©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Januártól új vezető a PIM élén


Az emberi erőforrások minisztere 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatainak ellátásával – közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

Szerző: MTI | Forrás: | 2016-08-30 14:50:53

A PIM főigazgatói tisztségére két érvényes pályázat érkezett. A bíráló bizottság a pályázati dokumentáció és a személyes meghallgatás alapján egyhangú döntést hozott. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bizottság javaslatát elfogadva Prőhle Gergelyt nevezi ki az intézmény élére. A megbízatás öt évre szól – olvasható a közleményben.

A vezetői pályázatot július elején írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pozícióra augusztus 4-ig lehetett jelentkezni egy olyan középtávú program benyújtásával, amely javaslatokkal él az intézmény vezetésére, fejlesztésére és tevékenységének társadalmi elismertetésére, különös tekintettel az intézmény nemzetközi kapcsolatainak további bővítésére.

 

Prőhle Gergely hivatalba lépéséig E. Csorba Csilla, az intézmény megbízott főigazgatója vezeti a múzeumot. A főigazgatói pályázatot először 2015 novemberében írták ki, mivel 2016 elején lejárt E. Csorba Csilla mandátuma. A szakember az MTI-nek korábban elmondta: nem kíván pályázni a pozícióra.

 

Fotó: Európai Bizottság/ Dudás Szabolcs


Prőhle Gergely 1965-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a német Friedrich Schiller Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte, 1989-90-ben a Hamburgi Egyetemen DAAD-ösztöndíjas volt, 1995 és 1998 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézetének, 2006 és 2009 között az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem PhD programjának hallgatója volt.

1988-tól publikált különféle lapokban, oktatott az ELTE-n, 1992-98 között a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója volt. 1998-2000 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium közigazgatási államtitkáraként dolgozott. 2000-2003-ig Magyarország berlini, 2003-2005 között berni nagykövete volt, 2005-től a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. 2010-2014-ig a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Kapcsolódó cikkek:

Cimkék:
PIM, főigazgató, vezető

    Muzeumok.hu Rss betöltése...