Most lesz pénz a Liget Budapestre vagy sem?

MÚZEUMNEGYED

Biztosított a Liget Budapest projekt jövő évi finanszírozása, nem lesz csúszás a beruházás ütemezésében - hangsúlyozta Baán László, a projekt megvalósításáért felelős miniszteri biztos.

MTI - MMO 2014-11-13 10:35
Cikk küldése e-mail:

"Nincs pénz a múzeumi negyedre. Az uniós források nem használhatók fel erre a célra, a kormányzati forrásokat más feladatok kötik le. A jövő évi költségvetésbe a szükséges pénz töredékét tervezték csak be. Ha marad az alig kilencmilliós forrás, leáll a beruházás" - olvashattuk a nol.hu-n, amely szerint könnyen a kormányzati negyed sorsára juthat a Liget projekt. Mit mond a kormánybiztos?

 

Fotó: Wikipedia 

 

A projekt 2015-ös finanszírozását, miként az ideit is, egyedi kormánydöntés fogja biztosítani - mondta Baán László annak kapcsán, hogy a sajtóban megjelent, bizonytalan a múzeumi negyed költségvetése, és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is úgy nyilatkozott kedden az ATV-ben: jelenleg ötven százalék esélyt lát arra, hogy a kormány elő tudja teremteni a projekt jövő évi forrásigényét.

Baán László rámutatott: ha a jövő évi finanszírozásról szóló döntés 2015 elejéig megszületik, még nincsenek semmilyen késedelemben az ütemtervhez képest. Hangsúlyozta: az ehhez szükséges kormányzati források rendelkezésre állnak.

A miniszteri biztos szerint a projekt jövő évi forrásigénye 15-20 milliárd forint. A 15 milliárdos finanszírozás 2015-ben elégséges ahhoz, hogy ne legyen csúszás a megvalósításban, azaz tartható legyen a kormányhatározatban kitűzött 2018. március 15-i céldátum - tette hozzá.

Baán László szerint a Liget Budapest projekt 2016-os forrásigénye várhatóan már olyan nagyságrendű - mintegy 40-50 milliárd forint - lesz, ami indokolja majd az önálló költségvetési tételként való feltüntetését.

44 milliót kap a Várpalotai Trianon Múzeum

KÖLTSÉGVETÉS

A közgyűjtemények támogatására csaknem 900 millióval kevesebb jut 2015-ben, mint idén.

2014. november 11. MTI

120 milliárd forintból újulhat meg a Városliget

A miniszter sajtótájékoztatója

Öt év múlva adják át a megújult Városligetet az új múzeumi negyeddel; a projektre a kormány 120 milliárd forintot szán, jórészt uniós forrásból - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap...

2013. február 02. MTI

Lezárult a nemzetközi építészeti tervpályázat első fordulója

LIGET BUDAPEST

Az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum épületére beérkezett 80 pályamű között a bíráló bizottság nem talált olyan pályázatot, amelyet az értékelési kritériumok összessége alapján megvalósításra alkalmasnak...

2014. július 07. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...