Kora bronzkori település maradványai Budafokon

RÉGÉSZET

Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése keretében zajló csatornaépítés során a munkagödörben őskori kerámia- és állatcsontok töredékeire, ill, faszenes, égett földrétegre leltek, és egy leégett ház omladékának maradványait is feltárták.

MTI 2015-08-02 08:42
Cikk küldése e-mail:

A leleteket a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai vizsgáltak meg, akik egy több ezer éves, kora bronzkori település részletét azonosították - olvasható a projekt kommunikációjával foglalkozó cég közleményében.
A kerámiaanyag előzetes elemzése során a szakemberek megállapították, hogy a mai Budafok területén a kora bronzkori, nagyrévi kultúra (Kr.e. 3. évezred második fele) népessége élt.
Jellemző edénytípusaik mellett csonteszközök, pattintott kőeszközök, sőt bronztárgyak maradványai is napvilágra kerültek, valamint táplálkozási szokásaikra utal a nagy mennyiségű állatcsont és kagylóhéj. Ezen a területen már 1954-ben is találtak hasonló korabeli leleteket, a mostani ásatás azonban számos új információval gazdagította a területről alkotott ismerteket. A régészeti feltárást követően a csatornázási munkálatok a tervezett ütemben zajlanak tovább". A középső Tisza-vidéken és a Duna mentén kialakult nagyrévi kultúra népe cölöpszerkezetű, paticsfalú házaikat egymáshoz közel, kis csoportokban építették, falvaikat árokkal vették körül. Állattartással és földműveléssel foglalkoztak, jellegzetes alakú kerámiaedényeiket rácsmintával díszítették. Szigorú szabályokhoz kötött temetkezési rítus szerint kelet-nyugati tájolású sírokba helyezték végső nyugalomra halottaikat. A kultúra korai és klasszikus fázisából főként szórt hamvas sírok ismertek, míg később az urnás temetkezések váltak dominánssá. A temetkezéseket sírcsoportokba rendezték, amelyek az elhunytak közötti vérségi kapcsolatokat tükrözhetik. Ezek a vérségi kapcsolatok meghatározó szerepet játszhattak a nagyrévi kultúra társadalmi felépítésében is.

 

Fotó:mult-kor.hu

A halálon túl

KIÁLLÍTÁS

"És nem vesz rajtuk erőt a halál" címen nyílt régészeti kiállítás Szentendre Fő terén, a Ferenczy Múzeumhoz tartozó Képtárban.

2013. szeptember 09. Szabó Miklós

8-10 méter mélyen

Mit rejt a Várkert Bazár?

Törökkori védművek, valamint egy Zsigmond vagy Mátyás király korabeli épületegyüttes részletei rajzolódtak ki a Várkert Bazár területén végzett feltárások során, amelyeket a Budapest Történeti Múzeum veterán...

2012. október 10. MTI

A kántorjánosi „mennykő”

Rézkori kőbalta Kántorjánosiból

2012 tavaszán Kiss Elek kántorjánosi leletbejelentő szívességéből egy érdekes kőbalta került a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészeti gyűjteményébe.

2013. március 03. Tompa György
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...