Mi vár még a Néprajzi Múzeumra?

Beszélgetés Dr. Szarvas Zsuzsával

A Néprajzi Múzeum elhelyezése, ennek problémái sokszor napirendre kerültek. Most viszont az épület átalakításáról esik szó!

Cikk küldése

e-mail:

A Magyar Múzeumok Online néhány hete számolt be arról, hogy a Néprajzi Múzeum az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Programjának keretében megvalósította a "Palotából látogatóbarát múzeum - A Néprajzi Múzeum szolgáltatás kínálatának minőségi megújulása a kulturális intézmény látogatóbarát fejlesztése érdekében" című projektjét. A 2009 őszétől kezdődő építkezésnek köszönhetően az intézmény információs rendszere, szolgáltatásai, megújultak, a látogatóterek korszerűbbé váltak, új terek jöttek létre, miközben az épület eredeti térszerkezeti elemeit is visszanyerte. A változásokról Szarvas Zsuzsával, a múzeum megbízott főigazgatójával beszélgettünk.

- A Néprajzi Múzeum költözésének fontosságáról sokszor, sok helyen nyilatkoztak, vitatkoztak már. Most, hogy a beruházás megvalósult, új szemszögből nézhetjük ezt a kérdést?

- Valóban, a Néprajzi Múzeum elhelyezése, ennek problémái sokszor napirendre kerültek. Az ezzel kapcsolatos dilemmákat, az esetleges költözés, a jelen épület kontra új épület előnyeit és hátrányait éppen e lap (még papíralapú) hasábjain fogalmazta meg 2003-ban Balázs György és Fejős Zoltán (A Néprajzi Múzeum elhelyezésének kérdései. Magyar Múzeumok, 2003/1. tavasz, 3--12.). Az abban foglalt megállapítások máig érvényesek. Az új beruházás az ebben a cikkben is felvázolt, lehetséges és szükséges megoldások és funkcióváltoztatások egy részét megoldotta, nevezetesen új és méltó környezetbe helyezte az épület fogadótereit: a pénztárat, ruhatárat, múzeumi boltot és a kávézót. Ez a megvalósult projekt - álláspontunk szerint - újabb lépés a Kossuth téri épület néprajzi múzeumi funkciójának megerősítése felé. A pályázat előírásai szerint a projekt során megvalósult létesítményeket és elemeket 5 évig fenn is kell tartani. Ez az elvárás és kötelezettség is egyértelműen a múzeumi szerepet erősíti. Mi tehát hosszú távon gondolkozunk a Néprajzi Múzeum jelenlegi elhelyezésében.

- Melyek azok a területek, ahol nem sikerült előrelépni? Mire van még szükség, hogy az épület minden területen megfeleljen a 21. század kihívásainak?

Bármennyire jelentős változások és fejlesztések történtek is, még nagyon sok a tennivaló. Az épület korszerűsítésére, a szükséges felújításokra és karbantartásokra soha nem volt elegendő pénz. Az épület alapvetően rendkívül rossz műszaki, helyenként életveszélyes állapotban van. Fel kellene újítani kiállítótermeinket, tovább korszerűsíteni raktárainkat, nem beszélve a munkaszobákról. Jelenleg óriási űr tátong a felújított épületrészek és a többi között. Nagyon sok, máshol már kipróbált, alkalmazott lehetőséget rejt még magában az épület. Vannak terveink, elképzeléseink mindennek megvalósítására: exkluzív tereinket, termeinket szeretnénk rendbe hozni, tovább bővíteni a tetőtérben raktárainkat, szívesen lefednénk a belső udvart, tovább folytatnánk az épület eredeti térszerkezetének visszaállítását, s ezzel párhuzamosan a múzeumi funkciók elkülönítését. Anyagi lehetőségeink azonban meglehetősen korlátozottak. Nem keseredünk el: további pályázati és egyéb forrásokat keresünk terveink megvalósításához.

- A Néprajzi Múzeum adottságai és korszerű muzeológiai elképzelései közelebb kerültek egymáshoz? Hogyan? Milyen programokban, rendezvényekben, kiállításokban érzékelheti ezt majd a látogató? A közelmúltban az Élő MúzeumCafé Kell-e Budapestnek Múzeumi Negyed? estjén Szemerey Samu a főváros legjobb múzeumaként említette a Néprajzit!

- Ez rendkívül hízelgő ránk nézve! Nagyon fontos számunkra, hogy sokan szeressék ezt a múzeumot. Ahogyan próbáltam érzékeltetni, s a jelenleg befejezett fejlesztésünk is erre példa, tudomásul vesszük az épület adottságait, a palotát igyekszünk megőrizni a maga eredeti monumentalitásában, szépségében. A múzeumi funkciókat más terekbe visszük, ott pedig szabadon szárnyalhatunk. Ahogyan az épületnek, úgy a múzeumi szakmai elképzeléseknek is legalább két - egymással sokszor nehezen összehozható - vonulatot kell egyeztetniük. Ott van az egyik oldalon a Néprajzi Múzeum rendkívül gazdag, hagyományos néprajzi anyaga, amelyből elsősorban a tradicionális, 19. századi magyar paraszti társadalom képe rajzolható meg. Ennek a kultúrának a megismerésére nagyon nagy az igény. Nem véletlen, hogy még mindig, az 1991-ben készült állandó kiállításunk, amely a magyar nép hagyományos kultúrájával foglalkozik, a leglátogatottabb. Ezt az anyagot igyekszünk időről időre megszólaltatni, különböző kontextusba helyezni, általa, rajta keresztül reflektálni akár mai társadalmi folyamatokra is. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy a múzeum etnológiai anyagát - hogy európai, illetve Európán kívüli gyűjteményekkel is rendelkezünk, rendkívüli adottság - is időről időre bemutassuk, kiemeljünk belőle izgalmas tárgycsoportokat, gyűjtési anyagot, társadalmi problematikát.

