Örökségvédelem

Teljes a jogszabályok köre, fontos a civil szféra bevonása

A civilekkel való együttműködést, a műemléki értékek, a régészeti örökség megmentését szolgáló támogatási rendszerek kidolgozását nevezte meg az örökségvédelemmel kapcsolatban a legfontosabbnak a Belügyminisztérium. Sajtótájékoztató.

MTI 2012-12-20 09:00
Cikk küldése e-mail:

Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az örökségvédelem kormányzati feladatai, a régészeti örökség és a műemléki értékek védelme szeptember 21. óta a Belügyminiszter hatáskörébe tartozik. A területet érintő szervezeti és tartalmi változások január 1-jén lépnek hatályba. Az átszervezés részeként a minisztériumban működő területrendezési és építésügyi helyettes államtitkárság neve kiegészült az új feladatkörrel. E szervezeti egységen belül működik az új örökségvédelmi főosztály Orosz Bálint vezetésével. A főosztályvezető első feladata a régészeti örökség és a műemléki értékek védelmére vonatkozó örökségvédelmi jogszabályok módosításának előkészítése és a hatósági szervezetrendszer átalakítása volt.

A sajtótájékoztatón Orosz Bálint elmondta, fontosnak tartja társadalmi kapcsolat erősítését – ezen belül a civil szférával való együttműködést és bevonását a területbe -, hiszen e nélkül lehetetlen az integrált örökségvédelem megvalósulása. Az új örökségvédelmi szabályozás alapját a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítása jelenti, amelyet november 26-án fogadott el az Országgyűlés. A törvénymódosítás a beruházások régészeti feladatainak szabályozásával a Magyar Nemzeti Múzeum feladataként fogalmazza meg az előzetes régészeti dokumentációk elkészítését, míg a megelőző feltárásokat a megyei jogú városok múzeumai végzik majd - részletezték a szakemberek. Elhangzott, hogy a kormány december 12-i ülésén elfogadta azt a kormányrendelet-csomagot, amely a törvénymódosításnak és a belügyminiszter szakmai irányítása alatt álló új örökségvédelmi szervezetrendszernek megfelelő végrehajtási szabályokat tartalmazza. Az új szabályozás többek között felszámolja a műemlékeket érintő tervek kettős - építészeti tervtanácsi és műemléki testületi - tárgyalását. A Belügyminisztérium mindezek mellett megalkotta a régészeti örökség és a műemléki értékek védelmének és nyilvántartásának részletes szabályait tartalmazó miniszteri rendeletet is, ezzel teljessé vált az örökségvédelmet szabályozó, 2013. január 1-jén hatályba lépő jogszabályok köre.

A magyar műemlékvédelemért

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság nyilatkozata a KÖH megszűntetéséről

2012. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online

Eltűnt templomok nyomában

Régészet

Egyedülálló monográfiával jelentkezett a közelmúltban K. Németh András régész, a simontornyai vármúzeum igazgatója.

2012. február 02. MTI

Vita a műemlékvédelemi rendszer átalakításáról

Nyílt levélben tiltakoztak műemlékvédelmi szakemberek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) építéshatósági jogkörének elvonása és a magyar műemlékvédelem vélt ellehetetlenítése...

2012. június 06. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...