A társadalomkutatás fotódokumentumai

A Román Paraszt Múzeuma

Létezik egy hely Bukarestben, amely nemcsak, hogy az ország egyik legkorszerűbb közgyűjteménye, hanem valóságos paradicsoma (is lehetne) a társadalomkutatónak.

Gurzó K. Enikő 2017-03-02 00:04
Cikk küldése e-mail:

Adataink ugyan nincsenek arról, hány magyar etnográfus járt már kutatóúton a román fővárosban, de feltételezzük, hogy nem túlságosan sok. A helyszín nem kellemes, a nyugati kultúrkörben nevelkedettek számára szokatlan is, sőt, néhány napig biztosan elviselhetetlen, de talán túlélhető a kaland annak tudatában, hogy páratlan forrásokkal szolgálhat a néprajzosnak, például.

 

A Román Paraszt Nemzeti Múzeumának fotótára ugyanis mindmáig maga a kincsesbánya, főként, ha a benne fellelhető magyar vonatkozású anyagot vesszük figyelembe. Rengeteg a fénykép, és ugyanennyi az ismeretlen is ebben a tárban, jóllehet a dokumentumhalmaz feldolgozása folyamatban van.

 

Azt viszont tudni kell, hogy a szomszédos országban senki sem fog nagy érdeklődéssel mentőakcióba kezdeni helyettünk, csak azért dolgozni, hogy a bennünket érintő dokumentumok megőrződjenek, nyilvánosságra kerüljenek. Ezt a munkát nekünk kell elvégeznünk.

 

A mellékelt fekete-fehér kép, amelyen fiatal kalotaszegi leánykákat örökített meg a fotográfus, szintén ebben a gyűjteményben lelhető fel. A továbbiakban egyéb érdekességeket is megmutatunk majd Önöknek ebből az izgalmas kollekcióból.


Minden világok törékeny volta — A román paraszt múzeuma

BUKAREST

Egy telefonüzenet, aminek köszönhetően egy izgalmas, autentikus, és a szó szoros értelmében rendhagyó múzeumba jutottam el.

2015. június 06. Marsó Paula

Hazatért a rézágyú

VISSZAKAPTA

A Kovászna megyei tanács tulajdonába került, így végleg az önkormányzat által működtetett Székely Nemzeti Múzeumban maradhat Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja – közölte hétfői hírlevelében a Romániai...

2014. augusztus 08. MTI

Capidava, a negatív példa

RESTAURÁLÁS

Annyira szakszerűtlenül restaurálták a romániai Capidaván található római kori várromot, hogy most már nem lehet felvételét kérni az UNESCO világörökségi listájára.

2016. október 10. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...