Magánkézbe kerül a csucsai Boncza-kastély, Ady Endre egykori otthona

BIRTOK

A román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette csütörtökön azokat az iratokat, amelyekkel az egykori tulajdonos a román államnak adományozta a csucsai (Ciucea) Boncza-kastélyt.

MTI 2015-10-24 11:00
Cikk küldése e-mail:

A Kolozsvártól 70 kilométerre nyugatra, az E60-as európai út mellett álló kastélyt Octavian Goga román költő és egykori miniszterelnök vásárolta meg 1920-ban az Ady-versekben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertától. Goga halála után a költő özvegye, Veturia Goga rendezett be Goga-múzeumot és Ady-kiállítást a telken álló épületekben. A birtokot az özvegy 1966-ban a román államnak adományozta azzal a feltétellel, hogy élete végéig ott maradhasson. Az özvegy 41 évvel élte túl férjét, 1979-ben halt meg 96 éves korában.

A birtok az 1989-es romániai rendszerváltozás után a múzeumot fenntartó Kolozs megyei önkormányzat tulajdonába került. A Goga családnak nem voltak gyermekei, oldalági örökösök indítottak pert 2005-ben az adománylevél érvénytelenítésére. Ebben a perben született a legfelsőbb bíróság végleges ítélete.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke az MTI-nek elmondta, várják a jogerős ítélet indoklását, hogy az alapján dönthessenek a továbbiakról. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus hozzátette, ha el is veszti a birtok tulajdonjogát az önkormányzat, a törvény értelmében az új tulajdonosnak tíz évig meg kell őriznie az épület jelenlegi rendeltetését. Azt sem tartotta kizártnak, hogy az önkormányzat tárgyalásokat kezd az örökösökkel a birtok megvásárlásáról.

Az egykori Boncza-birtok ma többnyire a Goga-család emlékeit őrzi. A kastélyt az 1920-as években Octavian Goga a dél-romániai udvarházakra jellemző brancovenesc stílusban építtette át, a telekre egy szilágysági faluban lebontott 16. századi ortodox fatemplomot is felépítettek, és a dombon épült meg az a mauzóleum, melybe Octavian Gogát, és Veturia Gogát temették el.

Ady Endre és felesége 1915 és 1917 között lakott időszakosan a birtokon álló egyik épületben. Az Ady-házban 1967-ben nyílt meg az első Ady Endre-kiállítás. Az emlékkiállítást 2014 márciusában újította fel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum. Az avatóünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt a vágyát is megemlítette, hogy a csucsai múzeum és az Ady-emlékkiállítás fontos állomás legyen a Budapest és Kolozsvár közötti úton, "a magyarországi és az erdélyi magyarok zarándokútjának fővonalán".

Két üres szék

ADY ÉS GOGA

Az Octavia Goga Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady-emlékkiállítást rendezett a romániai Csucsán. KRITIKA.

2014. április 04. Biró Annamária

Sok ember sok mindent gondol Csinszkáról...

BESZÉD

Csinszka - a modell és múzsa címen nyitott kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum Boncza Berta születésének 120., halálának 80. évfordulója alkalmából. Kemény Zsófi megnyitóbeszéde!

2014. november 11. Kemény Zsófi

The two chairs and a missed chance at the castle

TWO POETS: ADY and GOGA

The Octavio Goga museum and the Museum of Literature in Budapest have created an exhibition in Csucsa, Romania.

2014. április 04. Biró Annamária
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...