Síron túli mese

Miről

Domborművekkel díszített római kori síremlékek kerültek elő Budán, a XI. kerületben, a Rupphegy oldalában, földkitermelés során - adta hírül 2009 tavaszán a Budapesti Történeti Múzeum. Azóta a kövek az Aquincumi Múzeumba kerültek, onnan mesélnek nekünk.

Cikk küldése

e-mail:

A kövek az Aquincumi Múzeumba kerültek és aprólékos megtisztításuk, leltárba vételük után sor került a leletek értelmezésére is. Elérkezett az ideje, hogy a korszak iránt érdeklődőkkel megismertessük, "miről beszélnek" a rupphegyi római kövek.

Összesen hat, mészkőből faragott kőemlék alkotja a leletegyüttest. Az első öt kőemlék (vagyis a feliratos és reliefdíszes, továbbá a díszítés nélküli kőlapok) a teljesen azonos kőanyag és a faragási stílusban mutatkozó egyezések alapján összetartozott, egyazon sírépítmény részei voltak. A hatodik darab a többitől független kőemlék, amely egy sztélé talapzataként funkcionált.

A kövön a következő felirat szerepelt:

"M(arcus) Aur(elius) Aelianus h(ic) s(itus) e(st) an(norum) XX(?) / M(arcus) Aur(elius) Mogetmarus vet(eranus) / al(ae) I Thr(acum) et Aur(elia) Dumnoma/ra fil(io) pient(issimo) et sibi vivi po/suerun(t)"
"Itt nyugszik Marcus Aurelius Aelianus, aki 20 (?) évet élt. (A síremléket) Marcus Aurelius Mogetmarus, a trákok első számú lovas segédcsapatának kiszolgált katonája és Aurelia Dumnomara állították még életükben, drága fiuknak és saját maguknak."

A felsejlő család

A feliratból értesülhetünk arról, a síremléket egy valószínűleg 20 éves korában elhunyt fiatalember számára állították szülei. Az apa (Marcus Aurelius Mogetmarus) a 2. század második felében és a 3. század folyamán Camponában (ma Nagytétény) állomásozó ala I Thracum veterana sagittaria nevű segédcsapat kiszolgált katonája volt, aki leszerelését követően egykori katonai egységének közelében telepedett le családjával. A családfő neve is sok mindent elárul. A Mogetmarus összetett, bennszülött kelta név. A név első tagjában a "hatalom", esetleg "vagyon" jelentésű "mag/mog" kelta szó ismerhető fel, míg a "marus/-mara" utótag jelentése "nagy". Így a teljes név jelentése nagyjából így adható vissza: "nagy hatalmú" vagy "nagy vagyonú".

Az Aurelius nemzettségi név (nomen gentile) arra utal, hogy a római polgárjogot legkorábban Marcus Aurelius császár uralkodási ideje alatt (Kr. u. 166-180), legkésőbb Caracalla császár Kr. u. 212-ben kiadott, széles körű polgárjog-adományozásról határozó rendeletével kapta meg Mogetmarus (vagy esetleg valamelyik felmenője).

Az anya, Aurelia Dumnomara, neve alapján ítélve ugyancsak kelta származású volt. A Dumnomara összetett kelta név: a "dubno/dumno" szó jelentése "világ", míg a "nagy" jelentésű "marus/-mara" utótagról már volt szó. Nevének másik tagja (Aurelia) legnagyobb valószínűséggel a fent említett Caracalla-kori polgárjog-adományozással függhet össze. A névtörténeti adatok alapján a felirat (és így a síremlék) leginkább a Kr. u. 3. század első harmadára, esetleg első felére keltezhető.

Reprezentáció a síron túl

De nemcsak a család eredetéről, az egyes személyek jogállásáról "beszélnek" a kövek, hanem például arról is, hogy a feliratot állító szülők tehetősebb társadalmi réteghez tartozhattak. Az összetartozó rupphegyi kőemlékeken ugyanis több olyan nyom figyelhető meg, amelyek arra engednek következtetni, hogy a kőlapok egy többemeletes, összetettebb - tehát költségesebb - sírépítmény elemei lehettek egykoron. Ilyen nyom például a feliratos kőlap tetején a két csaplyuk, amely további, oldalsó kőelemek becsatlakozását tette lehetővé.

A több kőelemből álló, rendszerint emeletes, díszes sírépítmények a költségesebb temetkezési szokások közé tartoztak, amit nem mindenki engedhetett meg magának.

A sztori

Összefoglalva tehát a Rupphegyen lelt kőemlékekről leírtakat, a következő történetet rekonstruálhatjuk. A Camponában állomásozó ala I Thracum nevű segédcsapat egyik kelta származású, leszerelt katonája (M. Aurelius Mogetmarus), egykori állomáshelyétől nem túl messze, valahol a mai Budaörs keleti határában telepedett le családjával.

Miután fia (M. Aurelius Aelianus) 20 éves korában elhunyt, a szülők költséges sírépítményt emeltettek emlékére, valamikor a Kr. u. 3. század első harmadában. Ez a síremlék az idő múlásával megrongálódhatott. Valamikor a Kr. u. 4. században, amikor a család és közeli rokonsága már nem élt, valamint a kőnyersanyag beszerzésében nehézségek merülhettek fel, a sírépítmény ledőlt elemeit újrahasznosították. A négyzet alakú lapokat kettévágva, a téglalap alakú elemeket pedig kisebb átfaragásokkal csontvázas sírok kibélelésére használhatták fel. Ezt a 4. századi temetőt bolygathatta meg egy újkori építkezés, miáltal újból felszínre kerültek a kőemlékek.
imho