©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

70 éve indult útjára az „aranyvonat”… De melyik?

Városi legendának gondolnánk, pedig biztosan igaz a bozi pengő története! Az 1945. esztendő üzenete Fertőbozról.

A 20. század legnagyobb rablásaként[1] elhíresült „aranyvonat” történetét – a nemzeti vagyont és kulturális örökséget ért mérhetetlen károk következtében – a magyar történelem legfájóbb eseményei között tartjuk számon. A Szálasi-kormány „nemzeti kincsmentő akciójának” végpontjaként 1945. május 16-án – az ausztriai Werfennél – az USA hadizsákmányként lefoglalta a magyar nemzeti kincseket tartalmazó 44 vagont, amelynek pontos tartalmára a mai napig nem derült fény. Az USA-nak benyújtott személyes kárpótlási igények még 2005-ben is állandó témát szolgáltatattak a közmédia számára,[2] ám a köztudatot a mai napig felkavaró történet újabb és újabb fejezeteket tartogat az utókor számára.

Az „aranyvonat(ok)” története a magyar társadalom emlékezetében – tévesen ugyan –, de többnyire összemosódik. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ismeretterjesztő honlapja (www.nullaev.hu) talán pontosan ezeknek a félreértéseknek a tisztázására készítette el azt az infografikát, amely tömören összefoglalja a „híres szerelvények”[3] történetét 1916-tól egészen 1945-ig.[4]

Az infografikának köszönhetően mindenki számára egyértelművé válhat, hogy az 1938-ban, a Szent István-jubileumi emlékév kapcsán magyarországi körútjára indult Szent Jobbot szállító „aranyvonat” nem azonos sem a Magyar Nemzeti Bank készleteit osztrák területre „menekítő”, sem pedig a deportált zsidók vagyonát eltulajdonító nyilas „aranyvonattal”.

Jelen helyzetben a három szerelvény közül a Magyar Nemzeti Bank, az MTA és az Árvaszék vagyonát „kimentő” aranyvonat történetéhez fűződő legenda valóságalapját szeretném megerősíteni, immár kézzelfogható, legújabb kori eredetű régészeti leletek segítségével.

A hetven éven át aktualitását megőrző téma az 1944-es esztendő végén vette kezdetét. A Vörös Hadsereg már Budapestet is veszélyeztető támadásai következtében a Szálasi-kormány elrendelte a Magyar Nemzeti Bank 30 tonnát meghaladó aranykészletének, az Állami Pénzverde veretlen érmekből álló raktárkészletének, a Budapesti Árvaszék kincseinek, a Magyar Tudományos Akadémia aranyvagyonának, illetve nagy mennyiségű ékszerek- és értékpapíroknak, bűnügyi letéteknek a „szovjet légi támadások elleni védelmét”.[5] A légoltalmi intézkedések következtében a begyűjtött vagyont – vasúton – Budapestről Veszprémbe szállították, ahonnan a szovjet front szorítása miatt 1944. december 10-én a Soprontól 12 km-re található Fertőbozra – a vasúti forgalom szempontjából a lehető legközelebb Ausztria határához – helyezték át a Szálasi-kormány végleges döntésére váró szerelvényt. Időközben folyamatosan futottak be Fertőbozra azok a kocsik is, amelyek a lefoglalt vagyontárgyakat, személyes javakat, a közgyűjtemények magyar kulturális örökségének értéktárgyait, kincseit „menekítették” a Vörös Hadsereg elől. Ekkora teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Szálasi-kormány valós célja, hogy minél hamarabb a lehető legnagyobb mértékben Nyugatra menekítse a magyar közvagyont, hiszen ekkor már biztosra vehető volt, hogy Magyarországgal együtt Németország is elveszítette a második világháborút.

A már 77 vagont kitevő szerelvényhez 1945. január közepén még hozzákapcsoltak 3 db, különféle ezüstöket tartalmazó kocsit, így vált teljessé az a szerelvény, amely két ütemben – az első szállítmány 1945. január 17-én, míg a második január 23-án –, Fertőbozról indulva Sopronnál hagyta el az országot. Így bő egy héten belül két szerelvény futott be az ausztriai Spital am Pyhrn községbe, ahol a helyi kolostorban helyezték el az eltulajdonított vagyont. Ezen a helyen őrizték egészen 1945. május 7-ig, amikor az amerikai csapatok a kincsek átadására kényszerítették a német helyőrséget. Ily módon kerülhetett Majna-Frankfurtba, az amerikaiak kezére került Reichsbank pincéjébe. A nemzeti vagyon visszaszerzésére 1946 júniusában Nagy Ferenc miniszterelnök tett kísérletet.

