©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kiállítás a kiállításban: Semmelweis ikon

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum augusztus 13-án emlékezett a névadó orvos halálának 150. évfordulójára. Az ünnepségen rendhagyó kiállítás nyílt.

Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából rendhagyó tárlat nyílt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Képek a gyógyítás múltjából című állandó kiállításában. A jól ismert „képek” közé ezúttal roll-upok költöztek be, hogy új elemként aktualizálják a régi tárgyegyütteseket.

 

 

A SOM korábbi Semmelweis ikon kiállítása (írásunk itt) alapján elkészített anyag Semmelweis Ignác alakját és felfedezését idézi fel, s bemutatja, hogyan változott Semmelweis értékelése az elmúlt másfél száz évben. A kiállítás nemcsak a tudománytörténet oldaláról vizsgálja a híres magyar orvos munkásságát: a hangsúly Semmelweis kultuszának bemutatására került. A Semmelweis ábrázolások, a róla készült dokumentum-, és játékfilmek jellegzetes képkockáinak, valamint a 19-20. századi visszaemlékezések, a történeti és népszerűsítő irodalom legjellemzőbb textusainak prezentálása egy tragikus ember életét elevenítik fel. A kiállítás azokat a kérdéseket is megfogalmazza, hogy hogyan bontakozott ki Semmelweis életének tragikuma, s mennyiben és miként volt felelősek érte kortársai vagy éppen ő maga?

 

 

A Blahák Eszter és Varga Benedek által megalkotott kiállítás 2015. augusztus 30-ig tekinthető meg a Semmelweis Múzeum állandó kiállításában, majd vidék városok múzeumiba, egyetemeire, kulturális intézményeibe vándorol.

A tárlat idegen nyelvű változatai is úton vannak: eddig New Yorkban az ENSZ székházban, Koppenhágában a WHO központban és számos külképviseleten volt látható. A kiállítás szeptemberben a berlini magyar nagykövetségen, októberben Teheránban, decemberben Párizsban (UNESCO) nyílik meg.

 

 

A most látható kiállítás megnyitója a Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából tartott megemlékezéshez kapcsolódott. A múzeum főigazgatója, Varga Benedek a következő beszéddel emlékezett az idén 50 esztendős múzeum tragikus körülmények között elhunyt névadójára:

 

Semmelweis Emlékbeszéd – halálának 150. évfordulóján

150 évvel ezelőtt, 1865 augusztusában, pontosan azokban a napokban, amikor Semmelweis végtelen kínok közötti agonizálása egy bécsi tébolydában megkezdődött, akkor próbálkozott először egy ifjú skót orvos, Joseph Lister, az antiszeptikus sebkezeléssel. Lister - aki öt nyelven olvasott és három világnyelven írt könnyedén – a legrangosabb lapokban hamar publikálta eredményeit, s alig 10 év alatt világszerte ünnepelt orvossá emelkedett. Sokáig hozzákötötték az antiszepszis első alkalmazását. Sikeres, boldog és stabil életet mondhatott magáénak. Egy dúsgazdag világbirodalom állt mögötte, amelyet nem utolsó sorban a tudás megbecsülésére és szorgalmas, precíz munkára alapoztak. Évszázadok óta óvott, nyílt szellemű tudományos világgal, a kutatás iránti elkötelezettséggel, a tehetség megbecsülésével és gondozásával teremtett lehetőséget felfedezésekre és azok gyors alkalmazására.

Mennyire más volt Semmelweis pályája! Mennyivel nehezebb helyzetből indult! Mekkora ellenszélben hajózott! Aktív élete, amely az 1848-as forradalom, Világos és a Kiegyezés közötti korszakra esett. A dinasztia és Magyarország belháborújára. A kilátástalanság másfél évtizedére. Semmelweis egy elmaradott kisvárosból - Budáról - érkezett Bécsbe. Furcsa – magyarországi – akcentussal beszélt németül. Franciául és angolul sokáig nem tudott. Bécsből hazatérve ugyan élete és pályája rendeződött, de a nemzetközi elismertséget csak 25 évvel halála után nyerte el.  Mára viszont neve a közemlékezetben messze felülmúlja Sir Joseph Listerét, mert egy olyan férfira emlékezünk, akinek élete és áldozatvállalása mindannyiunkhoz, sőt mindannyiunkról szól. Hogyan történt mindez?

