Abbamaradt a kender termesztése, így megszűnt a fonó s a vele kapcsolatos népszokások, játékok, a fiatalok hagyományos ismerkedési alkalma is. A szocialista termelési viszonyok talaján létesült mezőgazdasági nagyüzem, megfosztva a helyi gazdákat termelőeszközeiktől, átalakította életvitelüket, gondolkodásukat.
A korábbi föld - állat - ház szerzésével szemben a fiatalabb nemzedék fő céljává a ház - kényelmi cikkek - járművek szerzése, továbbá a szórakozás vált. Mindezek folyományaként az ötvenes évekig az életerős, lélekszámban is gyarapodó falu az 1970-es évektől demográfiai apályba került, amely a század végére kritikussá vált. A tradicionális családmodellhez képest az 1950-1970-es években gazdasági, társadalmi, erkölcsi tekintetben modell- és ideálváltás következett be.
Apa helyett haver
Megváltozott a helyzet a hagyományozásban is. A "haver"-től tanulás, a kortársak közötti azonos tudásanyag elsődlegessége váltotta föl a korábban apáról fiúra szálló hagyományozási módot.
A jelzett folyamatok következtében a fiatalabb nemzedék a régi Hollókő szűk, zsúfolt portáinak világából kilépve tudott csak újat alkotni, és a határban parcellázott, szabad telkekhez jutva, az 1950-60-as években új településrészt hozott létre. De a korszellem az ófaluban is jelentkezett, és az általános törekvések helyi megvalósulásaként például nagy ablakot vágtak az utcai falba, fapadlózatot készítettek a mázolt-földes helyett. A tornácot, ha lehetett, beépítették, vagy L alakú bővítést alkalmaztak; sávos, színes kőporos homlokzatokat készítettek, de ha az anyagi mód és a telek méretei megengedték, akár a régi épületet lebontva, helyén az elképzeléseik szerinti modern, sátortetős épületet emeltek.
Jövőkép
Hollókő örökségmegtartó jövőképének fölvázolása, a szükséges feladatok meghatározása igen összetett, ugyanakkor a jelen folyamatokat tekintve alapvető és rendkívül sürgető munka. Ezzel kapcsolatban most csak néhány gondolatot emelhetünk ki. Az elindított műemlékes programnak az adott társadalmi-politikai körülményekből fakadó hibája az volt, hogy az örökséget eredetileg létrehozó és fenntartó paraszti népességet inkább akadálynak tekintette, nem pedig az épített környezethez társuló nélkülözhetetlen alappillérnek. Az 1960-1980-as évtizedekben még aligha volt világos, hogy a funkcionális váltás a paraszti településből üdülő- és pihenőfaluvá a "rezervátum" céljára kijelölt település építészeti hitelességét is csorbítja. A "rezervátum" kifejezés azt jelölte, hogy az általában kipusztulóban lévő paraszti épített örökséget adott területen, a maga természetes környezetében őrzik meg, és nem távoli skanzenben koncentrálják. A gazdasági épületek elhagyásával, a tervezett üdülőövezet új botanikai képével azonban a rezervátumjelleg azonnal sérülést szenvedett.
A hollókői turizmus vendéglátó intézményei ugyanakkor nem alakítottak ki olyan együttműködést, mindenki számára célszerű szövetséget, amelyben - létrehozva a résztvevők érdekeltségi egyensúlyát - nem önmagukban, hanem önmagukat részegységként tekintve, a település egészére kiterjedően alakítanának ki közös munkamegosztást, egymásra épülő programkínálatot. Az ajándék- és emléktárgy-vásárlási kínálatban alig jelenik meg helyi előállítású áru. Lényegében nem épült ki az e téren megvalósítható tevékenységek együttesének egymást és a helyi életet segítő szerves rendszere: a tárgyalkotás (lehetőleg helyi alapanyagokból) mint idegenforgalmi látnivaló, kipróbálnivaló, és a készáru helyi értékesítése. Nagyrészt nem hollókői tulajdonosok nem helyi portékái kínálják magukat.
Boszorkánybolt
Az újonnan megnyílt boszorkánybolt Hollókő mai helyzete jellemzéséhez paradigmatikus példának tekinthető. A "boszorkányszakralitás" terjesztése teljesen idegen, sőt ellentétes Hollókő mibenlétével. Az a tény, hogy ennek az üzletnek a helyhatóság zöld utat engedett, hogy a megnyitó ünnepségéhez - mint bármely más turistáknak szóló programban - a Boszorkány Szövetség honlapja szerint a helyi hagyományőrző csoport jelenlétével és műsorával járult hozzá, jelzi a világörökségi ranggal elismert identitás és kultúra agóniáját.
Mintha a "kulturális génbank" minőség és jelentőség helyett a helyi műveltség már csak a turizmusban megjelenő idegen érdekeltségű hollókői kapitalizmus alávetettje, kicsi haszonért is bárhol, bármikor megformált külsősége lenne. Ez már nem éltető forrása, hanem apasztója annak az örökségnek, amit az UNESCO elismert. A boszorkányüzlet befogadása e folyamat végső stádiumát jelzi, amely az akkulturáció folyamatát szembetűnően reprezentálja.
Rávilágít arra, hogy a pusztán turizmuscélú hagyományőrzés éles ellentétben áll az eredeti, a közösség életének sikeréért megélt hagyománnyal. Ezért kell a természet munkaadó jelentőségének újra fölismerése, ezért kell a helyi plébánia revitalizálása, hogy az élet elevensége és az értékrend fennmaradjon.
