©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az interpretációra


November 14-én Eger város képviselő-testülete egyhangú szavazás mellett Berecz Mátyást bízta meg a Dobó István Vármúzeum vezetésével a következő öt évre.

Szerző: Kiss Balázs Levente | Forrás: | 2013-12-06 07:20:48

Idén áprilisban Rázsi Botond, Eger alpolgármestere úgy nyilatkozott a Magyar Múzeumok Online-nak, hogy akkor lesz új igazgatói pályázat, ha arra megérett a helyzet, a kedélyek lecsitultak, és biztosítható a hosszú távú szakmai munka egy konszenzusos személy vezetése mellett. Az egyhangú döntés ezt rögzítette: Berecz Mátyás kapta meg a lehetőséget.

Az újonnan megválasztott igazgató kiemelte: a múzeum helyzete fenntartói szempontból, szakmailag, gazdaságilag az elmúlt csaknem egy évben stabilizálódott. Az a zaklatott időszak, amely az elmúlt éveket jellemezte, már a múlté. Sokkal tisztábbak és egyértelműbbek a múzeum működését meghatározó keretek, ami alapja lehet egy perspektivikus építkezésnek. Mára a múlté a 2012 novemberében nyilvánosságra került – az akkori Heves Megyei Múzeumi Szervezetnél felhalmozódott – 70 millió forintot meghaladó, javarészt közüzemi tartozás, ami miatt az áramszolgáltató a megyei szervezet egyes telephelyein rövid időre kikapcsolta az áramot. Ezt a problémát egy évvel ezelőtt kezelni kellett, miközben azt is meg kellett oldani, hogy a múzeum leváljon a Heves Megyei Intézményfenntartó Központról, és betagolódjon a városi önkormányzat szervezetébe.

Mindez nehéz időszak volt, talán a legnagyobb változás a múzeum elmúlt fél évszázadában. Ekkora léptékű gazdasági, adminisztratív átalakulás óriási fordulat. Meg kellett tanulnunk máshogyan gondolkodni – tette hozzá Berecz Mátyás. Alapvető szemléletváltásra volt szükség a megyei feladatellátást tekintve is, hiszen a volt tagintézményekkel merőben új viszonyt kellett kialakítani. Megváltoztak a prioritások. Egerben a városi szempontokat, értékeket kell most már előtérbe helyezni. A régészetet érinti legkevésbé a változás, hiszen ezen a területen maradtak a feladatok és maradt a hatókör, ugyanakkor más szinten működik tovább a feladatok ellátása.

Berecz Mátyás szerint a városi intézménnyé válás csaknem egyéves időszakának tapasztalatai pozitívak. Mint mondta, ha egy szóval kell érzékeltetni a helyzetet, akkor azt a „stabilitás” szóval lehet jellemezni. A helyi önkormányzat érdekei, céljai egyszerűbben fogalmazódnak meg. Sokkal könnyebb a fenntartóval a problémákat megoldani, a szakmai érveket és elképzeléseket kifejteni. A megyei rendszerben mindez sokkal nehezebb volt a szervezeti struktúra természetéből fakadóan.

Április 1-jével Eger kulturális intézményeinek átszervezésével több, a városon belüli intézményi egység is a vármúzeumhoz került szervezetileg, így a Zsinagóga Galéria és a Sportmúzeum is. Gazdaságilag is sajátos modell épült ki, hiszen a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral közös a gazdasági irányítás, emellett a két közgyűjtemény szakmai irányítása teljesen elkülönül egymástól.

Nemcsak pénzügyileg, hanem az egész gazdasági adminisztrációt tekintve stabilabb és szakszerűbb az így kialakult modell. A múzeum elégedett lehet ezzel az újfajta együttműködéssel – mondta el Berecz Mátyás. A megyei könyvtár gazdasági irodája feladatellátási szerződés keretében vette át a múzeum gazdasági vezetését. Az egyetlen „kényelmetlenség”, hogy a gazdasági ügyintézés a vármúzeum falain kívülre került, néhány percnyi sétára a vár épületétől. Ugyanakkor szakmailag így sokkal kiforrottabb az intézményi működés – tette hozzá az igazgató.

A Dobó István Vármúzeum életében más változások is adódtak. A nyár folyamán, többségében július 1-jei határidővel távozott öt muzeológus, közülük hárman rövidebb-hosszabb ideig voltak igazgatói pozícióban. A személyi állomány mellett az egri vár fizikai környezete is sokat változott. Az épület állagmegóvási munkái és átalakításai érintik többek között a képtár épületét, amelynek földszintjén korábban a restaurátor műhelyek helyezkedtek el. Ezen egységek máshová költöztek, a helyükre pedig egy étterem kerül; ennek kialakítása jelenleg is folyamatban van. Az egri eseményeket távolabbról figyelő szakmai berkekben ezek hatására elterjedt az a vélemény, hogy Egerben a turisztikai attrakció a szakmai oldal fölé kerekedett.

