Egy megválasztott és egy lemondott múzeumigazgató

Október 10-től Kaján Imre vezeti a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósát, Heves megyében pedig még nem tudjuk, ki követi Veres Gábort a megyei múzeum élén.

MTI 2011-09-11 08:26
Cikk küldése e-mail:

 Új igazgató Zalában

Kaján Imrét, a Budapesti Közlekedési Múzeum volt főigazgató-helyettesét öt évre nevezte ki a megyei közgyűlés a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjévé és a Göcseji Múzeum igazgatójává. Az új vezető kinevezésére azért volt szükség, mert a korábbi igazgató, Vándor László 2011 februárjában nyugdíjba vonult, azóta megbízott igazgatóként Kostyál László művészettörténész irányította a megyei múzeumi szervezetet.

Kaján Imre az MTI-nek adott nyilatkozatában arról vallott, hogy mérnökként került a "muzeológiába", de műszaki végzettségét maximálisan tudja hasznosítani ezen a területen is, hiszen a történeti kutatások során a történész és a mérnök együtt dolgozik. A műszaki végzettségű szakemberre azért van szükség, mert egy történész el tudja olvasni a leírásokat, "de nem érti meg, hogy mi benne a műszaki alternatíva" - mutatott rá Kaján Imre.

Zalai kötődéséről elmondta, hogy Zalaváron 1998-ban kezdett el dolgozni, 2000-ben ő rendezte a Kis-Balaton Ház kiállítást. Szeretné, ha a Zalavár-Várszigeten megkezdett munka folytatódna. A látogatottság ugyan folyamatosan nő, de "ami ott van most, az nagyon kevés ahhoz képest, amennyi lehetne" - hangsúlyozta Kaján Imre.
Mint rámutatott, ugyancsak nagy lehetőségek vannak Fenékpusztán is. Ezen a területen található a Festetics Kiskastély, a volt hajóépítő műhely, a földfelszín a római castrum romjait rejti. Zalaváron népvándorlás kori, míg Fenékpusztán római kori élményparkot lehetne kialakítani, ami egyben a gyerekek oktatását is szolgálná.
Az igazgató távlati tervei között szerepel a Göcseji Múzeum új épületbe költöztetése. Felidézte, hogy a műemlék épületet 1869-ben emelték, kezdetben takarékpénztár volt, majd 1889-90-ben emeletes bérházzá alakították át. A jelenlegi múzeumépületnek gyönyörű terei vannak, de múzeumnak nem alkalmas, "lehet toldozgatni, de ettől még nem lesz jó múzeum".
Úgy vélte, a kiállításoknak új helyszínt kell keresni, mert a látogatók látványos, érdekes, "mozgó, forgó" kiállítótereket várnak, ahol az interaktivitás, a gyors változtathatóság is megoldható. Jelenleg "ha nem hozzák el a vitrineket is", a zalaegerszegi múzeum nem tudja fogadni a nagy kiállításokat, így például a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti anyagát sem - fejtette ki az igazgató, hozzáfűzve, hogy az uniós pályáztatási rendszer miatt a megvalósítással valószínűleg 2013-ig még várni kell, de a tervek készítését már most el kell kezdeni.

Kaján Imre 1978-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét, 1978 őszén a Magyar Nemzeti Galériában kezdett el dolgozni. Feladata volt az 1485-95 között készült gótikus szárnyas oltárok tervezési módszereinek kutatása, rekonstruálása. 1980-2007-ig a mérnöki tudományokkal is foglalkozó Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) történeti képgyűjteményének volt a vezetője, majd 89-től a múzeum igazgatója. 2007-től Budapesten, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyetteseként, majd munkatársaként dolgozott.

 Lemondott az egri vármúzeum vezetője

Az ország egy másik múzeumából ellenkező előjelű hír érkezett: lemondott tisztségéről Veres Gábor, egyik leglátogatottabb múzeumunk, az Egri Vármúzeum igazgatója.
Lemondását azzal indokolta, hogy az adminisztratív feladatok helyett szakmai munkát kíván végezni – továbbra is ugyanannál az intézménynél.  A múzeum irányítási feladatait megbízottként Szécsényi Orsolya igazgató-helyettes látja el november 1-jéig, az új vezető kinevezéséig. Ugyanakkor az intézményt fenntartó Heves Megyei Közgyűlés szeptember 6-án pályázatot írt ki a poszt betöltésére.
Veres Gábort még a megyegyűlés előző vezetése nevezte ki a múzeum élére, azt követően, hogy hosszú éveken át töltötte be az igazgatóhelyettesi pozíciót.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...