A másik oldalon pedig ott van az az elképzelés, amely szerint a korszerű néprajztudománynak, antropológiának is viszonyulnia és reflektálnia kell arra a korra, társadalmi, kulturális problematikára, amelyben létezik, a néprajzi muzeológiának is mindennek meg kell felelnie. Ezért próbálkozunk ilyen kiállítások rendezésével, kutatások szervezésével. Ezért fér meg a Néprajzi Múzeumban a műanyagról szóló kiállítás a reneszánsz népi kultúrára gyakorolt hatásának korszerű szemléletű bemutatásával, vagy a "Másik" című, a különböző kultúrákhoz való viszonyulást elemző, nemzetközi anyagot felvonultató tárlat az átányi paraszti társadalom képét felvázoló, az egyik legjelentősebb hazai néprajzi kutatást maga mögött tudó anyag bemutatásával. De hogy egy engem közelről érintő, jelenleg is látható kiállításról is beszéljek, a "(M)ilyenek a finnek?" című kiállításunk, amely a magyarok finn-képét igyekszik bemutatni, egyszerre vonultat fel a múzeum Európa-gyűjteményéből tradicionális és a mai finn tárgyi kultúrát reprezentáló anyagot. Kiállításainkhoz igyekszünk mindig olyan komplex programokat szervezni, amelyek több oldalról járják körül, különböző generációkat megszólítva, az adott témát.

A jövő évben egy - a 19. századi női szerepeket is bemutató - nagyszabású szőnyegkiállítást, az amazóniai indiánkultúrákat, valamint óceániai ékszereket bemutató tárlatokat tervezünk.

- A múzeum naprakész szellemiségét az említett időszaki kiállításokban, programokban, kiadványokban élvezhetjük. Mikor válik ez láthatóvá az állandó kiállításban?

- Nagyon készülünk az állandó kiállításra. Időszaki kiállításaink egy részét is úgy tervezzük, hogy bizonyos elemeik modulként beépíthetők legyenek a majdani állandó kiállításba. Az állandó kiállítást olyan problematika mentén gondoljuk majd végig, hogy abba mindenképpen beilleszthető legyen a múzeum magyar és nemzetközi anyaga egyaránt. Egyelőre a tervezés fázisában vagyunk. Elképzeléseinknek elsősorban az anyagiak teljes hiánya szab gátat. Nem látjuk azt a forrást, amelyből egy ilyen nagyszabású kiállítás megvalósítható lenne.

- Úgy érzem, a Néprajzi Múzeum egyik legnagyobb problémája, hogy a belső és a külső tér nem kommunikál egymással, a múzeum nem tud kilépni a városi térbe. Van-e erre megoldás?

- Igen, törekszünk erre többféle módon is, s nemcsak a városi térben gondolkodunk. A "hely szelleméhez" igazodó programjainkkal ott vagyunk a Szigeten, minikiállításokkal alternatív szórakozóhelyeken vagy például a szakkollégiumok éjszakáján. Idei nagy projektünk a hangsúlyos jelenlét volt a Művészetek Völgyében, ahol kiállításokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és más programokkal vettünk részt nagy sikerrel. A jövő évben egy mobil kiállítási- és programsorozat terve formálódik a MaDok program keretében, de ez legyen egyelőre meglepetés.

- Mennyiben érintik majd a múzeum munkáját, a látogatók kiszolgálását a magyar uniós elnökséggel kapcsolatos tanácskozások?

- Nem látjuk még egészen pontosan, hogy ezek a rendezvények milyen mértékben és gyakorisággal fogják igénybe venni a múzeum tereit. Az biztos, hogy a múzeumnak mint uniós helyszínnek megjelenése rengeteg feladatot, munkát jelent majd. Arra készülünk, hogy múzeumként is alapvetően zavartalanul fogunk tudni működni. Mindenestre az év első felében biztosan nagyobb hangsúlyt kapnak a kevésbé látványos, de nem kevésbé fontos muzeológiai munkák, mint például a digitalizálás vagy a gyűjteményi revíziók.

De hogy az interjú elején feltett kérdésekre is visszatérjek, ez a szerep lehetőséget ad arra, hogy az épület két pontján elhárítsuk az életveszélyt. Látványosan megújul a timpanon szoborcsoportja és az oszlopsor, valamint meg tudjuk oldani legszebb termünk, a díszterem feletti tetőszerkezet megújítását is. Mindezek, bár nem a múzeumi funkcióval vannak összefüggésben, az épület számára fontos és elkerülhetetlen megújulást jelentenek.