Az orvostörténelem kutatásokkal és felfedezésekkel, a tudományos gondolkozás változásaival és érveléseivel foglalkozik. A tudósok és orvosok életének nehézségeire ritkán fordítunk figyelmet. A gyermekágyi láz kóroktanát és megelőzését 1847-ben felfedező Semmelweis Ignác élete azonban azóta az orvostörténelem fő kérdései közé tartozik, amióta 1865-ben egy bécsi elmegyógyintézetben drámai véget ért.

Miért van ez így? Mit jelent számunkra Semmelweis Ignác?

 

 

Semmelweis kapcsán egy olyan ember sorsát idézzük fel, aki rendületlenül kiállt egy új megoldás mellett, és aki legjobb szándékai, és kiváló eredményei ellenére sem tudta meggyőzni nemzedékének orvostársadalmát igazáról. Kudarcos élet, ha úgy tetszik, mégis visszatekintve, mi a győzelmet látjuk benne.

Semmelweis munkássága kapcsán ez kettőség, azaz a felfedezés ténye, és a felfedező sorsa egyaránt az emlékezet részét képezi. Ahhoz, hogy megértsük felfedezésének jelentőségét a 19. századi orvosi gondolkodás változásait kell megértenünk. Az aszepszis és tágabban a bakteriológia apránként történő kialakulását.

A Semmelweisről alkotott értékelések változásai viszont a medicina és a történelem szakterületén túl a közemlékezetben tűnnek fel és művészeti, irodalmi, filmművészeti és zenei alkotásokban öltenek testet.

Ebben a dimenzióban válik személyes sorsa többé, mint általában az orvostudomány történetének megannyi számottevő alakjáé. A laikus emlékezet számára alkotott Semmelweis-kép ugyanis nem az orvosi felfedezésre koncentrál, hanem a sorsával vívódó szakember drámaivá vált életére és küzdelmeire.

A világ által őrzött Semmelweis-kép az elhivatott szakember modern karakterét egy 19. századi magyar orvos alakján keresztül formálta meg. A modern, elkötelezett orvos ideálját rögzítette Semmelweis példájával.  Semmelweis a mienk, nemcsak leghíresebb orvosunk, de egyik leghíresebb magyarunk is.

A 19. század elején a gyermekágyi láz magyarázata kapcsán sokféle elmélet uralkodott, jelezvén a teljes bizonytalanságot. Mindegyik elmélet endogén okokat tételezett fel: az anyai szervezet diszfunkcióit, vagy az abban felhalmozódott káros anyagok jelenlétét okolta. Semmelweis előtt minden magyarázat multifaktorális volt. Részben ezért volt megdöbbentően újszerű felfedezése.

Felfedezésének elutasítása több tényező függvénye volt, de alapvetően a tudományos paradigmaváltás nehézségét láthatjuk benne. A tudományos haladást ugyan gyakran úgy képzeljük, mint az evidens adatok folyamatos gyűjtését, azonban a tudománytörténet régi megállapítása, hogy a tudomány fejlődésében gondolkodási rendszerek változásait érhetjük tetten, s nem egyszerűen a sematikusan bővülő ismeretek halmazával találkozunk. A bakteriológia elméletének kidolgozása igen hosszú folyamat volt, azonban a kiterjedt mikroszkopizálás, és a patológiai-anatómiai szemlélet nélkül a fertőzésekből következő megbetegedések biológiai folyamata nyilvánvalóan nem volt megérthető.

Nyilvánvaló, hogy a felfedezés publikálásának sajnálatosan megkésett mivolta jelentősen hozzájárult eredményeinek elutasításához vagy nehézkes elfogadásához. Az első ismertetések 1847-es őszi, bécsi előadásáról a klinikai eredményekre koncentráltak. Ezek jelentősek voltak, ám hiányzott mögülük a meggyőző elméleti konstrukció. Sajnos ugyanez volt igaz a saját maga által írott későbbi tanulmányokra, az opus magnumra és a pamfletekre is.

Meglepő viszont, hogy ezek megjelenését követően már régi barátai sem álltak ki mellette – már ők is jobbnak látták, ha inkább hallgatnak.

A gyermekágyi láz kóroktani megközelítésének gyakorlati és elméleti előnyei ugyanis egyelőre nem nyújtottak elegendő biztosítékot a teljes orvosi gondolkodási rendszer elutasítására. Mindez csak akkor következett be, amikor későbbi kutatások igazolták, hogy Semmelweis új megközelítése hasonló eredménnyel jár, ha különböző betegségek megelőzésére alkalmazzák.

