Trendek és irányok: konferencia a múzeumi kommunikációról

BESZÁMOLÓ

Múzeumi szakemberek és a média szereplői randevúztak Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum adott otthont annak a konferenciának, amely a múzeumi kommunikáció lehetőségeiről és módszereiről szólt.

Cikk küldése

e-mail:

Igazi kihívás embereket kimozdítani a fotelből, és múzeumi látogatóvá tenni, ez vitán felül áll. Hogy az ingerküszöb mégis elérhető, és a kiállítások sikeressé tehetők, az az eredményes kommunikációnak (és nyilván az izgalmas tárlatoknak) köszönhető. Hogy miként érdemes jól kommunikálni a kultúráról? És miért érdemes erről konferenciát szervezni?

A 12 előadás között helyet kaptak esettanulmányok, újszerű megoldások; és a résztvevő újságírók is beszámoltak arról, milyen a kapcsolatuk a múzeumokkal, illetve milyen tapasztalataik vannak az együttműködő munkáról.

Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatója, a PR szakirány vezetője a Trendek és irányok a múzeumi kommunikációban című konferencia főszervezője a szakmai találkozó után azt mondta: maga az ötlet, hogy a kulturális kommunikációnak konferenciát szenteljenek, nem egyedi. Újdonság viszont, hogy Szegeden teljes mértékben a múzeumi kommunikáció került fókuszba: a cél az volt, hogy a szféra valamennyi ága és azok képviselői megjelenjenek, véleményt nyilvánítsanak. Így a találkozóra újságírók és muzeológusok kaptak meghívást, hogy vessék össze tapasztalataikat, vitassák meg a két oldal nézőpontját. A konferenciára előadóként invitálást kapott olyan újságíró, aki kifejezetten törekszik a múzeumi szférával való együttműködésre; olyan, aki távolságtartóbb és intellektuális fellegvárként tekint a múzeumi ügyre; és helyi újságíró is. Meghívót kaptak a köztes területek képviselői is, olyanok, akik mindkét területen dolgoznak: múzeumban és újságnál is; és tartottak előadást múzeumi szakemberek, akik saját kiállításaik tapasztalatain keresztül példázták, melyik kommunikációs stratégia milyen hatékonysággal működött.

Medgyesi Konstantin 2004 óta foglalkozik kifejezetten a múzeumi kommunikációval; kollégáival elkötelezettek amellett, hogy a múzeum nem csak egy elvont tudományos bázis, sokkal inkább a látogatókkal együttműködő élményközpont. Mint mondta, „a kommunikációt kezdettől fogva ennek a szemléletnek rendelik alá, akkor is, ha emiatt akadnak olyanok, akik szerint a kiállításokból zsibvásárt csinálnak”, mivel meggyőződésük, hogy csakis erőteljes és bátor kommunikációval érhetőek el sikerek. (Ha csak A fáraók Egyiptoma kiállítás múzeumtörténetet írt 114 ezer látogatóját nézzük, nem is alaptalan ez a hit.) A konferenciaszervezők most olyan fórumot kívántak teremteni, ahol a tapasztalatok cseréjére is mód nyílik az egyes esetek bemutatásán túl. Medgyesi Konstantin szerint a múzeumi szakmában mindenképp együttműködésekre van szükség. „Szerettük volna megmutatni, hogy van egy ilyen nézőpont is, amit a „szegedi példa” jelent. Nem szeretnék nagy szavakat használni vagy szerénytelennek tűnni, de úgy gondolom, hogy az elmúlt években a múzeumi programok kommunikációjában jelentős értéket tudtunk felmutatni, s tanárként is fontosnak tartom, hogy ez a nézőpont az oktatásban is megjelenjen. A konferencia megszervezésével az volt a szándék, hogy a jelenlévők mutassák be saját példáikat, és elinduljon egy közös gondolkodás a különböző kezdeményezések nyomán.”

