©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Mi történt Milánóban?

Az idén 70 éves fennállását ünneplő ICOM (International Council of Museums) 2016. július 3. és 9. között Milánóban rendezte meg 24. Közgyűlését.

Az idén 70 éves fennállását ünneplő, a világ 140 országából 35 000 tagot tömörítő nemzetközi szervezet a Közgyűlést a Múzeumok és a kulturális tájak (Museums and Cultural landscapes) téma köré szervezte, kiterjesztve a táj fogalmát egy intellektuális és vizuális tartalmat is hordozó jelentéssel. A konferencia e téma égisze alatt lehetőséget nyújtott és egyben kihívást teremtett a múzeumoknak arra, hogy azok saját helyüket, szerepüket és céljaikat próbálják újradefiniálni a közösség, illetve a falaikon belül elhelyezkedő tárgyak viszonylatában.

A Közgyűlésen nagy figyelmet szenteltek a 2015. november 17-én elfogadott UNESCO ajánlásnak, mely az Ajánlás a múzeumok és gyűjtemények védelmére és fejlesztésére, a sokszínűségükre és a társadalomban betöltött szerepükre (Recommendation on the Protection and Promotion of Museums and Collections, their Diversity and their Role in Society) nevet viseli. E 2015-ben elfogadott ajánlás előtt szoros értelemben véve csak az az 1960-ban elfogadott ajánlás volt az egyetlen globális, múzeumokról szóló jogi eszköz, mely a múzeumok mindenki számára történő hozzáférhetővé tételének leghatékonyabb eszközeiről szólt (Recommendation concerning the most effective means of rendering museums accessible to everyone). Az 1960-as ajánlás központi témája az, hogy az ipari fejlődés és a szabadidő növekedésének folyományaként ösztönözze valamennyi társadalmi osztály, különösen a munkásosztály múzeumi látogatásait. Szellemiségével az ajánlás így szerves módon illeszkedik a Malraux musée imaginaire koncepciója, illetve az UNESCO núbiai emlékművekért folytatott kampánya (mely végül az 1972. évi Világörökség Egyezmény megalkotásához vezetett) alkotta ívbe. Bár az ajánlás tartalma még a mai napig is releváns, a dokumentumot valamilyen okból figyelmen kívül hagyta a múzeumi világ.

Ilyen előzmények után 2011-ben, az UNESCO 36. Közgyűlésén Brazília (az ország történetesen a 2013. évi ICOM Közgyűlés szervezője is volt) – konkrét normaszöveg nélkül – beterjesztett egy határozat tervezetet a múzeumok és gyűjteményeik védelme és előmozdítása tárgyában.

Egy 2012. évi, Rióban tartott szakértői találkozó, illetve két szakértői jelentés (a jogi jelentést Partick O’Keefe, ausztrál jogászprofesszor, a kulturális javak jogi védelmének kiemelkedő alakja írta) eredményeképp nyilvánvalóvá vált, hogy a legeredményesebb forma az ajánlás lesz, szemben az egyezménnyel vagy a nyilatkozattal.

Francesco Bandarin, az UNESCO kultúráért felelős főigazgató-helyettese előadta, hogy az egyezmény a kötelező erővel bíró nemzetközi szerződések formája (ilyen a kultúra területén megalkotott 6 globális nemzetközi egyezmény), míg a legmagasabb irányelvek szokásosan nyilatkozat formát öltenek. Ajánlásokban fogalmazzák meg azokat a meghatározott területre vonatkozó technikai eszközöket, melyeket a tagállamoknak nem kell kötelező jelleggel a hazai jogba átültetni, de vezérlő elvül szolgálhatnak a leendő nemzeti törvénykezéshez. Ilyen ’soft law’ dokumentum például az 1962. évi, a tájak és helyszínek szépségének és jellegének védelméről szóló ajánlás (Recommendation concerning the Safeguarding of Beauty and Character of Landscapes and Sites), mely a 60-as évek – normaalkotási szempontból – igen termékeny időszakában született, ma is gyakran hivatkozott dokumentum, vagy a 2011. évi, a történelmi városi tájakkal kapcsolatos ajánlás (Recommendation on the Historic Urban Landscape). Francesco Bandarin kiemelte, hogy a múzeummal kapcsolatos ajánlások között eltelt 55 évben a múzeum egy teljesen más intézmény lett. Régen a múzeum a művelt kisebbségnek fenntartott, elitista ’elefántcsonttorony’ volt – mára ezek a nézetek már teljességgel anakronisztikusnak hatnak, hiszen a globalizáció széleskörű hozzáférést eredményezett a múzeumi gyűjteményekhez, s napjainkban inkább olyan kérdésekre kell már választ adni, mint például az örökség és a turizmus között fennálló ’művelt kapcsolat’ (educated relationship) kimunkálása.

