©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Még közelebb az etruszk írás megfejtéséhez


Valamivel több mint egy méter magas és 227 kilót nyom az az új etruszk sztélé, amit a kutatók a toscanai Poggio Collában találtak, és a leletről eddig egyedül a La Repubblica számolt be március 31-én.

Szerző: Sobieski Tamás | Forrás: | 2016-04-07 19:38:54

A Mugello Archaeological Project kutatói szerint mintegy 2500 éves lehet, és feltételezésük szerint egy templom része lehetett, amit azért romboltak le, hogy nagyobbat építsenek helyette. A sztélé nagyon jó állapotban került elő, csak részben csorbult és perzselődött meg, 70 olvasható írásjelet tartalmaz, jól felismerhető központozással, ráadásul az eddig talált leghosszabb egybefüggő etruszk szövegrészlet. Megtalálói meggyőződéssel vallják, hogy a kövön talált szöveg szavai és fogalmai ennek a civilizációnak ritka tanúságai, mert eddig csak sírokban, temetőkben és sírokban talált tárgyakon találtak szöveges feliratokat. A feliratok megfejtésével új ismereteket lehet szerezni az etruszk vallásról, és meg lehet tudni az istenségek neveit is. A fordítást a massachusettsi Amherst Egyetem kutatói végzik el, mert ők vállalták ezt a részfeladatot. A Wikipédia szócikke egyéb adatokon kívül elárulja Poggio Colláról, hogy 2001-ben a település nyugati végében feltárt fellegvárban egy fekete mázas kancsót találtak a római köztársaság kései korszakából (Kr. e. 221-170 közöttre datálható) mintegy száz ezüstpénzzel, az úgynevezett victoriatusokkal. itt először 1968 és 1972 között folytattak régészeti ásatásokat Francesco Nicosia vezetésével, mert a történészek tudták, hogy a hellenisztikus korszakban, a Krisztus előtti III. évszázad végén nagy rombolások voltak ezen a környéken.

Az úgynevezett Mugello Valley Projectben a texasi Southern Methodist University és a Pennsylvania Egyetem finanszírozásában 1995 óta évente szervez missziós(!) ásatásokat amerikai önkéntesek tucatjaival két elkötelezetten lelkes régésztanár, Gregory Warden és Michael Thomas. A Facebookon külön oldalon akár naponta követhetők az eredmények, sőt angol nyelvű honlapot is indítottak, és a YouTube-on.

De ezen a ponton óhatatlanul fel kell tennünk a kérdést: miért nem az olasz állam valamelyik vagy több közeli egyeteme végzi ezeket a kutatásokat – állami támogatással?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:
A titokzatos hasfalvi lelet
Etruszk szarkofágok egy kikötőből
Bronzkori fellegvár és etruszk síremlék

Cimkék:
múzeum, gyűjtemény,látogató

    Muzeumok.hu Rss betöltése...