©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A hírek szerelmesei


A sajtó és a vélemény szabadsága nemcsak a demokrácia, hanem a nyitott társadalom és a világos közbeszéd egyik alapvető feltétele. Egyes helyeken múzeumba kerül, míg máshol múzeummal ünneplik.

Szerző: Hermann Veronika | Forrás: | 2014-01-09 15:15:19

Kívánjuk a sajtó szabadságát

Kultúránk axiómája, hogy az információ és az általa közvetített tudás az egyik legnagyobb hatalom. A hír azonban nem magától keletkezik, hanem előállítják – világos, hogy manipulációra és ideológiai elnyomásra ugyanúgy adódik lehetőség, mint tényszerű tájékoztatásra. A sajtószabadság egyike azon feltételeknek, amelyek szükséges – bár korántsem elégséges – alappillérei a részvételi demokráciának. A sajtó-és véleményszabadság mérésére rengeteg módszertan, minta és formula létezik. Szervezetek sokaságának kiemelt célja, hogy a világ különböző országainak sajtóviszonyait elemezhetővé és átláthatóvá tegyék. Ezekből a felmérésekből az is kiderül, hogy a teljes és korlátlan sajtószabadság kevesebb állam sajátja, mint nem: a világ legtöbb országában a sokak által negyedik hatalmi ágnak nevezett “média” befolyás, tiltás vagy represszió alatt áll. A média gyűjtőfogalom használata természetesen számos csapdát rejt magában, különösen ami a különböző sajtóműfajok összemosását illeti. Bár Magyarország az utóbbi években jobban teljesít, a sajtószabadságot mérő listákon sorra és következesen bukik lefelé. A hazai gyakorlatban az úgynevezett közszolgálatiságnak évtizedek óta semmiféle jelentése nincsen, az MTVA sokat kifogásolt napi működése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az ország a Riporterek Határok Nélkül (RSF) listáján 2013-ban a 40. helyről az 56. helyre esett vissza. Ez sokkal valósabb probléma, mint például a Magyar Krónika munkacímű ötlet, amelynek Kerényi Imre által fogalmazott felkérőlevelét a legfrissebb sajtóértesülések szerint a megszólított dalcsináló, újságot főszerkesztő és pitypangnövesztő urak és úrhölgyek nem győznek illedelmesen visszautasítani. Amíg lassan a múzeumba kerül a sajtószabadság, máshol éppenséggel múzeumot állítanak neki, így emlékeztetvén a látogatókat arra, hogy az információáramlás és a választás szabadsága kivételes és megbecsülendő állapot – néhány csapdahelyzettel, természetesen.

 

Múzeum a híreknek

Bármilyen közhelyes, de újságírónak lenni felelősség. Igazán jól írni csak szenvedéllyel, nyomás nélkül lehet. Egy hírszoba majdnem annyira érdekes, mint amilyennek Az elnök emberei vagy a Híradósok című sorozatokban láthatjuk. Egy népszerű metafora szerint a mai újságba holnap már a szemetet csomagolják, a címlapok azonban archiválódnak. Sorsfordító eseményekről, történelmi fordulatokról, egy korszak szinkrón és diakrón módon feldolgozható hétköznapjairól mesélnek. A világháló és a web 2.0 elterjedése még nagyobb versenyt hozott: a hír elévülési ideje adott esetben immáron nem egy nap, hanem egy óra. Az archiválás lehetőségei is kitágultak – persze csak akkor, ha az adott médium nem teszi elérhetetlenné saját, néhány hónappal ezelőtt közölt tartalmait. Hírt kapni és hírt gyártani nagyszerű. Dokumentum és fegyver egyszerre. Az információelmélet a hírértéket számos faktor együttes jelenlétekor értékeli magasra. Ilyen tényezők például az aktualitás, a szokatlanság, a közelség vagy az érintettség. A hír mindezeket figyelembe véve is rövid, objektív és információt ad át. A múzeum ehhez képest megőriz, feldolgoz és bemutat. A múzeumi munkából legtöbbször csak a kiállítás, az újságíróiból pedig a kész hír látható. Pedig mindkettő mögött szaktudás, kutatás, kulturális és ideologikus rétegek állnak. Muzeológusok és újságírók boncasztalon történő találkozásakor logikusan létrejön a közös narratíva: metakiállítások az információról. Az amerikai szövetségi fővárosban található Newseum pontosan az, aminek a neve alapján sejthető: múzeum a hírek anatómiájáról, a hírek társadalom-és véleményformáló erejéről, és a hírek szerelmeseiről.