Az esemény kapcsán ki kell emelnünk Fertőboz jelentőségét. Fertőboz ma egy 303 főt számláló Győr-Moson-Sopron megyei település, amely 1945 óta különböző legendák helyszínévé vált. Ez volt az a település, ahol az „aranyvonat” parancsnoka elrendelte – hely szűke és a gyors szovjet előretörés miatt – az értéktelenebb tárgyak, eszközök szelektálását, hiszen az idő szorításában a folyamatosan szaporodó, nagyobb értékű tárgyaknak helyet kellett biztosítani. Így azokat a vagonokat, amelyek valutára válthatóság szerint kevésbé tűntek értékesnek – így az Állami Pénzverde veretlenérem-raktárkészletének egy részét tartalmazó kocsikat is – lekapcsolták a szerelvényről, és Magyarországon hagyták. A Fertőbozon maradt, az állomás külső vágányaira „száműzött” kocsikat hetekig egyik vágányról a másikra tologatták, egészen addig, amíg a szovjet front el nem érte Fertőbozt.

A szovjet csapatok kifejezetten kedvelt célpontjainak számítottak az olyan mozdulatlan objektumok, mint a Fertőbozon „árválkodó” egybefüggő vasúti szerelvény, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy 1945 februárjában a szóban forgó szerelvényt is szovjet repesztalálat érte. A lezárt ládákban tárolt veretlenérme-állomány a detonáció következtében nagy távolságban szétszóródott, a nehezebb cinérmék közelebb, míg a könnyebb, alumíniumból készült pengők és fillérek a sínektől távolabb értek földet.[6]

A harcok elcsendesedése után Fertőboz lakói csodájára jártak a szétszóródott érméknek, megkezdődött az egyéni gyűjtögetés, ám a jelek szerint 70 év sem volt elég ahhoz, hogy a Állami Pénzverde tulajdonában álló, temérdek érmének teljesen nyoma vesszen. Ennek megerősítésére kiváló bizonyíték az a Fábián Tibor (Sopron) által 2014-ben, Fertőbozon talált, és a Kecskeméti Katona József Múzeumnak adományozott érmelelet,[7] amely a Pénzverde 1945-ben kárt szenvedett, különböző méretű pengő- és fillérjeinek részeként a mai napig őrzi az „aranyvonat” szellemét.

A különböző méretű érmék mellett hevert az érmeállományt szállító vasúti kocsi gyártási számát tartalmazó tábla is, amely a Hy 21 HN 30 001 28 T1 sorozatszám alapján azonosítható.

Az „aranyvonat” lefoglalt vagonjainak pontos jegyzéke az amerikai nemzeti levéltár gyűjteményében részben[8] megtalálható ugyan, ám sajnos rendkívül hiányos, így a kutatók számára sok esetben csak a találgatások maradnak. Annyi bizonyos, hogy a megtalált érmelelet igazolja a „bozi” legenda valóságalapját, tárgyilag dokumentálva a Szálasi-kormány által 1945-ben végrehajtott „mentőakciót”, illetve a Vörös Hadsereg magyarországi tevékenységének jellemző vonásait.

[1] Zweig, Ronald: A 20. század legnagyobb rablásának története. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 2004. 279.

[2] Réti Pál: Zsákmánylista. HVG, 2005. 11. szám. 36.

[3]http://www.nullaev.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=neb2015:miazabra&id=10&Itemid=117

[4] Uo.

[5] Figder Éva: Az „Aranyvonat”. História, 2000. 1. szám. 15.

[6] http://www.vakond.hu/blog/index.php?id=3n3o7387

[7] Az éremleletet kiállították a Kecskeméti Katona József Múzeum Történetek a világháborúk nemzedékéről (2015. április) című kiállításában. (Kurátorok: dr. Végh Katalin – Bognár Anikó)

[8] http://www.archives.gov/research/holocaust/finding-aid/civilian/rg-84-austria.html