Mennyit ér a munkánk?
BÉREMELÉS
Az biztosnak tűnik, hogy a muzeológusok (és egyéb felsőfokú végzettségű szakalkalmazottak) kapnak illetménypótlékot, de kérdés, hogy ennek mértéke igazodik-e majd ahhoz a képzettséghez, amely elválasztja őket a gyűjteménykezelőktől?
| Bihari-Horváth László |
2017-01-16 09:03 |
Előző cikkemben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével nemcsak nő, de egalizálódik is a múzeumi dolgozók bére, amely számos – a munkateljesítményre is károsan ható – következményt vetít előre. Ilyen lehet a bérfeszültség, a motiválatlanság, a felelősséghárítás, a pályaelhagyás és a szakmai színvonal csökkenése.
Titkon azt reméltem, hogy cikkem vitát generál, vagy legalább véleményeket csal elő, de sajnos nem így történt. A szakma – ismét – csendben maradt. Szinte hallom most magamban a nagy öregek bajusz alatti mormolását: „Ez a fickó hamar kiírja magát a szakmából, ha én ennyit véleményeztem volna a szakpolitikát, biztos nem lennék húsz éve igazgató.” S valóban, ebből a szempontból kétségkívül veszélyesebb dolog nyilvánosan állást foglalni, véleményt formálni, mint sodródva alkalmazkodni, vagy a döntéshozóknak asztal alatt adott „szakértői” véleményekkel önigazolni szakmai elhivatottságunkat. Más szempontból, s véleményem szerint viszont sajnálatos, sőt egyben ijesztő is, hogy már sokaknak ér többet az élethosszig tartó múzeumigazgatás, vagy egyéb privilégium, mint a megfelelő szakmai működési keretek kialakításában való részvétel, az azzal kapcsolatos nyilvános állásfoglalás. Pedig egy morálisan egészséges szakmai közösségben a pozíciók és az előjogok értéke nem lehetne nagyobb, mint alkotmányos jogunknak, a szabad véleménynyilvánításnak az értéke. S ezzel be is fejezem a feddést, mert tulajdonképpen nem erről, hanem a bérkérdésről akarok írni.
Ugyanis továbbra is kérdés, hogy hogyan alakul a múzeumi dolgozók bére 2017-ben, mekkora lesz a beígért illetménypótlék mértéke? Ennek részleteiről a múzeumok vezetői egyelőre nem kaptak tájékoztatást. A minisztérium részéről bizonyára folynak az elemzések, számítások. Elképzelhető, hogy a szakmai szervezetek és a múzeumi szakértők is tettek javaslatot a béremelés mértékére, de sajnos ezek sem ismertek. Ismert azonban, hogy a béremelés mellett bátran kiálló KKDSZ 2015-től a bérek 50%-os bértáblára vetített emelését követelte. Csakhogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével tulajdonképpen megszűnt a vetítési alap, vagyis a bértábla. A mostani bérrendszerben ugyanannyi – 161.250 Ft – a bruttó alapbére a D1 besorolású múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelőnek, mint a J1 besorolású doktori fokozattal rendelkező muzeológusnak. E káros béregalizáció miatt nem lenne igazságos, ha az új illetménypótlék mértéke a régi (mára értelmét vesztett) bértábla kategóriáihoz igazodna. A bérminimum-emelés következtében ugyanis a D1-es raktárkezelő alapbére 79.000 forintóról 161.250 forintra nőtt, míg a J1-es muzeológusé 154.500 forintról emelkedett ugyanerre az összegre, így a raktárkezelő több, mint 100 %-os (!), míg a muzeológus kevesebb, mint 5 %-os bruttó alapbéremelést kapott. (A két arány közötti különbség akkor se csökken jelentősen, ha számításba vesszük az elmúlt évek bérkompenzációs juttatásait, melyek már korábban megemelték például a raktárkezelők bérét.) Éppen ezért véleményem szerint az illetménypótlék bevezetése akkor lenne méltányos, ha a raktárkezelő csak kis mértékű, míg a muzeológus nagy mértékű pótlékhoz jutna. Hogy mi a kis, illetve nagy mérték, s mi számítana méltányos bérnek, azt nehéz meghatározni, de talán nem lehetetlen. Ehhez kívánok alternatívát nyújtani írásommal.
