©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Szobrok paraván mögött


Az olaszok nem csak a saját kultúrájukat köpték le a Capitoliumi Múzeumban, de Iránét is.

Szerző: Pallag Zoltán | Forrás: | 2016-01-30 10:53:12

Komoly indulatokat váltott ki Haszan Róháni iráni elnök megjelenése Európában. A közel-keleti ország vezetője ellen tegnap egy fiatal nő tüntetett: félmeztelenül akasztotta fel magát egy párizsi hídra, fölötte felirat: „Üdvözöljük Róhánit, a szabadság kivégzőjét!” Róháni megállapodást kötött a Louvre-ral, amely többek között régészeti és műemlékvédelmi kérdésekre terjedt ki. Ezután az intézmény igazgatója, Jean-Luc Martinez vezette körbe az iráni vendéget a múzeum perzsa és iszlám művészetet bemutató termeiben.

Az iráni vendég kedden múzeumtörténetet írt miután – minden túlzás nélkül – a világ egyik legszebb múzeumában paravánokkal takarták el előle a meztelenséget ábrázoló ókori szobrokat, többek között a capitoliumi Venust és a Haldokló gallt. Az indok az volt, hogy nem akarták megsérteni a vendég kultúráját. Mégis sikerült. Ahogy erre a Studiolum blogot jegyző Sajó Tamás italianista, kelet-kutató is felhívta a figyelmet, az olaszok ezzel egy nem létező elvárásnak „feküdtek alá”. A szobrok becsomagolásáról azt írja: „Az irániak érzékenységét persze ezzel maximálisan sértik. Az erőltetett iszlamizálást gyűlölő irániak nyugatosító erőfeszítéseik elárulásaként értékelik az olasz gesztust.”

 

Karikatúra az olasz megoldásról, és arról, hogy a rajzoló szerint mi lett volna a logikus megoldás

 

Úgy tűnik, hogy az elleplező akció nem Róhánitől, de nem is Matteo Renzi olasz miniszterelnöktől indult. Legalábbis mindketten tagadják, hogy ők kérték, illetve rendelték volna el a szobrok eltakarását. Paolo Aquilanti a miniszterelnök titkára belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az olasz média Ilva Saporát, a miniszterelnök fő ceremóniamesterét emlegeti, aki 2013 óta van hivatalban. A hölgy a La Stampa szerint alkalmatlan a posztra, mert azon kívül, hogy nem beszél angolul, több kapitális baklövést is elkövetett az elmúlt pár évben, például decemberben egy drága Rolex karórát fogadott el egy szaúdi hivatalnoktól, ez pedig ellentétes az olasz törvényekkel. (A Hyperallergic ironikusan megjegyzi, hogy még arra is képtelen volt a sajtóiroda, hogy a névtelen fiatal gyakornokot hibáztassa a bakiért.)

 

„A közszemlére tett nemi szervek sértik az iráni elnököt. A capitoliumi múzeum megtette az ellenintézkedéseket.” „Azt hiszem, ez az elnökük”, súgja Rohaninak a tolmács.

 

Ugyanakkor az ügy nem példátlan, Olaszországban szinte hagyománya van az ilyen jellegű prüdériának. A The Local tavaly arról számolt be, hogy az Abu Dzabi-i koronaherceg látogatásakor egy Jeff Koons szobrot takartak el a firenzei Palazzo Vecchióban.

 

Dobozok az IKEA-ból

 

Sajó Tamás arra emlékeztet, hogy a Michelangelo-tanítvány Daniele da Volterrát „Braghattone” („gatyafestő”) néven emlegették, miután „mestere halála után csupán néhány hónappal a Sixtus-kápolnában gondosan bugyit és melltartót festett minden hiányosan öltözött szereplőre.”

 

A Szent Péter székesegyház is lehet túl szexi. A kupolája így is kilátszik.

 

A mostani eset mindenesetre arra figyelmeztet, hogy árnyaltabb véleményt alkossunk – ha már nagyon muszáj –, és ne elégedjünk meg az „Olaszország lefeküdt az iráni milliárdoknak” történettel. A Twitteren és a Facebookon, illetve az olasz lapokban napok óta dübörög a mémgyár, egyik-másik termék igen találóan foglalja össze a történet esszenciáját. A #statuenude hashtag pedig számos klasszikus meztelen alkotást hoz fel, így az akció épp az ellenkezőjét érte el: az ókori művészet alkotásai ismét kicsit reflektorfénybe kerültek.

Kapcsolódó cikkek:
Az akt nem pusztán pucér nő
Siker vagy botrány?
A Test mágiája

Cimkék:
akt, Irán, interkulturális

    Muzeumok.hu Rss betöltése...