Középkori meglepetés Visegrádon

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

A Visegrád város szívében fekvő Rév u. 5. számú telek régóta csigázza a régészek érdeklődését. Évtizedek óta egy romos épületet rejt a sűrű növényzettel benőtt, elhagyatott telek, ahova 2004 augusztusában végre lehetőségünk nyílt bejutni.

Cikk küldése

e-mail:

A lakóház egykor leégett, így derült ki, hogy falai középkori eredetűek: nyugati és északi fala szinte teljes egészében a középkorban épült. A ház műemléki védettséget kapott.

Az elmúlt években az épületet megvásárolták, és az új tulajdonosok távlati építkezési tervei lehetőséget teremtettek arra, hogy a telken kutatást folytassunk. Célunk mindenekelőtt a romos épület vizsgálata, és - anyagi lehetőségeink függvényében - környezetének feltérképezése volt. A tavasszal végzett előzetes állapotfelméréskor már kiderült, hogy a telket egyetlen ásatási szezon alatt biztosan nem sikerül teljesen feltárni, s ez a nyár végére alaposan igazolódott: a föld olyan jelentős lelőhelyet rejt, melynek gondos feltárása még hosszú éveket vesz igénybe.

Feltáruló udvar

A telek viszonylag nagy alapterületű (1700 m?), s rajta az említett ház mellett egy másik középkori épület romjai is állnak, az ásatás pedig még további két épületet hozott napvilágra. Környezetükben más középkori házakat is ismerünk, a Rév utca északi oldalán a telkekkel szemben áll az általános iskola, melynek egyik épülete szintén középkori eredetű. Valamivel távolabb, északi irányban részben feltártak két másik középkori házat, sőt a Rév utca - Fő utca aszfaltburkolata további házakat rejt: a csatornázási munkák során úton-útfélen épületfalak bukkannak elő. A mai városmag tehát gazdagon beépített volt, a középkori magyar város területére esett.

Mindig örömteli, ha városi telkek egyikén nyílik lehetőség régészeti kutatásra, ám a mai település annyira pontosan lefedi az egykori várost, hogy szinte képtelenség nagyobb felületben bontani. Noha Visegrád falusias településszerkezete jóval tágabb lehetőséget nyújt erre más városokhoz képest, a település középkori topográfiájáról így is keveset tudunk. Kertek végében, gyümölcsfák között, családi házak bővítésekor, szuterén vagy úszómedence kialakításakor nehéz komolyabb régészeti objektumot feltárni. A Rév u. 5. sz. telek teljes felületének feltárása (vagy legalábbis ennek lehetősége) ezért is kecsegtetett sok újdonsággal. Szerencsés egybeesés

Már a kutatás első napjai szerencsések voltak: a telek hosszában húzott észak-déli irányú kutatóárokban épületfalak és üvegtöredékek tömkelege került elő. A kutatóárkot és az első szelvényeket a romos épületen kívül, attól északra nyitottuk, ahol egy középkori útfelület részlete, egy faszerkezetű ház alapjai és egy kőház maradványai kerültek elő. A szabályosan rakott útfelület a telek bejáratánál húzódott kelet-nyugati irányban. Mivel a Rév utca helyén a középkorban épületek álltak, lehetséges, hogy ez az utca töltötte be a mai Rév utca szerepét. Délről közvetlenül a köves útburkolat mellett állt a faszerkezetű ház. A ház pusztulási rétege alapján kiterjedését csak részben tudtuk megállapítani: körülbelül 8 méter hosszú volt, szélességét nem ismerjük.

Padlószintje valamivel mélyebben volt, mint az útfelület. Szorosan mellette állt a következő ház, immár kőépület. Ennek egyik fala bukkant elő az első napon. Az alápincézett ház 12 méter hosszú és 8 méter széles volt, jóllehet keleti zárófalára épp hogy rátapintottunk, így a ház pontos szélessége még bizonytalan. Déli oldalán angolaknás pinceablak nyílt, keleti oldalán pedig egy ajtónyílás élszedett szárköve állt in situ, melyhez minden bizonnyal pincegádor csatlakozott.
Az épületnek csak a téglával boltozott pincéje maradt meg, felmenő falait és az épület osztását nem ismerjük.

A pincés kőépülettől 13 méterre, ugyancsak délre áll a telek főszereplője, a romos ház, mely üveghutának adott otthont. Ettől keletre helyezkedik el a harmadik középkori kőépület, melynek falcsonkjai ma is láthatók. A teleknek ezen a részén nem folytattunk kutatást. A feltárt útfelülettől délre eső három középkori ház szinte egymás mellett áll, s a Rév utca túloldalán álló középkori eredetű iskolaépülettel egy vonalra rendezhetők.

