©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Ismétlődő pillanatok

November közepétől heti egy „Pilla” a Török utcában. Teával, orvosi ajánlásra, térítésmentesen. Mi történt eddig? Berényi Mariann és Frazon Zsófia összefoglalója.

Még novemberben tudósítottunk a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOM) szervezésében ősszel induló Pilla a tokban című múzeumi szeminárium első két előadásáról. A talányos cím mögött egy módszeresen összerakott előadás-sorozat húzódik, tartalmas előadásokkal, kiállításokról, kutatásról, múzeumi feldolgozásról. Kérdések és válaszok, múzeumaink legjobb arca, azok a regiszterek, amelyek miatt még mindig érdemes csinálni.

Többek között azért, amiért a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kiállításait a látogató érdeklődésével, a szakma időről időre díjakkal jutalmazza! A Pilla a tokban sorozat harmadik előadásában Bajzáth Judit, a múzeum főigazgató-helyettese, számos kiállítás kurátora a tapasztalat megkerülhetetlenségét állította középpontba. Az érzékszervi tapasztalatszerzés nemcsak a természettudományi kiállítások eszenciája, hanem a természettudományoknak is – és ez egyformán vonatkozhat a múzeumlátogatóra és a kutatóra is. A Természettudományi Múzeum egyik legfontosabb célja a komplex természettudományos látásmód elterjesztése. Hogy ez miként valósítható meg a kiállításokban, nem új kérdésfelvetés. Bajzáth Judit itt megtekinthető előadásából a természetrajz történetének, a természetrajzi kiállítások fejlődésének legfontosabb pillanatait körbejárva kiderül, hogyan hatott egymásra a természettudományok, gyűjtemények és a kiállítások fejlődése, miként jutott el a múzeum a leíró természetrajz korántsem egyszerű gyakorlatától a problémalapú kiállítások létrehozásáig. Az elmúlt évek legfontosabb kiállításai ugyanakkor nemcsak a tudományos eredmények, gyűjtemények, hanem az egyre bonyolultabbá váló, specializáltabb kutatói munka bemutatására is törekedtek, ami a klasszikus témájú kiállítások tervezésekor sem hagyható figyelmen kívül. „Ész-leletek” múltról, jelenről, jövőről, és természetesen a természetrajzi jelenségek feltárásának és kiállításrendezési praxisának változásáról – valódi és összetett tapasztalatok alapján!

Bajzáth Judit (Magyar Természettudományi Múzeum): Ész-leletek - Természetrajzi kiállítások az MTM-ben

 

A kortárs művészet és a művészettörténész szakma viszonya, az állami reprezentáció, a kortárs művészeti múzeumokkal szemben megfogalmazott fenntartói elvárások vagy a szakmai, kurátori követelmények – mind olyan témakörök, amelyek máig nem tisztázottak Közép- és Kelet-Európában. (Mint ahogy épp most a Műcsarnok és a Magyar Művészeti Akadémia körül történtekből egyértelműen kiderül.) A Pilla negyedik szemináriumán, Ébli Gábor előadásán egymás után villantotta fel azokat az intézményeket, amelyek az egykori vasfüggöny mögé szorult államok kortárs képzőművészetét hivatottak képviselni. A téma azért is nehéz, mert a térségben az 1989 előtti időszakban nagyon kevés múzeum - mindössze Belgrádban és Łódżban - szakosodott kortárs művészetre, amellett persze, hogy a nagy állami művészeti múzeumok mindenütt gyűjtöttek kortárs művészetet, igaz jelentős ideológiai szűrővel. A rendszerváltás így valamennyi volt szocialista országban új intézmények, intézménytípusok születését hozta magával, miközben művészeknek és az intézményeknek az állam elvárásai mellett most már a közönség igényeinek is meg kell felelniük.
Mi az, ami az egykori vasfüggöny mögötti blokk kortárs művészettel foglalkozó múzeumait közös nevezőre hozza a rendszerváltás után? A nemzeti művészet, a regionális identitás, a Nyugathoz való viszony? Az új beruházások helyzetbe hozzák a kortárs gyűjteményeket, a művészetet vagy inkább ketrecbe szorítják őket? Ébli Gábor itt megtekinthető előadásából kiderül!

