©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Békefenntartókat telepít világörökségi helyszínekre az ENSZ


Olasz javaslatra békefenntartók vezénylését tervezi az ENSZ olyan veszélyeztetett világörökségi helyszínekre, mint az Iszlám Állam által sakkban tartott Palmyra.

Szerző: Pallag Zoltán | Forrás: | 2015-10-18 11:45:13

ENSZ békefenntartók fogják védeni az iszlamista fegyveresek által veszélyeztetett helyszíneket, jelentette be az UNESCO. Dario Franceschini olasz kultuszminiszter elmondta, hogy 53 ország, köztük a Biztonsági Tanács állandó tagjai szavaztak a javaslat mellett. Az olasz miniszter azzal indokolta a tervet, hogy nem nézhetik ölbe tett kézzel, amit az Iszlám Állam művel Palmyrában. Hozzátette, hogy az ENSZ számíthat az olasz kulturális örökség rendőrségének tapasztalataira.

Augusztusban az UNESCO vezetése háborús bűnként értékelte, hogy az iszlám terroristák felrobbantottak egy római kori templomromot. Az ISIS májusban szerezte meg az irányítást Palmyra felett, azóta a romváros több részét is tönkretette, illetve látványos kivégzéseket is végrehajtott a helyszínen.

Az iszlám fegyveresek más világörökségi helyszínt sem kíméltek Szíriában és Irakban: Hatrában, Nimrudban, Horszabádban, az ősi asszír fővárosban is komoly pusztításokat okoztak, illetve azzal is vádolják őket, hogy ők álltak a tíz vallási és történelmi műemlék megtámadása mögött a szintén a világörökség részét képező Timbuktuban (Mali).

A bejelentéssel kapcsolatos konkrétumokról egyelőre nincs hír.

Kapcsolódó cikkek:
Kreativ lehetőségek
Kiállítás a mezopotámiai műkincsekből
Elpusztult műkincsek 3 D-ben

Cimkék:
Palmyra,ENSZ

    Muzeumok.hu Rss betöltése...