Múzeumszakmai helyett Kubinyi Ágoston

ALFA

Kubinyi Ágoston nevét viseli mostantól a múzeumszakmai támogatási program.

MTI 2014-04-05 08:27
Cikk küldése e-mail:

A Kubinyi Ágoston Program célja a települési önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények szakmai támogatása. Múzeumok esetében állandó kiállítás előkészítésére, létrehozására, teljes körű felújítására vagy korszerűsítésére használható fel, különös tekintettel a közönség számára eddig nem hozzáférhető műtárgyak bemutatására. A közérdekű muzeális gyűjtemények és kiállítóhelyek esetében a kiállítások létrehozása és felújítása mellett infrastrukturális fejlesztésekre és közösségi programok szervezésére is lehetőséget nyújt.

 A helyi önkormányzatok fenntartásában lévő muzeális intézmények szakmai támogatására az elmúlt években több mint 2,5 milliárd forint állt a muzeális intézmények, illetve a fenntartó önkormányzatok rendelkezésére. Az erre fordítható forrás 2013-ban közel kétszeresére nőtt: az előző évi 166 millióról 300 millió forintra, idén pedig további 40 millióval emelkedett, és ez lehetővé tette a pályázói kör szélesítését. Így 2014-ben az önkormányzati fenntartásban működő muzeális intézmények mellett az önkormányzati támogatással működő intézmények támogatására is lehetőség nyílt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken.

Az idei könyvtári és a közművelődési érdekeltségnövelő, valamint a muzeális intézmények szakmai pályázatára 73 kérelem érkezett. A támogatási igény mintegy 789,2 millió forint volt, ebből 670,5 millió forintra a múzeumok, 118,7 millió forintra a gyűjtemények és kiállítóhelyek nyújtottak be igényt.

A muzeális intézmények fejlesztése nemcsak az ország kulturális kínálatát szélesíti, hanem mozgatórugója lehet a vidékfejlesztésnek és a társadalmi felzárkóztatásnak is. A benyújtott 73 kérelemből tíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, kilenc Hajdú-Bihar megyéből, hét Pest megyéből érkezett, de kiemelkedő számú fejlesztési tervet nyújtottak be Bács-Kiskun, Csongrád és Veszprém megyéből is. A benyújtott tervek a látogatói igényeket kielégítő infrastrukturális fejlesztések mellett nagy számban tartalmaztak a helyi identitást, közösséget erősítő programok megvalósítását szolgáló terveket is. Új irányként jelentkezett a közösségi kertek, etnobotanikai kertek létrehozásának igénye.

A múzeumi besorolású intézmények közül a korábbi években nyert támogatásnak is köszönhetően idén lezárulhat a kiskunhalasi Thorma János Múzeum és a zalaegerszegi Göcseji Múzeum új képzőművészeti állandó kiállításának fejlesztése, újabb résszel bővülhet a Budapesti Történeti Múzeum palotatörténeti kiállítása, elkészülhet a szentendrei Ferenczy Múzeum várostörténeti tárlata.

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum természettudományi, valamint a Tatabányai Múzeum történeti ökológiai témájú kiállítása a megkezdett fejlesztésének folytatásához, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum pedig új pályázóként - a magyar múzeumi gyakorlatban rendhagyó - természettudományi tanulmányi kertjének kialakításához nyert támogatást. Új irányvonalat jelez a Soproni Múzeum gyermekmúzeum létrehozását célzó projektje, egyedi tematikát képvisel a körmendi Nádasdy Ferenc Múzeumnak a huszárság történetét bemutató tárlata és az Óbudai Múzeum játéktörténeti kiállítása, valamint a Gróf Esterházy Károly Múzeumnak a pápai zsidó közösség történetét bemutató hely- és kultúrtörténeti állandó kiállítása.

Újabb infók a szakmai támogatásról

FINANSZÍROZÁS

Segítség az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának közgyűjteményi főosztályától a 2014. évi múzeumszakmai támogatáshoz.

2014. január 01. Magyar Múzeumok Online

Előzetes tájékoztatás a 2014. évi szakmai támogatásról

FELHÍVÁS

Az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények, tájházak, irodalmi emlékházak idén is számíthatnak szakmai támogatásra!

2014. január 01. Magyar Múzeumok Online

Alfa program új néven

MÚZEUMFEJLESZTÉSI PROGRAM

Háromszázmillió forintból újulhat meg több önkormányzati muzeális intézmény.

2013. október 10. Vágó Mercédesz
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...