A Békés megyei zsidóság tragédiája
HOLOKAUSZT, MIKROKÖZÖSSÉG
Az MVMSZ rendkívüli, a holokauszt vidéki perspektívájával középpontba állító konferenciáján Balogh István a Békés megyei zsidóság tragédiáján keresztül beszélt arról, hogy mi történt a shoah idején.
| Kocsis Katica |
2014-06-12 08:08 |
Pontosan és alaposan végigvezetett előadásában rámutatott arra, hogy ugyan minden térségben ugyanazok a szörnyűségek zajlottak le, mégis nagyon sok sajátosság fedezhető fel az egyes kisközösségekben és az egyéni sorsok tekintetében.
A letelepedés
Balogh távolról indított előadásában: kontextusba helyezte témáját, és az első perctől fogva hangsúlyozta, hogy a zsidóság egy roppant összetett, egységében nem kezelhető entitás, ezért az általános kijelentések sokszor félrevihetnek minket. Elsőként arról beszélt, hogy a térségben a Harruckern uradalom tiltása következtében nagyon sokáig nem élhettek zsidók: az 1700-as évek első felében egyetlen, egy 1768-as összeírás szerint még csak három zsidó élt a környéken. Ugyan a század végétől már kialakultak Váriban, Ványán és Szentandráson az első zsidó közösségek, azonban csak 1840 után gyorsult fel a letelepedés. Balogh István rávilágított arra, hogy főként olyan emberek költöztek erre a területre, akik már két-három generáció óta Magyarországon éltek, tehát tökéletesen ismerték a nyelvet és az itteni szokásokat. Ők a 19. század közepétől saját képükre formálták a békési helységeket: megalakultak a hitközségek, felépültek a zsinagógák, a mikvék, az iskolák. A keresztény közösségekkel zökkenőmentesen éltek egymás mellett, folyamatos volt a fejlődés.
A holokauszt és a tragédiák sora
Az első zsidótörvénnyel a Békés megyei zsidóság átlagosnak mondható mindennapjai teljesen felborultak: a zsidó férfiakat munkaszolgálatra hívták, majd 1944 tavaszán megkezdődött a gettósítás és a deportálás. A megye zsidóságát 18 gettóból elsőként a békéscsabai vagy a szolnoki gyűjtőtáborba vitték, majd onnan hurcolták őket Auswitzba, többségük azonban a strasshofi munkatáborba került, így sokan túlélték a borzalmakat. Balogh ezen a ponton ráirányította a figyelmünket egy sajátosságra: a holokauszt után a Békés megyei deportáltak 60%-a visszatért otthonaikba, így megmaradtak a kisközösségek, akik folytatták a zsidó hagyományok átmentését. Balogh rámutatott, hogy a visszatérésnek köszönhetően Békés megyében még ma is nagy számban vannak túlélők, körülbelül három-négyszázan. Ott még számot tudnak adni azok, akik átélték a borzalmakat. A temetkezés is folyamatos, tette hozzá az előadó: a sírköveken 1944 utáni évszámokat is találhatunk.
Az egyéni sorsok
Balogh István néhány család sorsán keresztül mutatta meg, hogy az izraelita közösség nem egy homogén csoport: ugyan egy közös pontban, a holokausztban egymáshoz kapcsolódnak, de korábban és a tragédiákat követően is sorsuk egyéni, egymástól eltérő volt.
A Rosenthal család 1872-től kapcsolódott be a malomiparba, a gabonakereskedelembe, ekkor vették át Epstein Lajos özvegyétől a régi békéscsabai malmot, ami helyére azonnal két gőzgépet építettek, melyekkel naponta 16 vagon finomlisztet állítottak elő. A család vállalkozása gyorsan túllépett a kisipari kereteken, folyamatos volt a korszerűsítés, míg végül a Rosenthal Gőzmalom Rt. lett a környék legmodernebb malomipari üzeme. A fejlődést egy 1915-ös tűzeset, majd az első világháború megrekesztette, a harmincas években pedig áttelepült a család Párizsba, ott folytatták a vállalkozásukat, így ők nem váltak holokauszt áldozattá.
