A megtestesült „Éden”
RIO
Augusztusban hét napig Rio de Janeiro volt a múzeumi világ közepe: több mint 100 ország képviselőinek részvételével itt tartotta közgyűlését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM.
| M. Aczél Eszter Krisztina |
2013-09-11 11:40 |
Már egy ideje a világ szeme Dél-Amerikán, különösen Brazílián, s azon belül is Rio de Janeirón nyugszik. Nemhiába járt ott a pápa, írt ajánlót róla a Monocle Magazine a nyáron, és foglalkozott kortárs irodalmával a Magyar Lettre, a világ egyik legtarkább országáról van szó. Egyrészt a rendkívüli gazdasági fejlődést mutató BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) legvonzóbb tagja, másrészt a világ egyik legsokszínűbb lakosságot felmutató állama, amelynek a fele európai származású a nyilvános statisztikák szerint.
 |
Ezt az ICOM (International Council of Museums) is mérlegelte: 23. kongresszusát 2013 augusztus 10. és 17. között Rio de Janeiróba szervezte meg. A világ legnagyobb nemzetközi múzeumi szervezete háromévente rendezi meg közgyűlését 115 országból származó tagjainak – legközelebb, 2016-ban Milánóban lesz. Az idei jeles augusztusi héten – egyes vélemények szerint a válság és a távolság miatt – kevesebben vettek részt, mint általában, mégis több mint 100 országból, ezret meghaladó számú résztvevő tolongott a rendezvényen. Ráadásul ez volt az első olyan ICOM konferencia, amelyen nemcsak ICOM-tagok hallgathatták az előadásokat és vehettek részt a műhelymunkában, hanem külsős szakemberek is, amennyiben jelentkeztek, és kifizették a regisztrációs díjat. Az embertömeg többnyire a nemzetközi bizottságok (ICLM, CAMOC, AVICOM stb.) szervezte programokon oszlott el.
A hazai küldöttség, az ICOM MNB elnökségének egyik tagjának beszámolója.
Cidade das Artes
A konferencia helyszínéül a Rio nyugati részén húzódó Barra da Tijuca negyedben felépített, egészen új betonépítményt, a 2013 májusában megnyitott Cidade das Artest választották a szervezők. A 97 ezer négyzetmétert kitevő épület koncerttermeket, előadókat, tantermeket, mozikat és hatalmas nyitott tereket foglal magába. Tervezője a francia Christian de Portzamparc építész, aki a párizsi Cité de la Musique megálmodója is volt. Az új városrész szívében álló épületkomplexum ma még izoláltan emelkedik ki környezetéből. Tervezője önmagában is egy önálló városnak tekinti, amelynek 10 m magason húzódó, mindig hűvös, szeles teraszáról csodálatos kilátás nyílik a hegyekre, valamint a tengerre. A konferencia első esti kulturális eseménye, a Carlinhos de Jesus tánccsoport előadása kezdetéig e teraszon, várakozás közben valóban gyönyörködni lehetett a hegyek mögött eltűnő napban.
Nem bűn a graffiti
A konferenciához kapcsolódóan múzeumi vásárt is rendeztek a Cidades das Artes földszinti részén az épület lábai között. A téli Rióban ez a betonrengeteg nem tudott örömteli környezetet teremteni a kevés felvonuló kiállítónak. Kiemelkedett közülük az állami graffitiprogramot bemutató pavilon, amelyben az első nap DJ gondoskodott a folyamatos zenéről, és a pavilon falára is elkészült egy graffiti ez idő alatt. Nagybetűkkel hirdették, hogy a grafitti elismert kortárs művészet, és számoltak be a GALERIO projektről, amelynek keretében a riói metró 2. számú vonalát határoló 40,4 km hosszú falakat kortárs nemzetközi és brazil művészek munkáival tervezik megtölteni. Így Rio északi részén, São Cristóvãótól Pavunáig 15 állomást, egyben 17 kerületet is városi, murális műalkotásokkal díszítenek majd, hogy turisztikai attrakcióként vonzza a látogatókat, és egyes részeken segítse a gazdasági fejlődést.
