatirányzatoknak mutatott fricskát. (Balra)

 

 

Az együttműködés előzményei

A divat és a művészet együttes alkalmazásának kezdeti jelei a 20. század első évtizedeiben jelentek meg először. A Bauhaus iskolájában Kazimir Malevich és Oskar Schlemmer vezetésével alternatív művészeti célú színházi jelmeztervezést kezdtek oktatni. (Jobbra) A szürrealista festők, többek között René Magritte és Max Ernst munkáinak képi világa nagyban inspirálta az 1920-as és 1930-as évek divattervezőit. Csontvázat mintázó sziluettek, szürreális díszletbe olvadó ruhamodellek és eltúlzott, markáns kiegészítők jellemezték ezt a kapcsolatot.

 

 

A sokkolás és a szokatlan anyag- és formakombináció mestereként Meret Oppenheim meghökkentő alkotásaival (például a szőrrel bélelt csésze) próbálta a divatot a képzőművészettel összekomponálni. (Balra)

 

 

 

A római származású designer, Elsa Schiaparelli (jobbra a fotón) New Yorkban találkozott először Marcel Duchamp-mal és Man Rayjel, akik elhívták Párizsba, a divat fellegvárába, ahol többek között Jean Cocteau tervezett számára. Számos ruhaegyüttesének létrehozásában Salvador Dalí is közreműködött, aki kiegészítőket és textilmintákat is tervezett.

A divat és a művészet metszéspontján született művek leghíresebb és leghírhedtebb alkotója Andy Warhol volt. Warhol kezdetben mint divatillusztrátor dolgozott, és később is szoros kapcsolatban állt a divat világával, képviselőivel. A Fashion (Divat) élő show-ját az 1980-as évek elején rövid ideig egy New York-i televíziócsatorna műsorára tűzte, melyben esetlegesen meghívott emberek megbeszélhették és elemezhették saját és a többi szereplő ruhaízlését.

 

Napjaink együttműködésének gyümölcsei

Napjainkban a kortárs divat és művészet együttműködésének egyik legfontosabb támogatója Louis Vuitton. Az 1980-as években a divatház gyümölcsöző munkakapcsolatba került több festővel, például Césarral, Sol LeWitt-tel és Olivier Debrével.
Amikor Marc Jacobs 1997-ben csatlakozott a Vuitton-házhoz, a képzőművész Stephen Sprouse és Takashi Murakami is segítette tervezői munkáját. 2005-ben az olasz perfomer és akcióművésznő Vanessa Beecroft létrehozott egy élő installációt a párizsi Louis Vuitton központi divatszalonjának megnyitóján. (Balra)

A divat-művészet kapcsolatának egy másik említésre méltó állomása, amikor az LVMH (Moët Hennessy és Louis Vuitton cégcsoport) megbízta Richard Prince-t 2008-as tavaszi kampányának megrendezésével. Prince ápolónővéreket ábrázoló festményei a kézitáska-sorozat első számú inspirációs forrásává váltak.

A Louis Vuitton-márkával fémjelzett, Camille Scherrer közreműködésével készült Art, Fashion and Architecture (Művészet, divat és építészet) című könyv több művészeti ágban működő partnerművészt kapcsol össze a luxustermékeiről ismert divatcég tevékenységével.Az LVMH vezetője, Bernard Arnault igen ismert művészetpártolásáról és jótékonysági akcióiról. Korábban a Phillips de Pury aukcióháznak volt a tulajdonosa, és tervei között szerepel, hogy divatmúzeumot hoz létre a francia fővárosban. François Pinault a PPR (Gucci-csoport) tulajdonosaként, valamint a híres Christie’s Aukciósháznak és a velencei Palazzo Grassi kollekciójának résztulajdonosaként a kortárs művészeti szcéna állandó szereplője és mecénása.

 

A Chanel Mobile Art (Chanel Mobil Művészet)

A utazó projektet Karl Lagerfeld hozta létre az iraki származású sztárépítésszel, Zaha Hadiddal együttműködve. Tulajdonképpen egy kortárs művészeti pavilonról van szó, mely olyan híres vendégművészek divathoz köthető munkáit mutatta be időről időre, mint Daniel Buren, Lee Bul, Nobuyoshi Araki, Sophie Calle, Stephen Shore, Sylvie Fleury vagy Yoko Ono.
2006 és 2008 között az utazó projekt Tokió után Hongkongot, New Yorkot, Londont, Párizst és Moszkvát is meghódította. (Balra és legfelül)

„Art and fashion” – A test és a ruha szövetsége

A Kunstmuseum Wolfsburg augusztus 7-ig megtekinthető kiállítása Art and fashion – Between skin and clothing (Művészet és divat – test és ruha határán) címmel olyan tervezők és stúdiók munkáival bizonyítja a divat és a művészet szimbiózisát, mint Walter Van Beirendonck, Louise Bourgeois, Hussein Chalayan, Christophe Coppens, Comme des Garçons, Salvador Dalí, Naomi Filmer, Robert Gober, Martin Margiela, Viktor & Rolf, és Anna-Nicole Ziesche.

A tárlat a hatvanas évektől vizsgálja a divat azon átalakulását, melynek révén az öltözködés művészete és alkalmazása már nem csupán a hatalom, a pénz és a társadalmi presztízs katalizátoraként, de a művészet és a kultúra szerves részeként érvényesül. A 20. század népszerű vizuális kultúrájába bekapcsolódva a divat a társadalom új vizuális esztétikájának hordozójává vált.
A kiállítás bemutatja a nyolcvanas évek japán designereit is, mint Yohji Yamamotót, vagy a Comme des Garçons márkáját, mely az öltözködés és a divat határai között számos átjárással kísérletezik. A Viktor & Rolfhoz és Hussein Chalayan nevéhez pedig olyan, 2000-es bemutatók köthetők, amelyeken többféle művészeti installációs technikát is kipróbáltak.