A hollókőiek Hollókőjéhez, tehát a néhány évtizeddel ezelőtti állapothoz képest szembeötlő a teljes porták hiánya. Nagyrészt hiányoznak a hadas településmódból és a népesség vitalitásából, termékenységéből adódó "rakásra", azaz zsúfoltan beépített porták, és hiányoznak az istállók, ólak, tehát a gazdasági épületek. Még a falumúzeumban vagy a tájházban sem találkozhatunk ezekkel, nemhogy a "rezervátumi" jószágtartó eleven funkciójában. Az épített örökség létalapjával kapcsolatban az 1981-es rendezési terv már megállapítja: "az egyik legfontosabb feladatunknak a gazdálkodási forma - mely egyben tájformáló erő is - védelmét, fenntartását tartjuk." Ekkoriban azonban a szabad paraszti gazdálkodás rehabilitálására még aligha lehetett gondolni, de a rendszerváltozással sem történtek ez irányú hathatós gyakorlati lépések. A hagyományos gazdálkodási alapok újraélesztése azért is fontos, mert ma Hollókő nem képes munkát és perspektívát kínálni a helyi fiataloknak. Ennek az alapnak az erősítésére, revitalizálására azonban nem látszanak intézkedések, sőt az ingatlanállomány tulajdonosi struktúrájának a kulturális örökség megtartását célzó szabályozása is mindmáig hiányos.
Erre utal a Boszorkány Szövetség ingatlanvásárlása és az üdülő-, pihenőfalu-funkció további térnyerése. Hollókő a községeknek mára egy sajátos típusát képviseli. E típus nevezhető örökségőrző falunak, amely három fő összetevő szerint határozható meg:
1. az egyetemes kulturális örökség értékes tényezője;
2. kulturális vonzásközpont, idegenforgalmi látványosság;
3. települési élettér.
E tényezők életképes típus esetén egymással szoros összefüggésben állnak: a település csak úgy lehet kulturális örökség hordozója, ha megőrzi településiélettér-minőségét, különben skanzenné, múzeummá válik. De az ilyen típusú település funkcionális módon csak olyan élet számára nyújthat teret, amely nem rombolja, hanem fenntartja a kulturális örökséget. A kulturális örökség fenntartásának egyik célja, hogy mintákat, forrást és élményt nyújtson az adott örökségtípus iránt érdeklődőknek, legyenek azok akár turisták, akár a tudomány képviselői, vagy a társadalmi élet irányítói. A turizmus olyan kezelése, menedzselése szükséges, hogy az idegenforgalom szimbolikus és anyagi motivációt, jövedelmet nyújtson az örökség fenntartásához, valamint a települési közösség örökségfenntartó életviteléhez. A vezetés viszont minden közigazgatási-politikai szinten - alkalmas ösztönző rendszerrel - biztosítsa, hogy a faluközösség ne váljon a turizmus kiszolgáltatottjává. Ne a turizmus legyen a fő vagy egyedüli jövedelemforrás, mert az önmagában, a hagyományos paraszti gazdálkodás nélkül elapasztja a falusiak örökségfenntartó vitalitását. Világörökség-falu esetében a hitelesség nem egyszerűen külső forma, nem szimpla látvány, vagy holt, tárgyiasult produktum. Bármely produkció, folklórprogram, "népművészeti" alkotás az alkotó közeget tükrözi vissza. Ha az nem áll szoros rokonságban a falu építészeti örökségét létrehozó és fenntartó települési közösség életmódjával, ha nem a hitélet, lokalitás, falu- és családközösség, gazdálkodási alap (földművelés, állattartás, kézművesség) hagyományos műveltséget meghatározó autentikus forrásaiból fakad, akkor csak elidegenedett erőlködés lehet, hogy a produkciók a paraszti kultúra hiteles formáiba rendeződjenek. A kultúra vallásos összetevőjének és a hagyomány generáló erejének érvényesülése Hollókő örökségmegtartó jövőjének egyik kulcsa. A mai szekularizált körülmények között kihívás és hivatás az egyház számára, hogy a parasztság által is megélt, történelmi kincsestárából merítve, egy frekventált településen tevékenyen hozzájáruljon az élet hagyományos lelkiséget mozgósító megújításához, a családnélküliség, az elvándorlás, elöregedés, elfogyás, a szellemi-lelki elsivárosodás, gazdasági inaktivitás negatív trendjének megfordításához.
E feladatvállalás nem csak egy településről szól, jelentősége össznemzeti léptékű. Az egyházi szerepvállalásra egy olyan összetett újraélesztési (revitalizációs), életmód-rehabilitációs program keretében van szükség, amelynek megvalósításához az államnak is kiemelt figyelmet és jogszabályalkotással megfelelő anyagi és szervezeti támogatást kell biztosítania. Ezeken túl a tennivalókhoz szükséges a kulcsfogalmak - a Hollókői Nemzeti (Magyar) Hagyomány Központ, iskola, hollókői életpályamodell, ökogazdálkodás, biotechnológia, Hollókői Néprajzi Tanösvény, ingatlan-elővásárlási jog, közintézmény-elhelyezés, lakosságtelepítés, jogszabályalkotás - azok, amelyek elvezethetnek a helyi paraszti gazdálkodáson alapuló életmód sikeres, örökségmegtartó és turizmusban kamatozó megvalósításához.
Kapcsolódó cikkek:
Cimkék:
