Hogy kerül a kéményseprő az újévi lapokra?

Hogy kerül a kéményseprő az újévi képeslapokra? Milyen előzményei vannak? A megfejtéshez közelebb kerülhetünk, ha régi egylapos nyomtatványokat tanulmányozunk, és az ábrázolásokat összevetjük az újév ünnepköréhez tartozó alkalmi grafikákkal.

Cikk küldése

e-mail:

A Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumának 2010. évi fontos gyarapodása egy tizenegy darabból álló kollekció, amely egy antikvárium gyűjteményében bukkant fel, és hívta fel a szakemberek figyelmét a populáris grafika újabb kézzelfogható, kutatható darabjaira. Hasonló nyomtatványokkal az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Múzeum és magángyűjtők is rendelkeznek, de az itt bemutatott változatok egyike sem található meg az adott gyűjteményekben.

A megvásárolt kollekcióban a kéményseprő-ábrázolásokkal illusztrált, egylapos köszöntők két típusba sorolhatók, elsősorban a használt technika szempontjából. Hét darab közülük 1850 előtt készült fametszet, a többi négy pedig 1883-1885 között készült egy- vagy többszínnyomású litográfia (kőnyomat). A fametszettel készült nyomtatványok kerete díszes, középen kétnyelvű újévi jókívánsággal, fölötte kéményseprő-ábrázolással. A 3-4 versszakos köszöntőszövegek keretezése finom metszésű, de a szöveg felett álló illusztrációk gyenge kidolgozásúak, a fadúcokat valószínűleg másodlagosan használták. Ezek a munkák naiv kivitelezésűek, egyszerű, középkori stílusban készült metszetek, formailag a sokszorosított városképes céhlevelekhez, mesterlevelekhez, ponyvanyomtatványokhoz hasonlítanak leginkább.

A litográfiai eljárással készült lapokat más vizuális megformálás és technika jellemzi: a nyomtatványokat az illusztráció uralja, díszes, allegorikus keretei között két kompozíció dominál: az egyik Szent Flórián (a tűzoltók védőszentje), a másik pedig a tűzoltás életképszerű jelenete. Kiegészítő motívumként szerepel még a lapokon bőségszaru, virág- és gyümölcsfüzér, az emléklapokhoz és az egylapos történelmi műlapokhoz hasonlóan.

A nyomtatványok két típusa jól mutatja azt az óriási változást, amely a 19. század végén következett be: egyfelől a nyomtatás fejlődésével, a technikák és illusztrációk változatosságával, másfelől a nyomtatott lapok tömegessé, populárissá válásával. Az 1850-es évektől a litográfia - mivel jobb minőségű illusztrációkra adott lehetőséget - egyre inkább kiszorította a magas- és mélynyomású technikákat. Ettől kezdve a díszítmények, a minták és a grafikus motívumok mind jobban háttérbe szorították a nyomtatványokon a szöveges részeket.

A fametszetek alkotói, metszői a mai korok számára általában ismeretlen mesteremberek, munkáik nyomtatási helye gyakran ismeretlen. Ezzel szemben a litografált képeken monarchiabeli nyomdák és litográfusok nevét is felfedezhetjük. Tehát a fametszet és a litográfia nemcsak a formátum, az illusztráció és a technikai kivitelezés, hanem a terjesztés és a népszerűség szempontjából is elválik egymástól.

Hétköznapi és ünnepi használat

De milyen funkciójuk volt ezeknek a nyomtatványoknak? A köszöntőlapokon látható kéményseprő-figurák egy újévi szokáshoz kapcsolódtak: a kéményseprők ugyanis az újév első napján jókívánságokkal jártak körbe, házról házra, és adományokat gyűjtöttek maguknak. Az adományokért cserébe kézzel írott, majd később illusztrált újévi köszöntőcédulákat osztogattak. A lapok társadalmi felvevőkörét nehéz meghatározni, de azt tudjuk, hogy a kéményseprés elsősorban a városokban volt elterjedt, illetve nagyobb településeken, amikor a 18. század második felében és a 19. század elején a zárt füstelvezetésű, ún. kaminkémények megjelentek. Ettől kezdve már nem külföldi olaszországi, svájci vándorlegények végezték a kémények tisztítását, hanem megtelepedett, céhes keretek között működő magyar mesterek. Ekkortól jelennek meg a magyar nyelvű köszöntőlapok is. A lapok aláírói mindig a "kéményseprő legények", gyakran a céhmester nevének megjelölésével, akihez tartoznak.