S az elutasítás problémája lényegében ebben rejlik. Nem annyira a kortársak vaskalaposságában, vagy konzervativizmusában. Ez igaz ugyan az 1840-es évek végére, azonban a fő mű megjelenésekor Semmelweis régi barátai és pártfogói Rokitansky és Skoda professzorok már a bécsi egyetem befolyásos alakjai lettek. Ők voltak azok, akik a modern kísérleti, kóroktani vagy éppen a patológiai, és hisztológiai szemléletet tökélyre vitték. Akikről méltán híres lett a második Bécsi Orvosi Iskola. Ám, ők is hallgattak. Hallgatásuk oka talányosnak tűnik, de mégsem az.

Egészen Louis Pasteur, Robert Koch munkásságáig az orvosi teória képtelen volt átfogó elméleti koncepciót kidolgozni a betegségek kialakulásáért felelős kórokozók és fertőző tényezők biológiai mechanizmusának pontos magyarázatára. Semmelweis felfedezése hatékony volt, de a régi rendszerben elméletileg értelmezhetetlen, az új, bakteriológiai rendszert viszont nem ő fogalmazta meg.

Semmelweis munkássága ugyanakkor soha nem az orvosteória terén folyt, hanem a klinikumban dolgozó orvosként egy alapvető problémát akart megoldani, s mindezt tökéletes éleslátással és korát legalább negyedszázaddal megelőzve el is végezte. Ez világszerte több millió megmenthető áldozatot jelentett.

Jelentett volna.

Ebből a feszültségből fakad a mitikus Semmelweis alak genezise. A meg nem értett és elutasított orvos képéé, amely már a 19. század végén feltűnt az orvostörténeti emlékezetben, majd a 20. század első felére megannyi művészeti ágban vált általánossá.

Gyakran elsiklunk felette, hogy Semmelweis alakjának hányféle interpretációjával találkozunk a közemlékezetben, s hogy ezek konstans állapotot tükröznek-e, avagy időtől, helytől függően mutatnak-e változásokat? Semmelweis kultusza az 1890-es évektől épült fel apránként Magyarországon és hamar nemzetközivé vált. A nemzetközi közönség számára az előfutári mivolt, ami honfitársai körében érthető büszkeséget keltett és kelt, nem nagyon lehetett szempont: a nemzetközi elismertség esetében más tényezőket kell találnunk.

 

 

Az 1880 körüli magyar szempontok könnyen megérthetők: az ország egészségügyi rendszereinek színvonala 67-et követően soha nem látott ütemben emelkedett. Az orvosképzés alapvetően megújult, és közelítette a korszakban élenjáró osztrák, vagy német szintet. Az orvosi-közegészségügyi kutatások a világ élvonalához csatlakoztak.  Ebben a helyzetben célszerűnek tűnt egy olyan magyar orvos alakjának felmutatása, aki méltón reprezentálja a magyar orvostársadalom eredményeit, s akinek munkássága a korszak legjelentősebb elméleti újításához volt köthető, sőt meg is előzte azt. Semmelweis alakja szinte magától kínálkozott erre a szerepre. Mindez nem jelenti, hogy munkássága valóban ne lett volna forradalmian újszerű a század derekán, vagy, hogy eredményei ne beszéltek volna önmagukért. Mégis, halála után 25 évig nem látjuk a szándékot, hogy nevét a nemzetközi medicina köztudatába minél jobban beemeljék.

Pedig a bakteriológiai paradigmaváltás már 1890 előtt befejeződött. Mégis csak 1891-től látjuk, hogy a Budapesti Királyi Orvosegyesület fellépett Semmelweis emlékezetének megteremtése érdekében. Egy magyar világkongresszus sikere nyitotta meg a lehetőséget, hogy minél jobban beemeljék a köztudatba a kimagasló tanár emlékét, akit mint a par excellence magyar orvost szerepeltettek a világ előtt.

Hangsúlyozom, hogy bármennyire is tervezett kultuszépítésről beszélünk mindez nem lett volna lehetséges, ha az alap, a felfedezés súlya nem teremtett volna lehetőséget a hírnévre. Ha Semmelweis nem érdemelte volna meg a kultikussá váló emlékezetet.

A történeti emlékezet nemzetközi dimenzióiban ugyanis a végső soron önmagát feláldozó orvos alakja hordozott erőteljes és releváns üzenetet, ahogyan halálának okát is a küzdelmekben felőrlődő személyiség drámájában találták meg. Ez megfigyelhető a regényes életrajzokban csakúgy, mint a róla készült eddigi kilenc játékfilmben, két drámában, és két operában.