Fókuszban a várostörténet
Magam főként a CAMOC, a várostörténeti múzeumokat tömörítő bizottság programjain vettem részt. Az indító program egy hajókirándulás volt a Guanabara-öbölben egy 1910-ben épült és az első világháborúban használt hajón. Amellett, hogy ezen a hűvös, szeles napon, először volt alkalmunk a várostörténeti szekcióban aktív kollégákkal találkozni, az óceánparti nagyváros monumentális és megkapó arcát láthattuk a ringó vízi járműről. Olyan építményeket, mint az 1974-ben megnyitott, több mint 13 km hosszú Niterói hidat, (hivatalosan Costa e Silva híd), vagy a sporteseményeiről és kertjeiről híres Flamengo parkot, amelyben a MAM (Museu de Arte Moderna) lábakon lebegő betontömbje is emelkedik, s a 2016-os olimpia egyes eseményeit is itt tervezik megrendezni.
Messziről megcsodálhattuk az 1996-ban átadott Museu de Arte Contemporânea de Niterói – MAC különleges építményét, egy föld fölött lebegni látszó csészeszerű formát, amelynek tervezője a közelmúltban elhunyt, világhírű Oscar Niemeyer volt.
A konferencián amellett, hogy az új executive committét megválasztották, megkaptuk, meghallgattuk az elmúlt évek beszámolóit; a fő téma már a Nemzetközi Múzeumi Világnap és a nálunk ekkortájt megrendezett Múzeumi Majális programja kapcsán is ismerős lehet a hazai muzeológus közönségnek: a Museums (memory + creativity) = social change / múzeumok (emlékezet + kreativitás) = társadalmi változás volt.
A nyitó, plenáris előadásról a Skanzen Kurátor blog már beszámolt.
Egy sikertörténet
A témakörön belül, a várostörténeti múzeumokat tömörítő szekció (CAMOC) által szervezett előadások közül az egyik legérdekesebb az Új-Zélandra érkező skót telepesek alapította város, Dunedin egyik múzeumáról szólt, a Toitū Otago Settlers Museum megújításáról és programjáról. Linda Wigley, a projekt vezetője, az intézmény egykori igazgatónője, aki októbertől az Auckland National Maritime Museum igazgatását veszi át, sikertörténetről számolt be. Előadásának kérdésfeltevése az volt, hogy mi a múzeumok szerepe az épített környezet, a városi kulturális örökség megőrzésének folyamatában. Hogyan lehet a lakosság figyelmét felkelteni ezek iránt a kérdések iránt? Egy múzeum hogyan vihet tevékeny szerepet egy város kulturális tájképének kialakításában?
A városi örökségvédelmi hivatal tanulmányában (Thematic Heritage Study) arra az eredményre jutott, hogy a műemléképületek akkor a legvédettebbek, akkor maradnak hosszan a legjobb állapotban, ha folyamatosan használják őket, és történetüket, jelentőségüket elmondják annak a közösségnek, amelyhez kapcsolódik, és akiknek ez fontos lehet. Ebben a tevékenységben látja Linda Wigley a múzeumok szerepét. A Toitū Otago Settler Museum megújítása révén egy városnegyed fejlődésének katalizátorává vált.
Az 1908-ban alapított Toitū Otago Settler Museumot 2012 decemberében, két és fél éves zárva tartás után nyitották meg újra. Ez idő alatt két új épülettel, egy új bejárati csarnokkal és egy új gyűjteményi raktárral kapcsolták össze az eredeti művészeti galéria épületét, az 1939-ben épült, art deco stílusú egykori buszpályaudvart. Az új épületrészeknél igyekeztek az épített környezetbe illeszkedőt létrehozni.
A megújítás során az egész múzeumot újraálmodták, a kiállítótereket és látogatói közlekedőtereket teljesen átalakították az emberek szempontjai és a hely figyelembevételével. A múzeum egységes képének kialakításában a következő három szempont vezérelte őket:
– Dunedin történetének kronologikus bemutatása a kezdetektől, őslakosoktól napjainkig;
– egyes személyek történetének bemutatása interaktív technikával (az első telepesek történeteit sokszor ma is élő leszármazottak előadásában mutatták be);
– a múzeum gyűjteményéből a legszebb darabokat felsorakoztató sorozatok bemutatása.
