Minden világos
LIGET BUDAPEST
Hétfőn a Szépművészeti Múzeumban a Liget Budapest Projekt nemzetközi tervpályázatáról tartottak sajtótájékoztatót. Götz Eszter beszámolója.
| Götz Eszter |
2014-03-04 14:15 |
Utoljára száz éve írtak ki Magyarországon olyan jelentőségű nemzetközi tervpályázatot, mint amit most az öt új múzeumépületre a Ligetben – a Szépművészeti Múzeumban március 3-án rendezett sajtótájékoztatót ezzel a sokat ígérő mondattal vezette be Baán László miniszteri biztos. A pályázat regisztrációja ráadásul ingyenes, tehát több száz jelentkezőre lehet számítani.
Fotó: MTI
Eddig világos. De ami a sajtótájékoztatón ezután elhangzott, abban több a homályos, sőt nehezen megfejthető pont, mint a tiszta. Balog Zoltán miniszter például elmondta – ez most először hangzott el az egész projekttel kapcsolatban –, hogy várhatóan nem lesz EU-s forrás a most már 150 milliárdra nyújtózó összköltségre (a múzeumok megépítése és a Liget fejlesztése együtt ennyibe fog kerülni), egyelőre csak a pályázat lebonyolításához szükséges összeg finanszírozható uniós pénzből, tehát a többit állami költségvetésből kell fedezni. Megtudtuk azt is, hogy az öt épülettől elvárják, hogy „a kortárs építészet legmagasabb színvonalán maradandó esztétikai élményt nyújtson”, ikon értékű legyen, funkcionálisan világszínvonalon szolgálja a 21. századi igényeket, flexibilis terekkel, látogatóbarát működéssel. A cél tehát egy minél több turistát vonzó múzeumi komplexum, ami mindemellett tiszteletben tartja a Liget történeti és természeti adottságait. A „hány fát kell ehhez kivágni” kérdésre a projekttel kapcsolatban már többször elhangzott miniszteri válasz érkezett: a Liget zöldfelülete jelenleg 60%, ennél mindenképpen több lesz a zöld a projekt elkészültét követően. Mivel a szakmai és civil hozzászólások világosan kimutatták, hogy ez csak a számokkal való bűvészkedéssel oldható meg (a Dózsa György út buszparkoló részének felszámolása növelné a zöldfelületet), vegyük úgy, hogy nem volt válasz.
A fenntarthatóság is kiemelt szempont a kiírásban, amivel kapcsolatban Baán László – igaz, csak egy kérdésre reagálva – kijelentette, hogy az épületek „természetesen” zéró kibocsátással fognak működni, hogy fel kell használni a helyben elérhető természetes energiaforrásokat, mint a Széchenyi Fürdő vizét is biztosító városligeti hőforrást, és még sok környezettudatos megoldást. Ez utóbbiak részletezése nem került sor. De a nulla széndioxid kibocsátás mint magától értetődő tény lett aposztrofálva. Mintha ez errefelé így értetődne.
A homályos pontok a Liget komplex fejlesztése kapcsán is felbukkantak. A „családbarát élménypark” koncepció lényegére rákérdező újságíró válaszul nagyjából azt kapta, hogy a Liget már száz éve ilyen „családbarát élménypark”, hiszen ott az Állatkert, ahol még olyan felnőttnek látszó gyerekek is gyakran megfordulnak, mint maga a miniszteri biztos; továbbá ott a Műjégpálya és a Nagycirkusz, utóbbi persze teljesen elavult, el kell bontani és újat kell építeni a helyére. (Hogy miből és hogyan, az itt nem merült föl, pedig arra ténylegesen volna nemzetközi igény, hiszen, amint Baán maga is elmondta, Európában mindössze négy állandó kőépületben működik cirkusz, és a műfaj kortárs újjászületése abszolút indokolná egy tervpályázat kiírását. Ez például ikonikus épület lehetne, egyben a magyar cirkuszművészet világhírét is megerősítené.) Szóval a Liget mint élménypark már mióta itt van nekünk. De arra a kérdésre, hogy ehhez miért kell egy 150 milliárdos beruházás, amikor úgyis itt van, már nemigen született válasz. Tény, hogy a közepén autópályával kettévágott óriási park a közlekedés szempontjából elbaltázott ügy, de miért kell ehhez öt új épületben hét múzeum és évekig tartó (várhatóan sok zöldet kipusztító) építkezés, hogy újra zöldterület legyen? A Liget közlekedési rendszerének átalakítása is fölmerült, de csupán az „egyeztetünk a BKK-val” szintjén. Általánosságban minden konkrét részlet alátámasztása ezzel történt: „folyik az egyeztetés”.
