Egy szakmai "látványműhely" tervei

IGAZGATÓVÁLTÁS

Prőhle Gergely, a PIM új főigazgatója ma átvette ötéves vezetői megbízását Balog Zoltántól minisztertől, aki hangsúlyozta, hogy érdemes megtartani az E. Csorba Csilla leköszönő főigazgató vezetése alatt megvalósult nyitottságot és kreativitást.

MTI 2017-01-12 19:59
Cikk küldése e-mail:

 

Prőhle Gergely nem a szűk szakmai közegből érkezik, ebben azonban lehetőség van a nyitásra, amelyhez a minisztérium minden segítséget megad majd.
Balog Zoltán szerint a PIM nem egyszerűen múzeum, inkább egyfajta szakmai "látványműhely", így rendkívül szerteágazók a feladatai.
A hagyatékgondozás például még mindig nem került igazán a helyére a magyar kulturális életben, ami nem a PIM hibája - említette meg a miniszter, hozzátéve azonban, hogy a kortárs irodalomra ugyanolyan figyelemmel kell lennie az intézménynek.
Balog Zoltán felhívta a figyelmet az itthoni és külföldi megjelenések fontosságára is. Értékelése szerint nincs ma igazi gazdája a magyar irodalom külföldi nyelvre való fordításának. Prőhle Gergely egyik első és legfontosabb feladata ez lesz, a tárca pedig megemelt forrásokat biztosít hozzá, ahogy a nemzetközi könyvvásárokon való megjelenésnek sem lehet akadálya a forráshiány - jelezte a miniszter.

E. Csorba Csilla, leköszönő főigazgató Prőhle Gergely új főigazgató Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterével


Balog Zoltán feladatként jelölte meg az idén húszéves Digitális Irodalmi Akadémia hozzáférhetőségének javítását, és emlékeztetett arra, hogy újabb intézménnyel bővült a PIM portfóliója, így az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) megújítása, dinamizálása is a feladatok közé tartozik.
Szóba kerülhet továbbá a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota régi tereinek megújítása, új terek nyitása és tartalommal való megtöltése is - mondta el a miniszter.
E. Csorba Csilla leköszönő főigazgató többek között arra a kollegiális háttérre hívta fel a figyelmet, amellyel a PIM-ben együtt dolgozhatott az elmúlt években.
Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy vezetői programja nem a radikális változáson, hanem a hosszú távú, kiszámítható tervezésen alapul.
Mint emlékeztetett, a PIM éppen 60 éve foglalta el jelenlegi otthonát, azóta ez az épület kultikus hellyé vált, amelyet "megszentel" az itt zajló munka és a fantasztikus gyűjtemény - fogalmazott.
Az új főigazgató szerint az irodalmi hagyatékok méltó kezelése az egyik legfontosabb jövőbeli kihívás, ezzel összefüggésben fontos feladat a gyűjteménygondozás és a digitalizáció összekötése.
Prőhle Gergely szólt a PIM 2017-es programjáról is, amelyet nagyrészt még elődje készített elő.
A Magyar kultúra napjához kapcsolódva nyílik meg az Erdély és 1956 kapcsolatát vizsgáló kiállítás, az esztendő további programjai pedig elsősorban az irodalmi évfordulókhoz kötődnek majd.
A PIM kapcsolódik a részben E. Csorba Csilla által szervezett Arany János-emlékévhez, és Szabó Magda születésének századik évfordulójára is kiállítást terveznek - árulta el.
Prőhle Gergely emlékeztetett arra, hogy a PIM-hez tartozik többek között a tabáni Mesemúzeum, az óbudai Kassák Múzeum, a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon, valamint a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum.
Óriási lehetőség, hogy a jövőben jobban szervesüljenek ezek az intézmények - jelezte az új főigazgató, hozzátéve: ezt segítheti például, hogy Kassák Lajos bécsi éveiről a PIM-ben nyílik idén kiállítás.
Beszámolója szerint már kidolgozták a Kassák Múzeumnak otthont adó Zichy-kastély fejlesztési terveit, és a Mesemúzeum fejlesztési koncepciójára is nyertek 5 millió forintot.
Az OSZMI esetében sem "einstandról" van szó, az együttműködésnek mindkét intézmény nyertese lesz - hangsúlyozta.
A PIM-nek a kulturális turizmusban is nagyobb szerepe lehet, hiszen óriási lehetőséget jelentenek a Károlyi-palota történelmi terei - szólt terveiről Prőhle Gergely.

E. Csorba Csilla vezeti idén a Petőfi Irodalmi Múzeumot

PIM

Lezárult a pályázat, a PIM főigazgatója egyelőre E. Csorba Csilla marad.

2016. február 02. Magyar Múzeumok Online

Prima-díjas lett a Petőfi Irodalmi Múzeum

ELISMERÉS

2015. december 4-én este a Művészetek Palotájában E. Csorba Csilla főigazgató vehette át a Petőfi Irodalmi Múzeum több éves munkáját elismerő Prima-díjat az Oktatás és köznevelés kategóriában....

2015. december 12. PIM

Ki kerül a PIM élére?

PÁLYÁZAT

Kiírta a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatkörének ellátására irányuló vezetői pályázatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

2015. november 11. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...