Sztárépítészek is versenyben

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Összesen hét világhírű építésziroda, köztük Renzo Piano, Jean Nouvel és David Chipperfield is elfogadta a felkérést az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére ismételten kiírt tervpályázatra.

MTI 2014-11-07 11:20
Cikk küldése e-mail:

Baán László az MTI megkeresésére megerősítette: ismét pályázott a projektben központi szerepet betöltő Szépművészeti Múzeum vezetésére, emellett Balog Zoltán megbízása alapján miniszteri biztosként továbbra is vezeti a Városliget megújítását célzó projektet.
Mint felidézte, a napokban írtak ki kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített, 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad majd otthont.
A most meghirdetett pályázat előminősítéses, így első szakaszában nem építészeti terveket bírálnak el, hanem a kiírásra jelentkezők alkalmasságáról születik döntés a pályázatban rögzített kritériumok alapján. Ebben a szakaszban a jelentkezőknek többek között referenciák bemutatásával kell igazolniuk kompetenciájukat és jártasságukat kulturális közhasználatú építmények tervezésében.
A Városliget Zrt. hét nemzetközi sztárépítész műhelyt, az Ateliers Jean Nouvelt, a David Chipperfield Architects-et, a Mecanoo-t, a Nieto Sobejano Arquitectos S.L.P.-t, a Renzo Piano Building Workshopot, a Sejima and Nishizawa and Associates irodát és a Snohettát külön meghívta az eljárásba.
Baán László hangsúlyozta, hogy mind a hét, általuk megkeresett, nagynevű iroda elvállalta a felkérést, ami komoly elismerés a pályázatnak, ezen építészek többsége ugyanis az "építészeti Nobel-díjnak" is nevezett Pritzker-díj birtokosa, azaz a nemzetközi építészvilág "legszűkebb elitklubjába" tartozik.
Mint hozzátette, a pályázat második fordulójába a hét meghívott mellett az első fordulóban benyújtott referenciáinak, szakmai kompetenciájának és pénzügyi alkalmasságának értékelése alapján három további pályázó jut be. "Külön figyeltünk arra a kiírásban, hogy magyar irodák is képesek legyenek teljesíteni a feltételeket" - jegyezte meg.
A 325 ezer eurós összdíjazású pályázat első fordulója a tervek szerint idén decemberben zárul le, és a második fordulót követően, 2015 áprilisában hirdet eredményt a 11 tagú nemzetközi zsűri.
A miniszteri biztos elmondása szerint a pályázatok lezárulta után, 2015 végéig a múzeumi negyed mind az öt új épületének a kiviteli terveit el kell készíteni, csakúgy mint a helyreállítandó Közlekedési Múzeum épületének terveit.
Az év második felére már meglesz a tájépítészeti pályázat eredménye is, így ekkorra láthatóvá válik, hogyan fog kinézni a Városliget 2018-ra. Szintén az év második felére várható a Petőfi Csarnok és a volt Hungexpo-épületek bontása, valamint elindulhat a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építése, 2016-ban pedig az új múzeumépületek is épülni kezdenek - tette hozzá.
Baán László közölte: jövőre mintegy 15 milliárd forint forrásigénye lesz a Liget Budapest projektnek, de ahogy idén, úgy 2015-ben is, a kormány döntése szerinti ütemezésben rendelkezésre fognak állni a költségvetésben ezek az összegek.

Baán László nemzetközi tervpályázatban gondolkodik

Nemzetközi tervpályázat eredményeként létrejövő, világszínvonalú múzeumokat képzel el a budapesti Ötvenhatosok terére az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért péntektől kormánybiztosként...

2011. szeptember 09. MTI

Elmozdulások: Liget Budapest

TERVEK

Az Új Magyar Nemzeti Galéria eredetileg tervezett helye a természeté marad, de a Közlekedési Múzeum is megújulhat – derült ki egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

2014. június 06. Magyar Múzeumok Online

Kiemelt projekt: új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes

MÚZEUMLIGET

A kormány kiemeltté nyilvánította az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes projekt keretében megvalósuló beruházás közigazgatási hatósági ügyeit, és kijelölte az eljáró hatóságokat - derült ki a Magyar...

2014. január 01. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...