 

All in all you're just another brick in the wall

Az intézmény nemcsak múzeum, hanem multimédiás oktató-és szórakoztatóközpont is. Méretei szinte beláthatatlanok, pusztán állandó kiállításból összesen 16 található a Newseumban. Ezek némelyike inkább szcenírozott, mint valódi narratívával rendelkező tárlat, legnagyobb részük azonban médiatörténeti csomópontokat mutat be. Ilyen például a Berlin Wall Gallery, amely a posztmodern történelem egyik legfontosabb médiaeseményét dolgozza föl. Nemcsak a berlini fal leomlásának közvetlen előzményeit és magát az eseményt interpretáló címlapokat és cikkeket vonultatja fel, de azzal is foglalkozik, hogy a hidegháborús korszakban hogyan terjedtek a hírek a fal két oldala között. A The Journalist Memorial Gallery olyan újságíróknak állít emléket, akiket kötelességük teljesítése közben ért a halál. Az újságírók fenyegetése és bántalmazása nagyon sok helyen mindennapos dolog. Decemberben világviszonylatban is nagy port kavart, hogy Ukrajnában két férfi üldözte, majd brutálisan összeverte Tetyjana Csornovol újságírót, a kijevi EU-párti tüntetések egyik ismert támogatóját.

 

The Journalist Memorial Gallery

 

Hírmánia

A hírmúzeum archívuma valódi sajtótörténeti különlegesség. Minden nap több mint 700 újság küldi el elektronikusan aktuális címlapját a világ különböző pontjairól. A honlapon megtekinthető, az egyes részekhez kapcsolódó online tárlatok pedig önmagukban is elég gazdag anyagot mozgatnak. A múzeum nem feledkezik el a sajtófotó műfajáról sem: külön állandó kiállításban tekinthetők meg a múzeum gyűjteményében található Pulitzer-díjas képek. A 45 Words of Freedom című tárlat az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésének (First Amendment) hatásaival foglalkozik, amely az 1791. december 15-én hatályba lépett Bill of Rights egyik elemeként került az alaptörvénybe. A sokat idézett kiegészítés 45 szóban deklarálja a sajtó-vélemény-és vallásszabadság alapjait. A kiállítás a kurátori szándék szerint azt kívánja bemutatni, hogy az öt szabadságjog összefonódását hogyan erősíti a sajtószabadság. Az első kiegészítés egyébként számos társadalomelméleti vita alapját képezte az elmúlt évszázadokban, betartásához pedig nemcsak jogi, hanem széles körű társadalmi legitimáció is szükséges.

 

Berlin Wall Gallery

A Newseum állandó kiállításai között az amerikai televíziós piac két meghatározó hálózati (network) csatornája, az NBC és az ABC is képviselteti magát. Az ABC News Changing Exhibit Gallery mindig egy friss hír, vagy felívelő médiatrend különféle interpretációit vonultatja fel. A híreket bemutató és a híreket összefüggéseiben magyarázó kiállítóhelyen összehasonlító módon jelennek meg nemzetközi médiaszervezetektől és múzeumoktól származó anyagok is. A Newseum ezen része klasszikus metakiállításnak tekinthető, amely illusztratívan modellezi a hírkészítés különböző fázisait. Az NBC News Interactive Newsroom ezt kiegészítendő azt mutatja be, hogyan működik élesben egy hírszoba. Az interaktív hírszobában a látogató kipróbálhatja, milyen érzés határidőkkel, rendkívüli hírekkel, és konkurens tartalomszolgáltatókkal versengő újságírónak vagy hírszerkesztőnek lenni. A NewsMania nevű játékban pedig feltérképezheti, hogy mennyire van tisztában az elmúlt évek vezető híreivel.

 

Sajtószabadság mint identitáskonstrukció

A News Corporation News History Gallery nevű állandó kiállítás klasszikus sajtó-és hírtörténeti anyagot mutat be, a technológiai változásokat társadalomtörténeti kontextusba ágyazva. A nyomtatott sajtó elterjedésével nemcsak az olvasási, de a hírfogyasztási szokások is megváltoztak. A Newseum gigantikus vállalkozása azt is bizonyítja, hogy a sajtó-és véleményszabadság nemcsak más jogok kiindulópontja, de egy közösség identifikációjának alapja is lehet. Ha a különböző állandó és időszaki bemutatók színvonala változó is, ez a komplex feladatkörű intézmény alkalmas arra, hogy megmutasson bizonyos összefüggéseket. Korántsem egyértelmű ugyanis, hogyan lesz információból hír, hírből publicisztika, történésből médiaesemény, vagy tárgyakból kiállítás. Az archivált anyagok feldolgozásával nemcsak a fordulópontok, hanem egy korszak hétköznapjai és trendjei is kutathatóvá válnak. Éppen ezért nem mindegy, hogy homogén ideológia, vagy plurális médiaműködés rajzolja ki egy ország sajtójának arculatát. A mai újságokba ugyanis holnap nemcsak a szemetet, de a múltat is csomagoljuk, amelyen keresztül elérhető a jelen megértésének összetett tapasztalata.

 

Fotók: Newseum

Kapcsolódó cikkek:
Kirobbant: az Atommúzeum
Hazám, hazám, te ellenőr
A múzeum az élet

Cimkék:
Newseum, Washington

    Muzeumok.hu Rss betöltése...