Baán László válasza az AICA állásfoglalására

A kormánydöntés különös félreértésének vagy félremagyarázásának nevezte Baán László a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozatának állásfoglalását.

MTI 2011-10-26 19:02
Cikk küldése e-mail:

Az AICA állásfoglalásában azt kifogásolta, hogy hatásvizsgálatok, szakmai háttértanulmányok, egyeztetések  nélkül döntött a kormány a Magyar Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeumba olvasztásáról és a múzeumi negyed létrehozásáról.

 A műkritikusok állásfoglalásukban arra figyelmeztetnek, hogy a kormányhatározat nyomán megszűnik az "egyik legfontosabb közgyűjteményi intézményünk" és megkezdődik az "elmúlt száz év legnagyobb volumenű múzeumi beruházása".  "A Baán László kormánybiztos nyilatkozataiból kiolvasható ’előzetes irányok’ mögött nemhogy konszenzus, de egyetlen szakmai vélemény sem áll. A kormány pedig ezt a nagy horderejű döntést nem támasztotta alá koncepcióval, és nem is indokolta" - kifogásolja az AICA Magyar Tagozata.

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: az AICA állásfoglalása sajátos félreértése vagy félremagyarázása a történteknek, hiszen épp azért nevezték ki kormánybiztossá, hogy a tervezett nagyszabású múzeumi beruházást illetően az elkövetkező két évben, 2013 végéig levezényelje az előkészítést, egyeztetéseket folytasson a múzeumi szakmával, a fővárossal, valamint az érintett kerületekkel. Az egyeztetési folyamat pontosan a kormánybiztos kinevezésével kezdődött meg. "Abszurd dolog számon kérni a kormányon, hogy az egyeztetési folyamat megkezdése előtt miért nem egyeztet" - tette hozzá.

Baán László szerint az sem igaz, hogy a Magyar Nemzeti Galéria megszűnik, hiszen csupán intézményi működtetési szinten történik átszervezés, amelynek keretében újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a budavári intézmény, helyreállítva ezzel a múzeum 1957-et megelőző egységét. A Galéria továbbra is kiemelt jelentőségű országos múzeum marad - szögezte le a kormánybiztos.

"A kormány arról döntött, hogy a Galériának el kell költöznie a Várból. Az, hogy az ottani terek nem igazán alkalmasak jó múzeumi kiállítások rendezésére, már megnyitása óta köztudott" - fogalmazott Baán László, aki emlékeztetett arra, hogy a felépítendő múzeumi negyedben a Nemzeti Galéria gyűjteménye vadonatúj épületben kap helyet, így szerinte indokoltabb lenne a kormánydöntést "a magyar muzeológia történetében 100 éve nem látott lehetőségként" értelmezni, amelynek előkészítésére a kormány kétéves időt biztosított.

"Mindaddig, amíg az új épület nem készül el, az összevonás a jelenlegi Nemzeti Galéria gyűjteményeit semmilyen formában nem érinti, minden marad a helyén" - szögezte le a főigazgató, majd hozzátette, a kormány döntése az intézmény működésének racionalizálását és a magyar művészet pozícióinak javítását szolgálja, ami sem a gyűjteményben folyó szakmai munkát, sem a közönséget nem érintheti hátrányosan.

Baán László felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben hozták létre szovjet mintára, kiszakítva a magyar művészetet a Szépművészeti Múzeumból. A gyűjtemények újraegyesítése igazodik az európai trendekhez, emellett magyar művészeti érdekeket is szolgál, hiszen a magyar művészetet európai kontextusba helyezi vissza, így lehetőséget teremtve valós értékeink megmutatására - fogalmazott Baán László, "történelmi igazságtételnek" nevezve az összevonást.

A kormánybiztos emlékeztetett arra is, hogy megbízatása a teljes magyar nemzeti közgyűjteményi rendszer áttekintésére szól, és ennek alapján kell javaslatot tennie a kormány számára, hogy mely gyűjtemények kerüljenek a felépítendő múzeumi negyedbe.

Arra a kérdésre, hogy érinti-e az összevonás a Magyar Nemzeti Galéria dolgozóit, Baán László azt válaszolta, hogy az egyesülésből egyik intézmény sem kerülhet ki hátrányosan. "Azt kell kiaknázni mindkét intézményben, ami a legjobban működik, meg kell őrizni és meg kell tanulni a legjobb gyakorlatokat"  - mondta.

Arra a kérdésre, hogy számít-e Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria jelenlegi főigazgatójának munkájára, a főigazgató azt felelte: a galéria minden jelenlegi vezető beosztású munkatársával szeretne elbeszélgetni, hogy megosszák vele jövőképüket a múzeum működéséről. "Ezen beszélgetések után lesz lehetőségem nyilatkozni a munkatársak jövőbeni helyzetéről" - tette hozzá.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...