Ébli Gábor (MOME): Állami reprezentáció és szakmai kánon. Kortársművészeti múzeumok Kelet-Európában

 

A Magyar Nemzeti Múzeum 2010-ben részt vett egy nemzetközi fotográfiai programban, amelynek tudományos eredményeiről már hallhattunk a Családi képektől a családképekig című konferencián, 2010 márciusában. A Pilla-szemináriumon Fisli Éva történész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum fotótárának munkatársa, egyben a SETSE program magyar koordinátora és kutatója beszélt a kutatás előkészítéséről, a projekt magyar és nemzetközi résztvevőiről, az ötletekről, a megvalósult munkákról és kiállításokról. A hálózatban végzett fotográfiai munka fókuszpontjában a táplálkozás állt: ahogy hasonlóan vagy másként eszünk, iszunk, terítünk, magányosan vagy családban, különböző receptek és elgondolások szerint. És persze a fő kérdések, hogy: Változik-e a téma, ha eltérő a társadalmi és kulturális kontextus? Miként figyel és lát másként helyzeteket egy kutató és egy fotográfus? A képek készítése, választása, komponálása, illesztése vagy akár térbeli elhelyezése miként fejezhet ki teljes világokat akár a szöveges kommentár teljes mellőzésével? A történeti és archív fotográfiák miként adhatnak ihletet és jelentést mai kortárs alkotások és megközelítések számára? Az amatőr képek és a professzionális fotográfiák képesek-e összesimulni egymással? A képalkotás különböző módjai hogyan járulhatnak hozzá egy komplex téma részletgazdag és inspiráló megközelítéséhez? És szeretünk-e mesélni saját képeinkről, saját családi történeteinkből? Úgy tűnik, igen. Ez a mi szerencsénk. Akár fotósok, akár muzeológusok vagyunk. Fisli Éva megkapó érzékletességgel és őszinteséggel beszélt egy munkáról, amely sokkal több figyelmet is kaphatott volna aktív kutatói korszakában. De értelmes dolgokról beszélni soha nem késő.

Fisli Éva (Magyar Nemzeti Múzeum): A feldolgozás receptjei - kreatív muzeológia. A SETSE (www.setse.eu) program Magyarországon

 

A sorozat múlt heti előadását Kelevéz Ágnes muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kutatója, a Nyugat100 projekt egyik kurátora tartotta. Talán jogos a kérdés, mitől aktuális egy 2008-as projekt, amelyről már nem kevés alkalommal és formában volt szó: konferencián, tanulmányban, beszélgetésben, kiadványban és kitüntetések alkalmával. A válasz talán újra csak a szeminárium műfajában keresendő: hogy van idő arra, hogy hangosan gondolkodjunk valami olyanról, ami a konkrét megvalósuláson túl is érvényes tartalmi, formai és módszertani megközelítéseket hordoz, amelyek sokszor akkor válnak igazán élessé, amikor messzebbről nézünk vissza rájuk. A PIM Nyugat-projektje – épp összetettsége, aktualitása, jól szervezettsége és elmélyült tartalma miatt is – egészen biztosan ilyen mű. A kiállítások és programok nemcsak örökség és kortárs kultúra szövegszerű összefüggéseire kérdeztek rá, hanem új műfajok múzeumi meghonosítására is kísérletet tettek. Az előadás és a téma talán legizgalmasabb kérdése is porondra kerül: Irodalmi múzeumi közegben miként válik a szöveg (és az irodalom) maga is műtárggyá? Hogyan választunk, húzunk és szerkesztünk akkor, amikor nem egy könyv lapjain vagy egy folyóirat hasábjain, hanem egy múzeum kiállítótereiben, vagy épp egy múzeumi célokra átalakított Ikarusz buszban dolgozunk? Számolunk-e a látogatók/olvasók figyelmével? Hogy keltjük fel, miként tereljük az érdeklődésüket, hogyan okítjuk és szórakoztatjuk őket? Annyi kérdés és válasz, hogy szinte alig bírunk szabadulni a témától.

Kelevéz Ágnes (Petőfi Irodalmi Múzeum): Múzeumon kívül-belül. A Nyugat-kiállítástól az interneten át a Nyugat-buszig

De továbbra is maradjunk kritikusak, és fűzzük hozzá: igen, a közönség határozottan ébredezik. Ugyan még mindig több a szolidaritásból eredő kommentár és dicséret, domborodik az intézményi öndicséret, és talán kevesebb az egyes produkciókon túlmutató, módszertani finomságokra rávilágító érdemi kérdés. A szeminárium színvonala viszont egy cseppet sem csökken: a tempó továbbra is erős, a közönség példásan kitart, és kíváncsian várja a folytatást.

JÖN  JÖN  JÖN – január 15. 10:00        
Róka Enikő (Magyar Nemzeti Galéria): Identitás és képzőművészet. Egy kiállítás kérdései és tanulságai

Kapcsolódó cikkek:
Helyünkről, Európában
Kockázatok és mellékhatások a tekintetében
Pilla a tokban

Cimkék:
természettudomány,irodalom,művészet