Lehetséges, hogy rábukkantunk Visegrád város első középkori utcasorára?

Ház sok üveggel

A kérdést csak a terület teljes feltárása után válaszolhatnánk meg, ehelyett lássuk inkább a telek legjelentősebb műemlékét: magát a leégett házat. A bő egy hónapig tartó, feszített tempójú feltáró munka során sikerült majdnem az egész házat megkutatni. Miután a romok közé nőtt fákat, bokrokat, rengeteg törmeléket eltakarítottuk, az épület középkori, barokk és 20. századi falait választottuk szét, és határoztuk meg periódusait. A dokumentálás után elbontottuk a 20. századi falakat és néhány barokk válaszfalat is. A munkálatok kezdetén még semmi sem árulkodott arról, milyen páratlan lelőhelyet takar a föld, ám lassan kibontakozott az eredeti középkori épület. Amikor a 20. századi szintről tisztítani-mélyíteni kezdtük az épület belsejét, hogy eljussunk a középkori járószintig, folyamatosan vöröses földbe, téglába ütköztünk.

Kezdetben barokk maradványnak tűnt, de az alaposabb megfigyelés mást mondott: a téglák szabályosan helyezkedtek el, azok a téglahasábok pedig, melyek nem ültek szilárdan a helyükön, különösek voltak: kisméretűek, keskenyebbik végükön vastagon rárakódott üvegolvadékkal. Jellegzetesen üveghuták téglafelépítményének darabjai. A téglák között számtalan üvegtöredék került elő. A járószintet elérve világossá vált az épület funkciója: a téglaburkolatú padozaton másodlagosan ráépített üvegolvasztó kemencék alapjai, körülöttük olvasztótégely-darabok, törött üvegtárgyak, olvadékok hevertek - középkori üvegműhelyre bukkantunk!

Milyen lehetett?

Az eredeti középkori épület 29 × 10 méter nagyságú volt, 130 cm vastag falakkal, négy helyiségre osztva. A helyiségek mindegyikébe kelet felől ajtó nyílt rézsűsen kifelé szűkülő nyílásokkal, küszöbkövük és szárkövük több helyen megmaradt. A ház nyugati oldalán egyetlen ponton nyílt csak ajtó, mely az épület északnyugati sarkához épített, vékony falú toronyba vezetett. Ennek szerkezete szoros hasonlóságot mutat a királyi palota árnyékszéktornyával, így ezt is ekként értelmeztük. Méreteit tekintve (3 × 3,5 méter, több mint 4,5 méter mély aknával) valószínűleg hosszú évekig tehetett jó szolgálatot. Szeméttárolóként is használták: az üveghutáknak rengeteg téglahasábját találtuk meg, ide dobták, miután megfelelő időközönként újraboltozták a kemencéket. Szintén a torony szerkezetéből ítélve egyébként a ház emeletes lehetett. Az épületnek rendkívül magasan és jó állapotban maradt meg a nyugati felmenő fala: a középkori padlószinthez képest néhol 3,5-4 méter magasan áll ma is, bár nem eredeti vastagságban: külső síkját elbontották. A ház a középkortól kezdve voltaképpen mindvégig lakott volt, keleti oldala elpusztult ugyan, de nyugati és északi falát az újkorban felhasználták, sőt még a 20. századi háznak is részét képezte.

Az épület fénykora a 14-15. század, de korábbi periódusa is volt: bizonyos helyeken téglaburkolatú padozata alá mélyítve korábbi padlószinteket találtunk. Az épület 14. századi funkcióját nem ismerjük, de kiképzése és nagysága miatt gyaníthatóan valamely magas rangú személyé lehetett, aki a magyar városrészben birtokolt házat. Az épületet azután a 15. században üvegműhellyé alakították át.

Ez valójában két műhelyt jelent, tökéletesen szimmetrikusan kialakított műhelypárt. Egy műhely két helyiségből állt, a helyiségek mindegyikét egy-egy nagyméretű huta uralta. A két távolabbi szoba közepén egy ovális formájú kemence helyezkedett el, körben cölöplyukakkal, melyek egy kemencét körülölelő emelvényt tarthattak. (Az egyik kerek kemencét még nem sikerült teljesen feltárni.) A két középső helyiségben egy-egy négyzetes, szorosan a fal mellé épített kemence emelkedett. A két műhely között, azaz a második és harmadik helyiség között nem volt átjárás, míg az első és második, illetve a harmadik és negyedik helyiség között téglából rakott, íves falú ajtó nyílt.