A múzeumban a legmodernebb prezentációs eszközök a legkülönfélébb korosztály számára a kívánt információmennyiség befogadását teszik lehetővé. Ráadásul az információtartalom is módosítható a látogatók kérdésfeltevéseitől függően, például egy fényképgalériához a megnyitást követő második héttől teljes névsort is mellékeltek, annyira igényelték a látogatók. Programjaikkal azt is elérték, hogy a látogatók a múzeum környékét is meg akarják ismerni, sőt bejárják. A múzeum egy óvárosi résznek tekinthető körletben helyezkedik el. Egyik oldalán a régi dunedini buszpályaudvar áll. Vele szemben helyezkedik el az egykori bíróság és a börtön. Jelenleg mindkettő üres, ellenben fontos műemlékek. A múzeumhoz közel van Dunedin egyetlen autentikus kínai kertje is. Ezen túl húzódik egy olyan utca, amelyben régi raktárak, hajózási társaságok elhagyott épületei találhatók.
A múzeum megújításával az egész környék újjászületését indították el. Amellett, hogy megújították több központi épületét, az elhagyott raktári negyedet is elkezdték feléleszteni.
Az igazgatónő kiemelte a megfelelő kiállítási politika és programtervezés fontosságát. Kiállításaikba sokban építettek a helyiekre, a jelenlegi városi állapotokra reflektáló múltábrázolásra, és kiemelten foglalkoznak a jövő kérdéseivel. A múzeum állandó kiállításának egy egysége a Future City, amely rész arra szólítja fel a látogatókat, hogy vegyenek részt a város jelenét és jövőjét érintő gondolkodásban. A kiállítótér kialakítása révén a bemutatott témakörök rendszeres időközönként megújíthatók. Jelenleg olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy mit kezdjenek az üresen álló épületekkel. De kiemelt téma a klímaváltozás hatása, jelentősége a városra nézve, vagy a Föld nyersanyagtartalékai fölélésének következményei, valamint a gazdasági válság kihívásai, a gazdasági fenntarthatóság lehetőségei a városban. Az egész program célja a kulturális örökségről szóló, hosszú távú gondolkodás közvetítése.
A korábban évi 65 ezer látogatót fogadó intézményt az újranyitást követő 7 hónapban 230 ezer látogató kereste fel. A teljes program 37,4 millió új-zélandi dollárba került, amelyből a kiállításokra 6 milliót költöttek.
Irodalom és város
A CAMOC és az ICLM közös témája a CITY TEXureS, a városokról szóló irodalom volt: a város hatása az irodalomra és az irodalmi szöveg visszahatása a városra. Többek között például Lev Tolsztoj, akinek munkásságát Hollywood is folyamatosan terítéken tartja. Így a közönség igényeire érzékenyen reagáló muzeológus idén az Anna Kareninával foglalkozott, és a riói botanikus kertben rendezett felolvasóesten munkatársával oroszul olvastatott fel a regényből, méghozzá azt a részt, amikor Levin és Kitty találkozik az állatkertben a jégpályán. Ezen a késő délutáni alkalmon közel hetvenen hallgattuk egymást, ahogy a városainkról szóló irodalomból idézünk, hol anyanyelvünkön, hol angolul. Megcsendültek Ivo Andrić sorai Visegrádról, Pier Paolo Pasoliniéi Rómáról, Louis Macneice sorai Dublinról, vagy Kosztolányi sorai az Üllői úti fákról. Az est meglepetése egy brazil ifjúsági zenekar volt, amelynek tagjai nehéz sorsú családokból jöttek, és a zenekar a szociális felemelkedés útját is jelentheti számukra.
A szervezők és résztvevők számára az egyik legérdekesebb múzeum a Favela Múzeum (Museu de Favela), amely szabadtéri intézményként működik a Copacabana mögött húzódó hegyekre felkúszó favelákban, de ezt következő cikkünkben tárgyaljuk.
Fotó: Toitu Otago Settlers Museum
