Az Artpool a Ligetbe megy

KÖLTÖZÉS

A Liget Budapest projekt keretében a Szabolcs utcában felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban (OMRRK) kap új otthont 2018-tól az immár a Szépművészeti Múzeum részeként működő Artpool Művészetkutató Központ.

MTI 2015-11-19 14:12
Cikk küldése e-mail:

Az Artpool az úgynevezett nem hivatalos művészeti törekvések Európában is kiemelkedő, ráadásul folyamatosan gyarapodó gyűjteménye, amelynek fennmaradása az utóbbi időben veszélybe került. A Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében azonban sikerült megvásárolni az Artpool 1965-1991 közötti részét, míg a másik felét Klaniczay Júlia és Galántai György alapítók ingyen ajánlották fel - idézte fel szerdán Budapesten a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.


Baán László hozzátette: az Artpool az alapítóknak az egyre csökkenő fővárosi és állami támogatás mellett „állandó kínlódást jelentett”, így fennállt a veszélye, hogy a gyűjtemény végül megszűnik, darabjai pedig nyugati intézetekben kötnek ki.


Az Artpool ehelyett a Szépművészeti Múzeum szervezeti keretében működhet tovább, egyelőre jelenlegi helyén, majd 2018-tól az OMRRK-ban létrehozandó Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) részeként.

 

 

 

A gyűjteményt vezető Klaniczay Júlia elmondta: az Artpool számára nagyon fontos volt a rendszerváltáskor, hogy az addig titokban működő gyűjtemény nyilvános intézménnyé váljon, erre azonban akkor nem került sor.


Mint kiemelte, az archívumi funkciók mellett az Artpool az aktív gyűjtést is folyamatosan végzi, ezért a világ minden tájáról érkeznek a kutatók, de sokan az interneten küldenek megkereséseket.
„Álmaink netovábbja, hogy annak a kísérletnek lehetünk a részesei, miként lehet egy harmincéves nonprofit működést továbbvinni intézményi keretek között” - fogalmazott Klaniczay Júlia. Mint hozzáfűzte, eddig nem volt példa a világban arra, hogy egy hasonló nonprofit intézmény egy állami múzeumba a profilját megtartva tudjon betagozódni; jellemzőbb, hogy ezek a gyűjtemények végül megszűnnek, darabjaikat különböző múzeumok vásárolják meg.


Klaniczay Júlia hangsúlyozta: ehhez képest az Artpool élő archívum maradt, ráadásul a jövőben is folytathatja tevékenységét; a Szabolcs utcai leendő központban 600 négyzetméteres alapterületen, 21. századi, klíma- és páravédelemmel ellátott archívumi rendszerben.


Baán László újságírói kérdésre elmondta, a KEMKI a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria, az egykori Képzőművészeti Lektorátus, valamint az Artpool anyagából jön létre, és saját kutatási programokat is indít majd.

Artpool szerződés

ALÁÍRTÁK

Aláírták az Artpool Művészetkutató Központ támogatási szerződését. Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye.

2014. május 05. Kultúráért Felelős Államtitkárság

Állami tulajdonba kerül?

ARTPOOL

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kész elfogadni az Artpool Művészetkutató Központ magyar állam felé tett felajánlását és lépéseket tenni a gyűjtemény állami tulajdonba vételére, majd azt egy országos...

2014. április 04. MTI

Már tudjuk, milyen lesz a Restaurálási és Raktározási Központ Budapesten!

ÁLLOMÁNYVÉDELEM ÉS LIGET

2018-ra készül el 13,5 milliárd forintból 37 ezer négyzetméteren a Szabolcs utcában az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK).

2015. március 03. Berényi Marianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...