Az újév első napján osztott egyik nyomtatványon az alábbi szöveg olvasható:

"De egyszer s mind esedezünk
Ne hogy szükséget érezzük
Kenjék meg jól talpainkat
Avagy száraz torkainkat
Ez új esztendő napján"

A lapért cserébe adományokat kértek a "kéménybarnának". A szokás eredete nem tisztázott, de az adománykérés számos vándormesterséghez köthető. Ez a gyakorlat kapcsolatba hozható a 17. századi intézmények, szervezetek számára végzett adománygyűjtésekkel is. Az adományokat jókívánságokat tolmácsoló versekkel, kéregető formulákkal gyűjtötték. Ennek emlékét őrzi mind a mai napig például a Balázs-járás és a Gergely-járás szokása is.

Nyomtatás, ajándékozás, gyűjtés

Az újévi nyomtatványok kiadása már 16-17. században elkezdődött, Nürnberg, Augsburg híres könyvnyomtató műhelyeiben, ahol ehhez hasonló illusztrált újévi verses köszöntőket is készítettek. Magyarországon is maradtak fenn különböző típusú alkalmi nyomtatványok, mint például a nemesi családokhoz köthető illusztrált esküvői-gratuláló versgyűjtemények, díszes egyetemi, kollégiumi meghívók, gyászbeszédek, melyek mind a korabeli közösségek társadalmi szokásairól is tudósítanak. A Magyarországon fellelhető korai újévi illusztrált köszöntők valószínűleg ezekhez az előzményekhez is köthetők.

A 19. század végén a köszöntőlapok ajándékozása és az adománykérés azonban nemcsak a kéményseprőknél fordult elő, hanem más városi mesterséget művelők között is. A kéményseprőkön kívül a lámpagyújtók, lapkihordók, levélkihordók, vízhordók, lakatosok is gyakorolták ezt a szokást. A képeslap rohamos terjedésével a köszöntőlapok eltűnnek, de a kéményseprő motívuma mint szerencsehozó szimbólum átkerül a képeslapokra is. Ebben minden bizonnyal közrejátszott a kéményseprő és a tűz összekapcsolása is: a karbantartás lehetővé tette a tűz megújítását, továbbá megóvta az embereket a tűz okozta pusztítástól is.

A 20. században tovább folytatódik a kéményseprős nyomtatványok kiadása: az 1920-as évektől országszerte színes ofszetnyomású naptárak jelentek meg, amelyeken a megyei, a járási vagy a Kéményseprő Vállalat kéményseprői kívánnak Boldog Új Évet - a korszak képi és stílusjegyeinek felhasználásával. Ez a jelenség még az 1950-es években is megfigyelhető volt: a kéményseprők házról házra jártak, és kártyanaptárakat osztogattak újévi jókívánságokkal.

Amióta létezik sokszorosítás, minden korszaknak megvannak a sajátos alkalmi nyomtatványai. Bizonyos típusok eltűnnek, és újabbak jelennek meg, vagy a régiek átalakulnak. Az alkalmi nyomtatványok ma is mindennapi élethez tartoznak, akár az év rendjét, akár az emberi élet fordulóit követik. Formáik, illusztrációik, díszítményeik, szövegeik különféle kulturális gyökerekből táplálkoznak - és érdekes módon sem az online lehetőségek, sem pedig az SMS-kultúra nem vet véget a virágzásuknak. Az alkalmi nyomtatványok a nyomtatás olcsóbbá, tömegessé és elterjedtté válásával beépültek a közkultúrába. Tömegessé válásuk ellenére azonban kevés az 1900 előtti, egylapos alkalmi nyomtatvány. Ez valószínűleg azért alakult így, mert nagyon sérülékenyek, és az adott korszakban csak kis részük került gyűjteményekbe, archívumokba, múzeumokba. Éppen ezért a ritkán felbukkanó példányok megmentése elengedhetetlen, hiszen kultúrtörténetünk fontos forrásai.

A köszöntőlapok reprodukcióit Sarnyai Krisztina, a Néprajzi Múzeum fotográfusa készítette.