Lefotózta a polgári Kolozsvárt
ORBÁN LAJOS
Aki meg szeretné tudni, milyen volt az 1930-as években Erdély kincses városa, Kolozsvár, annak feltétlenül meg kell ismerkednie Orbán Lajos fényképhagyatékával.
| Gurzó K. Enikő |
2017-04-12 08:32 |
Orbán Lajos (1897–1972) helytörténeti fotográfiáiból egészen jól megismerhető, kik lakták be a 20. század elején Kolozsvár főterét, a Sétateret, hogyan, milyen körülmények között éltek a családok, miként bonyolódott a városi forgalom a konflisok és az automobilok korában. Képes beszámolói, kordokumentumai arról is információt nyújtanak, milyen társaságokhoz csatlakozhatott az, aki kedvét lelte a fényképezésben.
A mozgóképkészítés hajnalán alkotó Orbán Lajos hagyatéka elsősorban azért különleges, mert egy része olyan üvegnegatívokon őrződött meg, amelyekhez nyolcban éven át nem nyúlt hozzá senki, így állapotuk máig érintetlen. Tevékenységét mindenképp felértékeli, hogy nem csak jól fotózott, hanem filmezett is. Gyakorlatilag ő az első erdélyi, aki 1928-ben kedvtelésből, saját indíttatásból már forgatott. Ez pedig egyáltalán nem tekinthető jelentéktelen teljesítménynek, hisz az amatőröknek szánt keskenyfilm-technológia 1927-ben jelent meg a piacon.
Az 1920–1930-as években készült 16 mm-es filmtekercse közül kilencre 2004 decemberében találtak rá. A családi felvételek mellett van köztük képsor a korabeli Kolozsvárról is. Vetítési hosszuk megközelítőleg 2 perc tekercsenként.
Persze nem csupán magányosan, a közösségi élettől elzártan alkotott. Tagja volt például a kolozsvári Tessar Teke Táraságnak, amelyhez amatőr fotósok és lelkes mozilátogatók egyaránt csatlakoztak (a két világháború között több ilyen egyesület működött a kincses városban). Érdemes róla tudni azt is, hogy két fotójával díjat nyert egy németországi versenyen. Ez is jelzi, hogy a művészi megvalósításnak is fontosságot tulajdonított. Sőt, még oktatott is. A Kováts P. Fiai fotószaküzlet munkatársaként felkérésre fotótanfolyamokat tartott, főként a gyakran kirándulóknak, mivel civilként elsősorban ők fényképezgettek és igényelték a kurzust.
Orbán Lajos eredetileg vegyésznek készült, és bár nem az lett, még öregkorában is végzett fizikai, kémiai kísérleteket. Számára ezért nem jelenthetett nehézséget, hogy maga keverje ki az oldatokat, amelyekben fényképeit áztatta. Mindemellett szeretett zenélni, festeni, társaságba járni, néha írt egy-két gyerekverseket, újságcikkeket is. A Tessar Teke Társaság évkönyvéből arra lehet következtetni, hogy a humora is kiváló volt. Fényképezéssel az első világháborúban katonaként kezdett el foglalkozni, a két világháború közötti időszakban már 7–8 gépet használt. Az 1940-es években azonban otthagyta a fotós szaküzletet, hogy kereskedőként építgesse karrierjét az egyik helyi bőrgyárban. Fényképezőgépeit a szovjet bevonulók kobozták el tőle.
Felvételeinek többsége a kor szokása szerint a jövőnek készült. Nem csupán pillanatokat rögzített, hanem üzenetet is megfogalmazott. A megörökített családtagok, gyermekek látványosan szerepelnek a kamerának, a mögötte álló gépmesternek. Érezhető, hogy a felvétel készítése kiemelt pillanat, a modellek tudnak róla, készülnek rá, tetszelegnek önmaguknak és az utókornak. Nem elhanyagolandó, hogy Orbán Lajos mindenik képén, kisfilmjén található valami egyedi, ami magára vonja a néző figyelmét. Ez lehet divatos öltözék, de emberi megnyilvánulás, gesztus is.
A fényképező kislány fotójának forrása a Martor című folyóirat.