Bár első olvasatra az ajánlás nem tűnik igazán innovatívnak, e meglehetősen egyszerű szöveg mégis számos érdemmel bír, amennyiben rögzíti az ICOM központi helyét és szerepét a múzeumi világban, illetve a múzeumok helyét és feladatait a társadalomban. Az ajánlás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az ICOM Etikai Kódex – a legjobb múzeumi gyakorlatok és a múzeumban előforduló konfliktuskezelési minták tárházaként – végre azt a szerepet tölthesse be, amit megérdemel.

A dokumentum teljesen bevett módon követi az ajánlások megszokott struktúráját, így a (i) definíciókat (múzeum, gyűjtemény, örökség) követi a (ii) múzeumok feladatainak felsorolása. A (iii) múzeumok előtt álló kihívások után a dokumentumot azok az (iv) általános szakpolitikai megfontolások és a napi működésre vonatkozó szakpolitikai elvek zárják, melyeket a múzeumoknak implementálniuk kellene annak érdekében, hogy megfeleljenek a kihívásoknak.

A múzeumok – a turizmusban játszott szerepüknek köszönhetően – gazdasági szereplőkké is váltak, s ezzel hozzájárulnak a helyi lakosság életszínvonalának emeléséhez és az adott régió fejlesztéséhez is. Mindezek alapján számos múzeum növelte a bevételt hozó tevékenységeit, de ez sok esetben az eredeti funkciók – különösképp az örökségvédelem és kutatás –ellátásának a rovására ment.

A múzeumok társadalmi szerepe a dokumentumban szereplő második fő kihívás. Az ajánlás szövege az 1972. évi Santiago de Chilében megfogalmazott nyilatkozat, a latin-amerikai országok számára megfogalmazott alapvető dokumentum, mely a múzeumokat a társadalmi fejlődés, az integráció és a szociális kohézió eszközeként határozza meg.

Végül az új információs és kommunikációs technológiák jelennek meg fő kihívásként a dokumentumban, mivel új lehetőségeket teremtenek elsősorban az állagmegóvás, a tanulás, a tudás széleskörű terjesztése terén.

Az általános szakpolitikai megfontolások tekintetében a dokumentum a már meglévő jogi eszközök alkalmazására szólít fel, mint például a jogellenes műkereskedelemmel kapcsolatos vagy a kulturális sokszínűségről szóló nemzetközi egyezményekre.

A fentieken túl az ajánlás felhívja a figyelmet a gyűjteményi katalógusok és nyilvántartások kiemelt szerepére, de szó esik a múzeum és a személyzet finanszírozásáról is, csakúgy, mint a digitális technológiák alkalmazásának fontosságáról.

Az UNESCO Közgyűlése javasolja, hogy a tagországok ültessék át a gyakorlatba az ajánlásban szereplő rendelkezéseket, elveket és normákat és e célból hozzák meg a szükséges jogalkotói és egyéb intézkedéseket.

Az ajánlást remélhetőleg több tízezer múzeumi szakember megismeri és alkalmazza a jövőben – ezen munkálkodik saját szintjén az UNESCO, mint nemzetközi szervezet és az ICOM, mint civil szervezet (NGO) is.

Magyarországon az Országos Közgyűjtemények Szövetsége 2016. szeptemberi közgyűlésén napirendi pontként tárgyalja az ajánlást.

-----------------------------------------------

Vernon Rapley, a Victoria and Albert Museum biztonsági igazgatója „Partneri kapcsolatok építése a világ kulturális és természeti örökségének védelme érdekében” címmel tartott rendkívül érdekes előadást az ICOM ICMS elnevezésű, múzeumi biztonsággal foglalkozó nemzetközi bizottságában.

