A pokolba kívánják a múzeumot

VITATÉMA

A nagyváradi vár egy részét és az egykori hadapródiskola felújított méretes épületét is a múzeumnak ígérték, mégis bizonytalan, megkezdheti-e tíz év után a költözést új székhelyére a közgyűjtemény.

Cikk küldése

e-mail:

Jóllehet a hajdani királyi hadapródiskola 18 ezer négyzetméterét a román állam megfelelő minisztériumai már 2009-ben átadták a Római Katolikus Püspöki Palotát elveszítő Körösvidéki Múzeumnak, azzal az ígérettel, hogy már 2011-ben használatba vehetik, 400 ezer műtárgy máig bedobozolva vár mentőötletre. Mivel idegenforgalmi megfontolásból a helyi önkormányzat inkább a vár egyik szárnyában, mindössze 6 ezer négyzetméteren látná szívesebben a „régiségeket”, továbbra is kérdéses, mikor fog megszületni a végső, konkrét döntés. Az albérlővé minősült múzeum éves bérleti díja és rezsiköltsége megközelítőleg 260 ezer euró.

A királyi hadapródiskola egykor	és ma

A szőnyeg is felpúposodik

A püspöki palota timpanonjára 2011 novemberében került vissza az építtető Patachich Ádám püspök (1759–1776) címere, amelyet a múzeum beköltözése előtt vésővel, kalapáccsal vertek le a főbejárat felől. A „cégércsere” azóta jelzi nyilvánosan, ki az ingatlan valódi gazdája.

Egy ideig úgy tűnt, az engedély-halmaz és a pénz mellett a politikai akarat is megvan a beruházás megvalósítására, s így a nagy múltú közgyűjtemény ügye is sínre került. Az új székhely átalakítási munkálatait azonban 2011 nyarán leállították. A nem kívánt kényszerhelyzetben a múzeum és az egyház együttműködése megkerülhetetlenné vált, mármint a közös rendezvényeket illetően.

A közgyűjtemény már a katolikusok által kezdeményezett visszaszolgáltatási per idején, 2003-ban átengedett a püspökségnek – mint jogos tulajdonosnak – bizonyos épületrészeket, persze felszólításra, de bárminemű ellenvetés nélkül, elfogadva a tényt, hogy távoznia lenne ildomos. Az 1963-ban kikényszerített, a román állam örökös használati jogát szentesítő ajándékozási szerződést végül 2004-ben nyilvánította semmisnek a Legfelsőbb Bíróság, és ezzel kezdetét vette az a vég nélküli hercehurca, huzavona, amely számos kellemetlen percet okozott a közigazgatási színezetet kapott vitából már-már kirekesztett feleknek. Azzal együtt vált feszültté a helyzet, hogy a visszaszolgáltatás ellenében a püspökség vállalta: öt évig biztosan nem költözteti ki a kulturális intézményt a palotából. Csakhogy az öt év úgy telt le, hogy a neki ígértek közül a múzeum egyik épületet sem kapta meg, működési területe minimálisra csökkent, kiadásai pedig kifizethetetlenné váltak. Az a felvetés sem okozott senkinek meglepetést, hogy a négyszintes hadapródiskola a megyei önkormányzatnak lenne a legmegfelelőbb, a közgyűjteménynek pedig majd felhúznak egy új házat, gyorsan és nemzetközi alapból. Időnként ugyanis a gyűjteménynek kiemelten nagy fontosságot tulajdonítottak, ügyesen beépítették a helyhatósági választási kampányokba, de aztán újra és újra szőnyeg alá seperték, mert más érdekek kerültek előtérbe.

A múzeum munkatársai azonban ezekben az átmeneti időszakokban sem tétlenkedtek, inkább megtervezték, mi hová kerüljön az új raktárakban, kiállítóterekben, és kiszámolták, hogy a 700 ezer euróra becsült költözés közbeszerzési pályáztatás útján sokkal kevesebbe kerülhetne.

Elődök, utódok

A millennium után, 1898-ban Magyarország területén két honvéd hadapródiskola jött létre: Pécsett csak gyalogsági, Nagyváradon lovassági kadetteket is képeztek. Az intézmények ingatlanjai páratlan gyorsasággal, egyetlen év alatt készültek el, a késői historizmus mestere, Alpár Ignác tervei alapján. Tágas, a kor modern képzési kihívásainak mindenben megfelelő, jól felszerelt, esztétikailag is figyelemre méltó iskolaépületek születtek. A második bécsi döntés után a Gábor Áron nevét viselő tüzérségi hadapródiskola működött benne, s a legendás ágyúöntő szobra állt az udvaron.

A nagyváradi vár

Mivel a sokat látott és még többet túlélt falakat magának remélő Körösvidéki Múzeum a Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet jogutódjának tekinthető, sosem tevékenykedett benne. A társulat több mint hét évtizedes működése a polgári önszerveződés egyik legsikeresebb példája volt a dualizmus kori Nagyvárad történetében. Kezdeményezésével megteremtette a Bihar megyei műemlék-és műtárgyvédelem, valamint a helytörténeti és régészeti kutatás első szervezett, hosszabb időn át fenntartható kereteit, létrehozta a város és a megye máig fennálló művészettörténeti, régészeti, történelmi és néprajzi közgyűjteményeinek alapjait, a Körösvidéki Múzeum törzsgyűjteményét, az évkönyvek sorozatát. Noha az állami alapítású Nagyváradi Regionális Múzeum a gyűjteményt igen hamar kisajátította, kevés hajlandóságot mutatott az egylet örökségének, szellemi hagyatékának ápolására.

A társulat 1872. augusztus 28-án jött létre a szervezet alapszabályzatának és első állandó tisztviselő karának megválasztásával. Országos összehasonlításban tehát nem az elsők között, ám ekkora távlatban ez mit sem vesz el jelentőségéből. 1918-ig a vármegye védőszárnyai, nem ritkán Bihar megye főispánjainak formális vezetése alatt működött. A testület tagjai múzeumukat a nagyváradi püspöki palota és a székesegyház szomszédságában avatták fel hatalmas társadalmi érdeklődés kíséretében 1896. június 27-én.

Az Ipolyi gyűjteménynek is nevezett váradi anyagot a román katonai hatóságok tiltakozása ellenére 1918-ban ideiglenesen Budapestre, majd jogi helyzete rendeződése után Esztergomba szállították, ahol a mai napig a Keresztény Múzeum kollekciójának gerincét képezi.

A háború utáni megváltozott helyzetben, az említett vesztesség miatt is az egylet már nem volt képes megújulni, elerőtlenedett és elszegényedett, épülete tönkrement, elveszett.