Az önfeláldozás motívumát a tények bizonyos csoportja alátámasztja: hiszen az aszeptikus szülésvezetés bajnoka végeredményben maga is szepszisben halt meg, hátborzongató körülmények között.

Semmelweis egészségét a mai kutatás szerint azonban nem a folyamatos harcok őrölték fel, hanem egy 1840-es években szerzett megfertőződése fejlődött tercier syphilissé, amely azután paralízis progresszívában konkludált és 1865 őszére mindenképpen halálát okozta volna. Az 1850-es évek tevékeny és sikeres működése után, 1862-63-tól, egyidejűleg azzal, ahogy tudományos vitákba vágott, indult meg fizikai és lelki állapotának romlása. A tudományos polémiák önmagukban nem indokolták se fizikális, se mentális összeomlását, amely a 150 évvel ezelőtti nyárra bekövetkezett.

Az utókor emlékezete számára azonban a kettő összekapcsolása elengedhetetlen lett ahhoz, hogy Semmelweis életének drámaiságát hangsúlyozni tudja, ahhoz hogy az önfeláldozó orvos alakja a maga teljes tragikumában tűnjön elő.

Az olvasókra és a nézőkre máig mély hatást gyakorol élettörténetének drámai olvasata. Az alkotásokban megjelenített képek pályájának kezdetétől sugallják az elkerülhetetlenül a pusztulás felé vezető utat. Elkerülhetetlenül, hiszen hiába harcol az elismerésért, a vaskalapos orvosi establishment ellenállásán visszatérően kudarcot vall.  Egy tehetséges szakember lenyűgöző életútját jelenítik meg, egy szakemberét, aki saját életét áldozta azért, hogy másokét megmenthesse.

Semmelweis Ignác így vált ikonikus, sőt mitikus alakká. Sorsa olyan jelkép, amely messze túlmutat saját valódi sorsán, sőt az orvosi emlékezeten is. Mindannyiunk képviselőjévé vált. Az emlékezet sajátos dimenziójába emelkedett, amely ugyan nem nélkülözi a történeti alapokat, azonban mégis konstruált történetet teremt. Nem a történeti hűséghez való ragaszkodás motiválja, hanem a kortársaknak, a jelennek szóló releváns üzenet megfogalmazása. Minden hivatásáért áldozatot hozó, a hatalmasságoknak kiszolgáltatott szakember képviselője lett. A meg nem alkuvó tudásé és a küzdelemé a tudás elfogadtatásáért mások javára.

A nyilvánvaló automatikus elutasítása okozta tragédiáját – ahogy a publicisztikákban megfogalmazzák.

„Majdhogynem lehetetlen az ember elválasztása azoktól a mítoszoktól, amelyek Semmelweis halála óta, az elmúlt évszázad alatt keletkeztek. De talán ez nem is akkora baj.”  - ahogy egy amerikai orvos fogalmazott tavaly a Lancet hasábjain.

S azt hiszem végeredményben ez a Semmelweisre való nemzetközi emlékezés lényege. Az UNESCO 2013-as döntése, amellyel Semmelweis felfedezését a Világemlékezet listára felvette, nem az emlékezetkultusz generálását jelzi, hanem Semmelweis tudományos jelentőségének, és egyben máig tartó globális orvosi és kulturális hatásának elismerését.

Hiszen bármennyire rétegzett, bármennyire összetett a róla alkotott kép, bármennyire is torzításokkal teli, kétségtelen, hogy végül is felfedezésének jelentősége, és Semmelweis Ignác Fülöp alakja a világon mindenhol ismert lett, s ha a világ által őrzött, róla alkotott kép történetileg nem is a legpontosabb, de eleven és tekintélyt parancsoló.

Azonban nekünk magyaroknak van egy másik, titkos Semmelweis képünk is. Olyan kép ez, amely azért a mienk, mert szeretünk sorsunkra ismerni benne, mindannyiunk sorsára, akik úgy látjuk, hogy hátránnyal indulva, ellenszélben, elutasítások között is ki kell tartunk valami fontos igazság mellett, amely végül el fogja nyerni a világ elismerését.

Az eltökéltség, a csend, a konok várakozás rajza ez. Az ismerős, a számunkra legismerősebb sors képe, amelyet a vers fejez ki leginkább. A versrészlet, amit a kerek világon csak mi értünk, s ami nekem mindig eszembe jut, ha Semmelweis Ignác sorsán tűnődöm:

„Így állva, várva vagyok egészen magyar.
Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.”

Fotó: Blahák Eszter