A körülbelül 2,9 millió műtárggyal rendelkező nagy múltú intézmény Kínában, az állami tulajdonban lévő China Merchants Grouppal együttműködésben nyit jövő évben egy új kulturális központot. Az 1 billió jüanos beruházással létrejövő intézmény neve Design Society lesz, ennek egy 750 m2 – t kitevő részében nyit a V&A egy galériát, melyben gyűjteményét bemutathatja a kínai közönségnek.

A V&A tagja egy közel 60 múzeumot magában foglaló London Museum Security Group (LMSG) nevű csoportnak, mely évente négyszer találkozik. Vernon Rapley alapító tagja az NMSG-nek (National Museum Security Group), mely mintegy 900 brit múzeum múzeum-biztonsági fóruma, és alapítója és elnöke a SOMME (Security of Major Museums Europe Group) nevű szervezetnek, mely munkájával szorosan kapcsolódik az ICMS-hez.

A V&A a közelmúltban hívta életre a Culture in Crisis programot, mely az információcsere, a közösség tudatosságának fejlesztése és az örökségvédelmi akciók támogatása fórumaként, csatlakozni hív minden olyan intézményt,  amelynek célja – egyfajta interdiszciplináris megközelítéssel – a világ természeti és kulturális örökségének megóvása.

Mindezen intézményi és kormányzati törekvések egyik csúcspontjaként Nagy-Britannia a közelmúltban aláírta a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában Hágában, 1954. évi május hó 14. napján kelt nemzetközi egyezményt.

A biztonsági igazgató a V&A, illetve az intézmény örökségvédelem területén elfoglalt helyének rövid ismertetése, után bemutatta a Facewatch programot, egy olyan online fórumot, mely bűnmegelőzési céllal – képek (CCTV) és információk (pl. tanúvallomások) megosztásával – lehetőséget nyújt a közösségnek és a rendőrségnek az együttműködésre, segítséget nyújtva a rendőrségnek kisebb bűnügyek (főleg kisebb összegű lopások) megoldásában. A rendszer óriási mennyiségű információt tartalmaz és automatikusan elemzéseket, statisztikákat is generál.

A biztonsági vezető végezetül szót ejtett az intézménye által a biztonságtechnikára fordított költségekről. Általánosságban az mondható el, hogy a V&A egy középszintű biztonsági szint kialakítására kap éves költségvetést, ami már egy 60%-ra csökkentett költségvetés, s ezt még tovább tervezik csökkenteni, 40%-ra.

-----------------------------------------------

Az INTERCOM (Museum management) nemzetközi bizottság és a FIHRM (Federation of International Human Rights Museums) közös ülésén Sally Yerkovich, az amerikai Institute of Museum Ethics igazgatója, az ICOM Etikai Bizottságának tagja „Praktikus útmutató a múzeumi etikához” című előadásában kifejtette, hogy etikai kódex a közös értékekről szól, azokról az értékekről, ami miatt múzeumban dolgozunk, egymás tiszteletéről és a bizalomépítésről.

Az etikai kódexnek alapvetően nem arról kell szólni, hogy mit kell csinálni, hanem hogy bizonyos dolgokról hogyan gondolkodunk („…not what to do but what to think about”). Hangsúlyozta továbbá, hogy a helyes viselkedés mindenképpen egy tanult magatartás modell, nem pedig egy természetes dolog.

Nagy témái az etikai kódexeknek általánosan a hozzáférés biztosítása, a gyűjtés, az átláthatóság, a finanszírozás és az érdekkonfliktusok kezelése. Tapasztalatai alapján azt tanácsolja a múzeumoknak, hogy ne csak akkor legyenek etikusak, ha felmerül a probléma, mert akkor felkészületlenek lesznek.

Végezetül egy konkrét példa kapcsán előadta, hogy az intézményeknek – népszerűtlen döntések meghozatala esetén is – mennyire fontos megnyerni a köz támogatását, hiszen a közvélemény, ellentétben a 120 évvel ezelőtti állapotokkal, nagyon komoly dolog, amivel mindenképp számolni kell.