Békés megyében a nyomdaipar is virágzott, két neves könyvkiadó zsidó család is élt itt. Kner Izidor 1882-ben alapította meg a családi nyomdát Gyomán, de a könyvkiadás igazából az elsőszülött fiú, Kner Imre munkába állásával indult meg. A Kner család a tömegtermelés és az esztétikum harmóniáját kutatta, és igényes kivitelezésű tipográfiai munkákban jeleskedtek. A zsidótörvények megjelenésével azonban e család élete is felbolydult: 1944-ben Kner Imrét Auswitzba hurcolták, ahonnan nem tért vissza. A tulajdonos elhurcolását követően Kner Endre felesége vezette a nyomdát 1949-es államosításáig.
A Tevan család 1903-ban kezdte meg nyomdai tevékenységét, a szép és minőségi kiadványoknak köszönhetően pedig országszerte hamar ismertté vált a Tevan nyomda, ami 1928-tól kezdve a gyógyszeripar számára is készített minőségi és igényes csomagolóanyagokat, dobozokat. Balogh István kiemelte, hogy a Tevanok szélsőbal gondolkodású, ateista zsidó család voltak, így az 1920-as évektől kezdve egyre kevesebb megrendelést kaptak. Tevan Andort, az alapító fiát 1944-ben Bécsbe deportálták, ahonnan egy évvel később tért haza, és az 1949-es államosításig tovább működtette nyomdáját, majd azt követően a család Amerikában települt le.
Szintén a holokauszt borzalmainak túlélői az Iczkovits család tagjai is, akik Békés megyében képkereskedéssel foglalkoztak, és övék volt a tótkomlósi gépáruház. Iczkovits Lipót halála után fiai vették át a cég vezetését, akik az egész Alföldre kiterjesztették a családi vállalkozás működését. Az Iczkovits család tagjai nagyon vallásos, ortodox zsidóknak számítottak, házukban külön imatermet rendeztek be. A holokauszt alatt a család nagy részét gettóba zárták, a háború után ők már nem tértek vissza Békés megyébe, hanem Izraelbe és Svájcba települtek át, ott folytatták a családi vállalkozást. Balogh István kutatásaiból kiderült, hogy az Iczkovits családnak még ma is többszáz élő tagja van.
A mikrovilágok
Balogh előadásában azzal érvelt, hogy nemcsak egyéni sorsok árnyalják a holokauszt eseményeit, hanem a különféle mikrovilágok is. Kiemelte ezek közül Fancsikapusztát, ahol a zsidó közösség lélekszáma 40-50 fő között mozgott, akik kereskedelemmel foglalkoztak, de nagy részük a Fried család uradalmi alkalmazottjaként működött. A holokauszt alatt Auswitzba kerültek, ahonnan mindössze ketten tértek vissza (ők is rövid időn belül elhagyták Fancsikapusztát), viszont a nem zsidó helyiek még ma is őrzik hagyományaikat, kultúrájukat.
Mezőkovácsházán óberlandi zsidóság telepedett le, akik 1916-tól kezdve Rubin Stein rabbi hatására vallásos közösséggé fejlődtek, amely szimbiózisban élt a helyi keresztény közösséggel. A holokauszt alatt sokukat elhurcolták, viszont a hitközség 1945 után újjáéledt. A településen 1949-ben még 108 fős izraelita közösség működött. A többség az 1956-os események hatására hagyta el Magyarországot. Az elnéptelenedett zsinagógát és a hozzá tartozó épületeket 1974-ben lebontották. Ma már csak egy zsidó család él a városban.
Balogh István előadása végén szólt azokról a Békés megyei művészekről, alkotókról is, akik zsidóként élték át a háborút: Perlrott Csaba Vilmosról, Jankay Tiborról, Engel Tevan Istvánról, Fodor Ágnesről, Gáli Józsefről és társaikról.
Balogh István 1986-ban, Orosházán született, Tótkomlóson nőtt fel. Kiskorától foglalkozik családfakutatással, anyai nagyanyja történetén keresztül kezdte el kutatni a helyi zsidóság történetét. Jelenleg az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem dokturandusza. Első munkája 2004-ben jelent meg, A tótkomlósi zsidóság története címmel. Átfogó, a Békés megyei zsidóság történetét taglaló munkája hiánypótló műnek számít.