Fotó: MTI
Titok titok hátán. S történik mindez egy olyan döntés következményeként, amelyik nem kérte ki sem a múzeumi, sem az építészeti, városépítészeti szakma véleményét az alapkérdéshez: kell-e ez az egész? A társadalmi és civil egyeztetés, amit Baán László a sajtótájékoztatón beígért, nagy valószínűséggel a jól bevált lakossági fórumok modorában fog lezajlani, egyoldalú tájékoztatás és a másik oldalról történő tudomásulvétel formájában (egyelőre még ennyi sem történt, noha a környék lakosai kezdeményezték az egyeztetést). Amikor a sajtó képviselői az előzetes hatástanulmányokról érdeklődtek, Baán azzal érvelt, hogy a romkocsmákról sem készült hatástanulmány, mégis a világ minden tájáról idevonzzák a turistákat. Csak azt felejtette el, hogy ezt nem az adófizetők pénzén tesztelték le, hanem a város adottságaiból építkezve, egy ideiglenes helyzet szimbolikus jelentését felmutatva, Budapest valódi karakteréből és a maguk kockázatára bányászták elő az ötletes kisbefektetők. A Múzeumi Negyed viszont helyi viszonyok között, adott gazdasági helyzetben és a jelek szerint előre látható forráshiányokkal indulva, sem kipróbálva, sem megerősítve nem lett. Sőt, egyre szélesebb ellenmozgalom veszi körül, konkrétan megfogalmazva a túlzásokat és a hiányosságokat, reálisabb alternatívákat felkutatva – a tiltakozás mellett pozitív gondolatokkal és kompromisszumot ígérő ötletpályázattal, vagy az üresen álló, múzeumi célra kitűnően hasznosítható ingatlanok végigsorolásával –, mint ez a 150 milliárdos vízió.
A hatástanulmány most készül, tájékoztatott a miniszteri biztos. Nagyjából kész is lesz a pályázat beadási határidejére. Kérdés, hogy akkor már minek megsaccolni, vajon tényleg évente egymillió turistát várhat-e ez a hét múzeum, vagy mégis elég, ha Budapest házairól végre eltűnnek az 56-os belövések, az üres boltokból két hónapig működő turkálók, és a köztereken nyugodtan lehet kávézni. Talán ennyi is elég lenne a turistáknak, akik, ha már az egész város egy értékekben gazdag, történelmi szépségeket ígérő élménypark, ugyan miért ne mennének ki a Ligetbe is? Az igényfelmérésről hangzott el a délelőtt legérthetetlenebb mondata, miszerint már folyik a Corvinus Egyetem felmérése arról, ki mit szeret a Ligetben, van-e szükség futópályára, sétányra, ahol babakocsit lehet tologatni stb. Ez tényleg kérdés?
A sajtótájékoztató egyik legfurcsább tapasztalata az volt, hogy noha történelmi idők óta először született nemzetközi nyílt tervpályázat Magyarországon, az építészet szempontjai alig kerültek szóba. A Magyar Építész Kamara elnöke, Hajnóczy Péter nehezen értette meg a neki feltett kérdést, hogy vajon a Kamara figyelembe veszi-e a szakmai tiltakozást. Szerinte a Kamarának az a dolga, hogy örüljön, ha a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tervpályázatot írnak ki, nem az, hogy felülbírálja egy ilyen volumenű döntés jogosságát. A Ligetben jelenleg álló épületekről szólva kiderült, hogy a Petőfi Csarnokot mindenképpen le kell bontani, az Olof Palme házat meg kell tartani, de a három éves előkészítő folyamat alatt még mindig nem tisztázódott, hogy milyen funkciót kap ez az eredetileg műcsarnoknak épült és hamar szűknek bizonyult, szépséges épület.
Mindezek ellenére, és az egész projekt szükségességének erős megkérdőjelezése mellett is elképzelhető, hogy a most meghirdetett pályázaton olyan épülettervek születnek, amelyek a világ figyelmét Magyarországra irányítják. A zsűri szakmailag kétségtelenül erős csapat, olyan nemzetközi nagyágyúkkal, mint Paul Cadima, a londoni AA School egyetemi tanára, vagy Henri Loyrette, a Louvre volt igazgatója, aki menedzselte a legutóbbi nagy és abszolút sikeres fejlesztéseket (a párizsi Iszlám Szárny, vagy a Lens-i Louvre megépítése). A kérdés tehát nem építészeti karakterű, hanem Budapest egész fejlesztését érinti. Az előzetes, átfogó hatástanulmány elmaradása ettől a ponttól kezdve megpecsételi a projekt jövőjét.