Alistair Brown a brit Museums Association képviseletében a megújított brit múzeumi etikai kódexről beszélt. Az első etikai kódexet Nagy-Britanniában 1977-ben vezették be, majd 1987-ben, 1991-ben, 2002-ben és 2007-ben revízió alá vették.

Az előadó szerint 2015-ben azért volt szükség a kódex megújítására, mert az általános vélemény szerint a korábbi verzió kizárólag a kulturális örökség védelméről szólt. Az új kódex – tudatos döntés következtében – nagyon rövid, mert az alkotók célja, hogy az alkalmazók azt fejben tarthassák, napi szinten használják, ne pedig egy „végső menedék” dokumentumként húzzák elő. Ennek megfelelően a három elv, melyen az etikai kódex nyugszik az elkötelezettség a közösség felé és közhaszon, a gyűjtemények kezelése, gondozása, és a személyes és intézményi integritás.

Mintegy 18 hónapig tartó konzultáció után a dokumentum végül a szektor általános konszenzusát tükrözi az etikai elvekkel kapcsolatban, melyek betartása a múzeumoktól, illetve a múzeumokban és múzeumokkal dolgozóktól elvárható.

Az előadások sorát az ICOM egyik „szupersztárjaként” bemutatott France Desmarais az ICOM program és kapcsolati igazgatója folytatta. Az 1986-ban elfogadott és 2004-ben revízió alá vett ICOM Etikai Kódex idén a 30-ik születésnapját ünnepli. Ennek kapcsán, illetve annak köszönhetően, hogy 95 tagállam ismeri el az ICOM Etikai Kódexet a múzeumokról szóló 2015. évi UNESCO ajánláshoz kapcsolódóan France Desmarais arra kéri a múzeumi dolgozókat, hogy olvassák el újra az ICOM Etikai Kódexet.

Előadásában kiemelte s üdvözölte a lopott antik műkincsek jogellenes kereskedelmével, és a német nemzeti örökség védelméről hozott új német törvény[1] fontosságát, mely jogszabályt a műkereskedők a kulturális javakra vonatkozóan a világ legszigorúbb törvényének tartanak.

(A törvény hatályba lépését megelőzően kb. 48 000 állampolgár írta alá azt az internetes petíciót mely a „magángyűjtés védelmére” szólít fel. A műkereskedők szerint a magángyűjtők a legbecsesebb műtárgyaikat külföldre menekítették, még mielőtt a jogszabály rendelkezései hatályba lépnek, s egy tizenegy, volt német múzeumi igazgatókból álló csoport is a Bundesrathoz címzett nyílt levélben arra hívta fel a figyelmet, hogy „az exodus már megindult és az okozott kár hatalmas és visszafordíthatatlan”.

Monika Grütters kulturális miniszter szerint ez a törvény tükrözi Németország elkötelezettségét az emberiség kulturális öröksége irányába, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A törvény szükségszerű, tekintettel az Irakban és Szíriában zajló pusztításokra az örökség terén és a bizonyítékokra, mely szerint a terroristák a régészeti tárgyak jogellenes kereskedelméből finanszírozzák az erőszakot.

A kulturális örökségvédelmi törvény értelmében meghatározott értéket és kort elérő[2] kulturális javakat csak a 16 tartomány hatósági engedélyével lehet kivinni az országból. Bármely eladásra kínált régészeti tárgyat az eredet országából kiviteli engedélynek kell kísérnie (bár az utolsó pillanatban a gyűjtőknek sikerült kivetetni az érmeket a törvény hatálya alól). A jogszabály megkönnyíti a fosztogatással szerzett javak eredet országába való visszaadását.)

-----------------------------------------------

France Desmarais, az ICOM program és kapcsolati igazgatója moderálásával, „Hogyan tudnak a múzeumok hozzájárulni a kulturális javak jogellenes kereskedelme elleni harchoz?” címmel Markus Hilgert, a Pergamon Ókori Közel-keleti Múzeumának igazgatója, Eric Dorfman, az amerikai Carnegie Természettudományi Múzeum igazgatója, illetve Ieng Srong, az UNESCO ingó örökség és múzeumi szekciójának vezetője részvételével szerveztek kerekasztal beszélgetést.

