©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A tiltakozás vihara


Folytatódnak a Guggenheim Abu Dhabi kapcsán indított tiltakozó akciók.

Szerző: Hermann Veronika | Forrás: | 2014-04-18 14:00:44

Akció újrakeverve

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az Occupy Museum, illetve a Gulf Labor nevű, művészekből és értelmiségiekből álló aktivista csoportok tiltakozó akciókat kezdeményeztek a Guggenheim Abu Dhabit építő munkások embertelen munka-és életkörülményei ellen. Több emberi jogi szervezet jelentésében olvasható, hogy a Saadiyat szigeti múzeum építői kizsákmányolják az alkalmazottakat, akik nemcsak nehéz körülmények között kénytelenek dolgozni, de számtalan megaláztatásnak is ki vannak téve.

Nemcsak említésre, de ismétlésre is érdemes, hogy az arab világban eddig példa nélküli, nyugati típusú kulturális komplexumban az anyaintézmény mellett a Louvre és a New York University is képviselteti magát. A beruházás tehát nemcsak anyagi, hanem szellemi-kulturális tőke szempontjából is óriási, ami annak a jelentőségét is növeli, hogy a posztmodern mintára készülő múzeum képes lesz-e saját történetét az emberi jogok melletti kiállás, és nem azok sárba tiprása mentén elbeszélni. Ha nem, akkor a kulturális intézményrendszerbe és a demokratikus társadalmi nyilvánosságba vetett hit egy csapásra meginoghat – és nem csupán ott, ahol hamis emlékműveket és házi stadionokat építenek.

 

Hány cédula egy élet?

A két hónappal ezelőtti látványos akció után két hete ismét tiltakozás helyszíne lett a New York-i Guggenheim, amelyet az előzőekben említett csoportok vállaltak magukra. Ezt a flashmobot is szombat estére, a múzeum egyik legfontosabb, „pay what you will” nevű csúcsidejére szervezték. A szemtanúk, és az eseményről készült, a közösségi médiumokon is megosztott videó tanúsága szerint az akció nemcsak ideájában, hanem látványában is szép volt, hiszen csengőszóra kilencezer színes cédula hullott alá az égből.

 

A cetlik először bankjegynek tűntek – kiaknázva ezzel a népszerű pénzeső metaforában rejlő ellentmondásokat –, valójában azonban különféle üzeneteket tartalmaztak a munkások, és úgy általában az emberek alapvető jogairól, illetve a kultúra és a pénzügyi befektetés közti bonyolult viszonyokról.

 

A New York Universityn nyomtatott színes cédulákon ezek a mondatok voltak olvashatók: Hogyan képzeljük el az etikus és globális múzeumot? A spekulatív globális múzeum nem fenntartható kulturális érték. A szar autoritása maga is szart ér – ez utóbbi egyébként utalás az 1960-as évek végén a Wall Streeten tiltakozók, például a Yippies csoport jelszavaira is.

 

Forradalmat minden éjjel

A februárihoz hasonlóan ez az akció is az „52 hét tiltakozás” nevű mozgalom része, amelynek alapítói 2013 októberétől kezdve egy éven keresztül terveznek látványosan tiltakozni az Abu Dhabi múzeumot építők körülményei ellen. A tiltakozás-hullám legújabb jelszava – a közösségi médiában pedig kedvenc hashtagje – az 1% museum, amellyel a múzeum látogatói és a múzeum építői között fennálló egyenlőtlen viszonyra utalnak. Jóllehet a direkt tiltakozási akciókat sokan lejártnak, megint mások haszontalannak, vagy éppen ellenszenvesnek ítélik, az ilyen események összekapcsolhatják a fejekben a múzeumot, a demokráciát és az emberi jogokat. Az egyre sűrűsödő villámcsődületekre a Solomon R. Guggenheim Foundation kicsit izzadtságszagú sajtóközleményben reagált, amely szerint már megtették a szükséges lépéseket az arab országban zajló építkezésen dolgozó munkások élet-és munkakörülményeinek kivizsgálására. A sikeres példák ellenére továbbra is kérdés, hogy mekkora hatásuk van a gerilla-akcióknak a múzeumok életére. Az azonban biztos, hogy ezek az akciócsoportok elég vagányak ahhoz, hogy változtatni próbáljanak. Lehet tőlük tanulni.

 

Fotók: Occupy Theory Twitter

Kapcsolódó cikkek:
Az ellopott toll, az elvesztett anya és egy elmaradt ebéd
Csillagképek a szemétben
Foglaljuk el a múzeumokat!

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...