Hogyan működött a műhely?

A bontás során az egykorú források nagy segítségünkre voltak. Theophilus presbyter 12. században keletkezett munkája, vagy még inkább a 16. század közepéről Georgius Agricola aprólékos leírása alapján meglehetősen jól értelmezhetők a feltárt maradványok, a műhely szinte megelevenedik. A távolabbi helyiségekben az ovális vagy kerek alapú kemence az előkészítő kemence szerepét tölthette be, amelyben az alapanyagokat adták össze, amit az olvasztótégelyekben magas hőfokra hevítettek fel. A nagyméretű olvasztótégelyek darabjait pontosan a kemence mellett meg is találtuk, intenzív használatukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az edények falára kívül-belül vastagon üveg rakódott rá. Miután a mesterek az alapanyagokat összeolvasztották, egyfajta félkész üveget kaptak, melyet cipóformává alakítottak. Ezeket azután újra felforrósították és megolvasztották, hogy még tisztább anyagot kapjanak, s végül ebből fújták vagy formálták ki az üvegtárgyakat. Az üvegkészítés harmadik fázisa a temperálás volt, a kész tárgyak fokozatos lehűtése, melyet egy másik, alacsonyabb hőfokon izzó kemencében végeztek. Visegrádon a három munkafolyamat számára két kemencét alakítottak ki: a kerekben folyt az előkészítés, s valószínűleg a kész tárgyak elkészítése is, míg a szomszédos helyiségben álló, négyzetes alapú kemence a hűtésre szolgált. Az is lehet persze, hogy ez utóbbi kemencének elkülönített részében is folyt üvegfúvás. A korabeli leírásokat ábrázolások illusztrálják, s ezek némelyikébe egészen beleillik a visegrádi műhely felépítése, kemencepárja.
A kemencék mellett tömérdek üvegdarabot találtunk: félkész terméket, készterméket, vegyesen rontott darabokat. Palackok, serlegek, kancsók, poharak, fiolák sokasága került elő, és rengeteg ablakszem darabja, bár mind csak töredékesen. Az üvegek vékonysága miatt csak erősebb részletformáik (szájnyílásuk, talpkarikájuk) maradtak meg, egész darabokat nem lehet összeállítani. A tárgyak anyaguk, típusuk alapján a 15. század második felére keltezhetők, és erős hasonlóságot mutatnak a Budán vagy a visegrádi királyi palotában talált üvegekkel. Az üvegleletek mellett néhány szerszámot is találtunk: üvegfúvócsövet, csipesz darabját. Egyes fémtárgyakról csak a ma is folyó restaurálási munkák során derült ki, mik is valójában: a fúvócsövön például a földből való kiemelésekor még egyáltalán nem lehetett látni, milyen célt szolgált.

Az épület feltárása még közel sem teljes, de már most is vitathatatlan a jelentősége. Súlyát növeli, hogy a műhely nagy valószínűséggel név szerint is azonosítható. Az esztergomi Hyppolit érsek 1491. évi számadáskönyvében megemlítenek egy bizonyos János visegrádi üvegkészítő mestert, aki 5000 ablakszemet szállított Esztergomba az építkezésekhez. Mátyás király halála után Beatrix Esztergomba költözött, és a számára kialakítandó lakosztályban volt szükség az ablakok cseréjére. 5000 ablakszem körülbelül 30-40 ablaktábla elkészítésére elegendő. A szemeket egy másik mester, az esztergomi Bálint rakta helyére, tőle ugyanis ólom ablakkereteket is rendelt az érsek.

A feltárt visegrádi műhely éppen a 15. század második felében működött, sőt leletei az 1470-80-as évekből a palotában talált üvegtárgyakkal mutatnak szoros hasonlóságot: valószínű, hogy a műhely már ezekben az évtizedekben dolgozott az uralkodónak. Lehetséges, hogy más üvegkészítő is működött Visegrádon, bár egy olyan műhellyel, amely a királynak is dolgozott, nehéz lett volna felvennie a versenyt. Visegrádon egyébként a város más pontján találtak már egy korábbi üvegműhelyt, ez azonban a 14. században volt használatban, és kisebb is volt. Ha a feltárt műhely valóban Jánosé, akkor a mester valószínűleg Mátyás nagyszabású építkezéseiben is tevékenyen részt vett, s talán épp ezért, mint már jól ismert és bevált mesterétől rendelte az özvegy királyné 1491-ben az ablakszemeket.