A világ kulturális örökségének védelme 1947 óta, azaz 70 éve szerepel az ICOM küldetésnyilatkozatában. Az ICOM az Etikai Kódextől a veszélyben lévő kulturális tárgyak Vörös Listáiig mindig azon munkálkodott, hogy innovatív gyakorlati eszközöket fejlesszen ki a kulturális javak védelme érdekében. Ezen törekvéseknek fontos mérföldköve az Európai Bizottság anyagi támogatásának köszönhetően 2012 decemberében az ICOM kulturális javak jogellenes kereskedelmére létrehozott nemzetközi obszervatórium (International Observatory on Illicit Traffic in Cultural Goods by the International Council of Museums).

2011-ben az a megfontolás vezette az ICOM-ot, hogy kezdeményezze az obszervatórium megalapítását, hogy bár a műtárgyak jogellenes kereskedelme már évtizedek óta – ha nem egy kerek évszázada – ismert jelenség volt, egy szervezet sem gyűjtött globális statisztikákat, hogy elemezze a problémát. Az adatok segítségével meg kell ismernünk a jogellenes kereskedelem útvonalait, a szereplőket és a célzott tárgycsoportokat, hogy hatékonyan lépjünk fel, ehhez pedig transzdiszciplináris kutatási kezdeményezésekre van szükség, mint ez a nemzetközi obszervatórium projekt.

Amit viszont biztosan tudunk a jogellenes kereskedelemről az az, hogy a múzeumok különösképp érintettek a folyamatban, egyrészt mint elsődleges gyűjtőháza azon tárgyaknak, melyek sérelmére nagyértékű lopás bűncselekményt lehet megvalósítani, másrészt mint gyűjtéssel foglalkozó intézmények, amelyek – akaratlanul is – lopott vagy jogellenesen kivitt kulturális javakat szerzeményezhetnek. A világ múzeumi közösségének kötelessége, hogy összefogjon a jogellenes műkereskedelem elleni harcban. Ehhez kezdőlépésként szigorú etikai elveket kell bevezetni a szerzeményezés során a proveniencia vizsgálathoz. A sikerhez viszont – a gyakran hiányzó – politikai akarat is kell, vagyis ratifikálni és végrehajtani a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló 1970. évi UNESCO Egyezményt és a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról szóló 1995. évi UNIDROIT Egyezményt, amit valójában egyetlen célország sem ratifikált. Németország példája lehetne minden ország számára a követendő példa, ahol 2015-ben bátran beterjesztették a kulturális javak jogellenes behozatala és kivitelére, valamint az elvárható gondosság tanúsítására vonatkozó törvényjavaslatot, ami ellen csak egy lobby csoport, a műtárgypiac protestált.

Markus Hilgert kifejtette, hogy múzeumigazgatóként a gyűjtemények provenienciájáért ő teljes mértékben számon kérhetőnek tekinti magát. Bár Németországban a proveniencia-kutatás mindig is fő téma volt a nemzet-szocialista időszak vonatkozásában, a szisztematikus és átfogó kutatás a régészeti gyűjtemények tekintetében régi adósság. Hangsúlyozta, hogy a kulturális örökség védelmének alapja a kutatás. A német régészeti gyűjtemények tekintetében természetesen nem az a probléma, hogy „minden lopott”, hanem az, hogy nem tudjuk pontosan, hogy van-e valami, ami lopott. Más szóval, ebben a pillanatban nem áll rendelkezésre olyan átfogó és részletes áttekintés, hogy ezeket a régészeti tárgyakat hogyan gyűjtötték. Mindezek fényében a következő időszak nagy feladata az lesz, hogy lefektessünk eljárásokat, eszközöket, sztenderdeket, illetve azonosítsunk legjobb gyakorlatokat a régészeti örökség provenienciájának tudományos elemzésére.

 

---

[1] A német parlament 2016. július 8-án fogadta el.

[2] EU-n kívüli kivitelhez legalább 50 éves, €150,000 ($170,000)-t meghaladó értékű tárgyak, EU-n belül legalább 75 éves, €300,000-t meghaladó értékű tárgyakra kell kiviteli engedélyt kérni.