Közgyűjteményi épületegyüttes

A kormány határozott

Határozatot hozott a kormány az Andrássy-negyed részeként létrejövő új közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásához szükséges intézkedésekről. A beruházás előkészítésére 30,9 millió forint átcsoportosítását rendelte el Orbán Viktor miniszterelnök.

MTI 2011-10-21 12:00
Cikk küldése e-mail:

 A kormányhatározat leszögezi, hogy a kormány egyetért az új nemzeti épületegyüttes létrehozásának „előzetes irányaival” és a Hősök terét érintő, a forgalom csillapítását célzó közlekedésfejlesztéssel; a kormány ezzel kapcsolatban azonnali intézkedést ír elő. A közlekedést érintő fejlesztéseket külön projektként fogják kezelni, felelős érte az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos (Baán László), a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

 

A miniszterelnök által aláírt kormányhatározat a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére 30,914 millió forint átcsoportosítását rendeli el. A dokumentumban szerepel, hogy a kormány egyetért a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum egyesítésével, és ehhez elrendelte a szükséges személyi és szervezeti intézkedések megtételét. Ennek határideje 2012. február 29. Ezért a projektért a nemzeti erőforrás miniszter, valamint a kormánybiztos, valamint „az érintett miniszterek” a felelősek.

 

Korábbi hírek a témához:

Kormánybiztosnak nevezték ki Baán Lászlót

Baán László nemzetközi tervpályázatban gondolkodik

KÉP: Mutatványosok a Felvonulási téren 1989; forrás: MTI

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...