A konferencia előadói közt volt többek között Hamvay Péter (Magyar Narancs), Csordás Lajos (Népszabadság), R. Tóth Gábor, Martos Gábor (MúzeumCafé), Berényi Marianna (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Magyar Múzeumok), Lévay Zoltán (Szépművészeti Múzeum), Varga Benedek (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum), Medgyesi Konstantin – Hegedűs Anita (Móra Ferenc Múzeum), dr. Végh Katalin és Szabóné Bognár Anikó (Katona József Múzeum), Szatmári Csilla (Móra Ferenc Múzeum), Kriston Vízi József (Katona József Múzeum).

Az elhangzott előadások nem nevezhetők szemérmesnek; a különböző területek képviselői tényszerűen beszéltek a feladattal (kulturális kommunikáció) kapcsolatban felmerülő nehézségekről, a szereplők felé irányuló elvárásokról, és – szerencsére – a pozitív példák sem hiányoztak a palettáról. A konferencia fontos tanulsága, hogy a múzeumi kommunikátoroknak egyúttal újságíróknak is kell lenniük: amennyiben nem dolgoznak a médiaszereplők keze alá kvázi készre írt cikkekkel, esély sincs a megjelenésre (Hamvay Péter). S azt sem árt tudni, hogy múzeumról legritkább esetben lesz múzeumi esemény kapcsán hír: nyilván (?) a botrányfaktor, de még a múzeumpolitikai történések is megelőzik a hírérték-listán a kiállításmegnyitókat és az egyéb szakmai örömöket (Csordás Lajos). (Tudja-e Ön, melyik múzeumról jelent meg a legtöbb hír a nol.hu oldalon tavaly? Megmondjuk: itt!)

A megyei hatókörű múzeumok helyzete rokonítható a megyei napilapokéval, világított rá egy másik előadás (R. Tóth Gábor), hiszen egyik sem koncentrálhat egy profilra, egy célközönségre; törekedni kell a minél szélesebb körű olvasottság/látogatottság elérésére a minél sokszínűbb kommunikációval. Visszatérő témává és szakmai evidenciává vált a sokat hivatkozott módszer: az érzelmekre kell hatni, a személyes történetekkel lehet megszólítani a potenciális látogatókat – a decens távolságtartás ma már nem hatékony. A múzeumi látogatónak azt az élményt és azt a lehetőséget kell felkínálni, ami a „soha még ilyen”-érzést kelti benne: „gyere be, olyat látsz, amit még nem, és olyat csinálhatsz, amit még nem”. A hangsúly a cselekvésen van: látni már sokat láttunk, lassan már az összes érzékszerve való együttes hatás is múlt idő. Már minden pörög, minden forog, a multimédiás kiállítások is alig érik el az ingerküszöböt; csak a látogatószám növelésével foglalkozni tévút, a „múzeumi pillanat” új értelmezésre vár (Varga Benedek). A kommunikáció tárgya ugyanakkor végtelen, vagy legalábbis igény szerint bővíthető: egy képzőművészeti kiállítás kapcsán például médiaeseménnyé tehető egy-egy áhított kép megszerzésének híre, a kép kicsomagolása (akár több részletben), a kiállítás előzetes sajtóbejárása, a megnyitó, a kerek látogatószám elérése, a meghosszabbított nyitva tartás, és akkor még nem beszéltünk a sztorikról, amelyek a kiállított darabokhoz kapcsolódnak (Lévay Zoltán).

Bár a konferencia több előadásában elhangzott a kulturális kommunikáció válsága a PR kimerülő eszköztára és a múzeumi kínálattal konkuráló egyéb programok összefüggésében, a helyzet nem reménytelen; ezt bizonyította a fórum egésze, és a bemutatott esettanulmányok is meggyőzőek voltak abban a tekintetben, hogy a sokat hangoztatott bátorság* (legtöbbször) meghozza gyümölcsét.

* …és szakmai elhivatottság, és rengeteg munka, és „ütős” személyes történetek a tárgyakhoz, és kellő mennyiségű anyagi forrás mellett/híján kiterjedt és működő kapcsolatrendszer, és szexi kommunikáció...