200 millió a Szépműnek és a Galériának

REKONSTRUKCIÓ

Megújulhatnak a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria épületei, valamint kiállítóterei, a kormány ugyanis 200 millió forintot csoportosított át erre a célra.

MTI 2013-04-06 14:26
Cikk küldése e-mail:

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a 200 milliós forrást a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből biztosítják a múzeumoknak. A fel nem használt összeget vissza kell fizetnie a tavaly szeptemberben újraegyesített két intézménynek.
Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy a pénzből elsősorban a múzeumok állandó kiállításai és közönségforgalmi terei újulhatnak meg ősszel.
A kormányrendelet emellett arról is rendelkezik, hogy a Szépművészeti Múzeumban ősszel nyíló Caravaggiótól Canalettóig - Két évszázad itáliai festészetének remekművei című kiállításhoz szükséges források - legfeljebb 450 millió forint - biztosítására a nemzetgazdasági miniszter tegyen javaslatot. A múzeum korábban azt közölte, hogy az október 25-én nyíló tárlat az itáliai barokk két évszázados történetét vizsgálja. A kiállítás nyolc-tíz Caravaggio-festmény mellett a caravaggisták, továbbá Guercino, Guido Reni, Tiepolo és mintegy nyolcvan más mester képein keresztül nyújt majd olyan átfogó bemutatást a korszakról, amilyenre kilencven éve nem volt példa a világban.

120 milliárd forintból újulhat meg a Városliget

A miniszter sajtótájékoztatója

Öt év múlva adják át a megújult Városligetet az új múzeumi negyeddel; a projektre a kormány 120 milliárd forintot szán, jórészt uniós forrásból - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap...

2013. február 02. MTI

A leglátogatottabb és a legnépszerűbb

STATISZTIKA

2012-ben is a Louvre volt a leglátogatottabb művészeti múzeum.

2013. március 03. MTI

Cézanne: tudományos megközelítés kontra látvány

Kritika

A Szépművészeti Múzeum időkapuja most a modern festészet bölcsője előtt nyílt meg: A modernizmus születése – Cézanne és a múlt a Szépművészetiben.

2012. október 10. Götz Eszter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...