©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Elmélkedés a szennyről

A metaforikus, a „társadalmi szennyről” való kritikai írás és a sokszorosított grafikai, „szemétnek” nevezhető multiplikálható alapanyag találkozása egy bibliofil kötetben a St. Gallen-i kalandok című kiállításon a Szépművészeti Múzeumban.

„A festészet mindig is absztrahált, a barlangrajzoktól kezdve Velazquezen át Picassóig. A realizmus fanatikusainak gyakran magyaráztam, hogy a realitás a festészetben nem létezik; az csak és kizárólag a szemlélő tudatában él. A művészet egy jel, ami a realitást a képzetünkben felidézi. Így addig nem látok ellentmondást absztrakció és figurativitás között, amíg mindkettő a valóságot idézi meg bennünk. A »realitás«, ami nekünk az arcát mutatja, csupán a valóság szegényes árnyéka.” – nyilatkozta a 20. század talán leghíresebb katalán művésze, Antoni Tàpies (Barcelona 1923–2012 Barcelona) 1955-ben egy interjúban.

Tàpies érdeklődése ekkor a tárgyak felé fordult: a mindennapi talált, kölcsönkért, elhagyott tárgyak és az azok által hordozott jelentések, vagy éppen maga a jelentésnélküliség foglalkoztatta. Népszerűségét nem csupán festményeinek, hanem sokszorosított grafikáinak és papírmunkáinak is köszönhette. Noha a századfordulótól divatosnak számító litográfiához nyúlt elsőként, azt sajátos módon ötvözte a kollográfiával. E technika során a nyomófelületre különféle idegen anyagokat (textil, fa, növény, kőpor stb.) ragasztott, a nyomtatásra pedig ezekkel együtt került sor. 1963 és 1998 között keletkezett legszebb papírmunkáit mind a St. Gallen-i Erker Műhelyben készítette: több mint hatvan nagyméretű, részben önálló, részben mappába rendezett kompozíciót rajzolt kőre a svájci kisvárosban.

A technikai kísérletezés nem állt távol tőle, így például összekombinálta a síknyomású litográfiát a dombornyomással. Fontos volt számára a matéria, a sűrű anyag, a tömeg és a szilárdság, így a sík papíron is számtalan esetben hozott létre gazdag textúrájú, térbeli hatást keltő alkotásokat. Különböző anyagokból, hulladékokból, talált tárgyakból, applikációkból alakította ki felületeit, s sokszor összegyűrte, összehúzta a papírt, hogy ezzel is az anyag változékonyságát illusztrálja.

Tàpies számos könyvillusztrációt is készített St. Gallenben többek között a svájci író, Max Frisch (Zürich 1911–1991 Zürich) vagy a német pszichoanalitikus, orvos, író, Alexander Mitscherlich (München 1908–1982 Frankfurt am Main) írásaihoz. Mitscherlich 1974-ben St. Gallenben az Erker Galériában tartott Elmélkedés a szennyről (Sinnieren über Schmutz) című beszéde nagy port kavart a korban, amelyben erősen kritizálta Németország 1960-as és 1970-es évekbeli politikáját.

A metaforikus, a „társadalmi szennyről”, a társadalom széteséséről, széthullásáról való elmélkedése komoly társadalomkritikai üzenet volt. „A szemét olyan multiplikálható anyag, amely nem a megfelelő helyen van” – fogalmazta meg átvitt értelmű kijelentését. Később, 1978-ban Mitscherlich saját maga által kőre írt beszédét bibliofil kötetben jelentette meg az Erker Kiadó, amelyet Tàpies nyolc színes litográfiával illusztrált. Mitscherlich szövegéhez tökéletes párosításnak bizonyultak Tàpies sokszorosított grafikái, hiszen a katalán művész sok esetben használt „szemétnek” nevezhető multiplikálható alapanyagokat (hulladékokat) munkái előállításánál.

Az említett könyvillusztrációk megtekinthetők és az eredeti hanganyag meghallgatható a Szépművészeti Múzeum St. Gallen-i kalandok. Hartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség című kiállításán 2012. július 1-ig.