Berecz Mátyás igazgató azonban nem osztja ezt a véleményt. Mint kifejtette: a muzeológiában fontos a gyökeres szemléletváltás. Jó példák sora bizonyítja, hogy a tudomány eladható. Az a fajta fordulat, amely az utóbbi évtizedben elkezdődött, szükséges és folytatni kell.

Annak a – még a kilencvenes években is jellemző – befelé irányuló munkának, amely a múzeumokat jellemezte, más irányt kell vennie. A törvényileg meghatározott feladatokkal – a „gyűjtés”, „feldolgozás” – jól állnak a hazai múzeumok, a „bemutatás” terén viszont nem. Ma már nemcsak megőrizni és gyűjteni kell a tárgyakat, mindennek közkinccsé is kell válnia. Ha csak a raktárak és a szakemberek számára gyűjt a múzeum, ahol csak szakemberek ismerhetik meg ezeket a kulturális javakat, nem tölti be hivatását – emelte ki Berecz Mátyás.

Sokkal nagyobb hangsúlyt kell tehát fektetni az interpretációra. Természetesen meg kell találni azt, hogy mi érdekli az embereket, mi tesz érdekessé egy adott témát. Vannak kiállítások, amelyek alapvetően szakemberek, vagy egyes rétegek számára érdekesek, de egy múzeum akkor sikeres, ha az ismeretközlés minél több emberhez jut el. Az igazgató kiemelte: ha a tudomány eredményei csak egy szűk kört érnek el, akkor a múzeum nem dolgozik jól. Az áltudományos irányzatok éppen ezért erősödhetnek, így a valódi tudomány nem juthat szóhoz. Az interpretáció persze önálló szakma. Beletartoznak ebbe a kiállításokon túl a fesztiválokat kísérő programok is. Mindent annak a rendező elvnek kell alárendelni, hogy a gyűjteményekben felhalmozódott kulturális értékek, vagy azok a kutatási eredmények, amelyek egy intézményen belül megszületnek, minél szélesebb körben váljanak elérhetővé. Ez megvalósulhat egy népszerű kiállítással, egy jól sikerült konferenciával, ismeretterjesztő sorozattal, vagy szélesebb körben ismertté váló publikációval; de megvalósulhat fesztivál keretében is, ahol interaktív, élvezetes attrakciók, bemutatók vagy előadások születnek.

– Ma óriási méretű inger- és információáradatban él a társadalom, muszáj ebben a folyamatban a múzeumoknak valahogyan versenyképesnek maradniuk, hangsúlyosabban, offenzív módon felhívni magukra a figyelmet. Van mit tanulni tehát a versenyszférától, azonban ennek a munkának továbbra is az értékeken kell alapulnia – tette hozzá Berecz Mátyás.

A Dobó István Vármúzeum életének elmúlt éve leginkább a Gárdonyi-emlékév eseményei köré szerveződött. Szeptembertől folytak az állagmegóvással kapcsolatos munkálatok 100 milliós értékben, és folytak a régészeti feltárások a Zárkándy-bástyában. A próbafeltárás során többek között épületmaradványokat, puskagolyókat, csontvázakat találtak a régészek. A tervek szerint a távolabbi jövőben a bástyát a látogatók is megismerhetik majd. A munkákat ebben az évben már nem folytatják, a próbaárkokat visszatemetik, és tavasszal tervezik meg a továbbiakat. A feltárt leleteket várhatóan restaurálják és kiállítják.

A folyó rekonstrukciós munkákkal párhuzamosan október végén átadták és felszentelték Gárdonyi Géza felújított sírját. A mostani sírdombot húsz éve alakították ki, ez alatt az idő alatt egyre rosszabb állapotba került. Két civil szervezet, az Eger Vára Barátainak Köre és az Egri Városszépítő Egyesület szervezte a gyűjtést és a munkát. Tizenhat vállalkozás, szervezet segített – többnyire munkával és anyaggal. A felújításhoz hozzájárult a ciszterci rend és a Gárdonyi Géza Gimnázium is. A munkák során új kerítést, keresztet készítettek, felújították a sírhoz vezető lépcsősort. Rendezték, gyeptéglával burkolták a dombot, kivágták az elöregedett fákat. A rendbe tett sírt Dékány Árpád Sixtus zirci apát szentelte fel.

A még 2011-ben „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” című ÉMOP-pályázaton elnyert 1,7 milliárd forintos fejlesztést illetően a múzeum Eger városával karöltve azt szeretné elérni, hogy még az idén szerződést lehessen kötni közel 700 millió forint értékű munkára, és ehhez át is tudják adni a munkaterületeket.

Berecz Mátyást az egri közgyűlés egyhangú döntése nyomán 2014. január 1-jétől 2018. december 31-ig bízták meg a Dobó István Vármúzeum vezetői teendőinek ellátásával.

Fotó: http://www.egrivar.hu/

Kapcsolódó cikkek:
Egy felmentés margójára
Új haditerv az egri várban
Egri vár: ki lesz a vezér?

Cimkék:
Eger,Dobó István Vármúzeum, intézménypolitika

    Muzeumok.hu Rss betöltése...