Kiindulásként érdemes a múzeumokban foglalkoztatottak összetételét megvizsgálnunk. A MNM-OMMIK statisztikai rendszere szerint 2015-ben 3962 fő dolgozott a magyar múzeumokban. Ebből 1804 főt szakmai, 2158 főt nem szakmai (gazdasági, műszaki és egyéb) munkakörben foglalkoztattunk. A muzeális intézményekben foglalkoztatottak szakmai munkaköreinek betöltéséhez szükséges képesítési feltételekről szóló 11/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet alapján kijelenthetjük, hogy a szakmai munkakörökben dolgozók minimum középfokú végzettségűek, s feltételezhetjük, hogy a nem szakmai munkakörökben foglalkoztatottaknak is több, mint a fele rendelkezik minimum középfokú végzetséggel. A továbbiakban elsősorban az ő esetükkel kívánok foglalkozni. Rájuk vonatkozik a garantált bérminimum-emelés, tehát ők mindnyájan minimum 161.250 forint bruttó alapbért kapnak 2017 januárjától. Ha elfogadjuk, hogy ez az alapbér a középfokú végzettségűeket illeti meg, akkor ennél többet kell, hogy érjen a felsőfokú végzettségűek bére, s még többet a tudományos fokozatot szerzők (doktori iskolát elvégzők) bére. A számítás alapja ideális esetbe az iskolában töltött évek száma lehetne. Vagyis, ha a középfokú végzettség megszerzéséhez szükséges 12 év bruttó 161.250 forintot ér, akkor például az egyetemi végzettség megszerzéséhez szükséges 17 év 228.500 forintot, a doktori fokozat megszerzéséhez szükséges 20 év pedig 268.750 forintot érhetne, ennyivel lehetne elkezdeni a pályát. Ez az alapbérszint már alkalmas lenne arra, hogy megállítsa a pályaelhagyás gyorsuló folyamatát, hisz így az egyetemi végzettségű pályakezdő muzeológus bére (228.500 Ft) 15%-kal lenne magasabb, mint egy Pedagógus I. fokozatú, első fizetési kategóriában lévő középiskolai tanáré (198.098 Ft). Ha ma egy történész hallgató elvégzi az egyetemet, akkor bér szempontjából nem kérdés számára, hogy a 161.250 forintos alapbérű muzeológus hivatás helyett a 198.098 forintos alapbérű pedagógus hivatást válassza, egy sokkal perspektivikusabb előmeneteli rendszerrel együtt.
A végzettség alapján számított alapbérek kifejezésre juttatnák azt a képzettségbeli különbséget, ami például a régi bértábla szerinti D1-es besorolású raktárkezelő, és egy J1-es besorolású muzeológus között van. A kettejük alapbére közötti különbség több, mint 100.000 forint lenne, s nem 0 forint, mint ahogy az a 2017-es bérminimum-emelés következtében előállt. S ha már ez így van, vagyis ha az alapbér rosszul kalkulált, akkor legalább a beígért illetménypótlék kompenzálhatná e különbségeket. Illetve még valamit: a tapasztalatot. S itt most nem a Kjt. által a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idő alapján megállapított fizetési fokozatra gondolok, amelynek 3 évenkénti emelkedése a minimum középfokú végzettségűek körében 2,5-7 % közötti (átlagosan 4,5 %-os) alapbéremelést jelentett, hisz ez közel azonos volt a 3 év alatt végbemenő infláció mértékével. A fizetési fokozatok csak a pénzromlást kompenzálták, de nem fejezték ki azt a pótolhatatlan tapasztalatot, ami a idő múlásával kialakult a múzeumi dolgozók körében, és nem fejezték ki a közszolgálat, vagyis a nemzetközösség érdekében tett szolgálat értékét sem. Ahhoz, hogy mindezt kifejezzék, a fizetési fokozatok 3 évenkénti emelkedésének legalább 10%-osnak kellene lennie, elsősorban a felsőfokú végzettségű szakalkalmazottak körében. S ha már ez nem így van, akkor akkor legalább a beígért illetménypótlék igazodhatna a magasabb arányokhoz.
Az alábbi – egyszerűsített – bértábla a tavalyi, a bérminimum-emelés utáni idei, a beigért illetménypótlékkal megnövelt idei, és a – véleményem szerinti – jövőbeni ideális alapbéreket szemlélteti.
Három fizetési osztályt és egyben három munkakört hasonlít össze 14 fizetési fokozat, vagyis 42 munkaév viszonylatában. Kiderül belőle, hogy amíg 2016-ban egy pályakezdő gyűjteménykezelő 79.000 forintos bruttó alapbérre számíthatott, amely 42 év után (2058-ban) sem haladta volna meg a 111.587 forintot, addig 2017-ben már 161.250 forinttal kezdhetné el a pályát, igaz, 40 év munkaviszony után is ennyi alapbérre számíthat. Véleményem szerint azonban az lenne méltó, ha háromévente legalább 7%-kal nőne az alapbére, így legalább az inflációval állni tudná a versenyt. Kérdés, hogy a 2017-re beígért illetménypótlékból kapnak-e a gyűjteménykezelők (és a többi középfokú végzettségű szakalkalmazott), s ha igen, akkor annak mértéke kifejezi-e majd a fiatal és idős munkavállalók munkatapasztalata közötti különbséget? Az biztosnak tűnik, hogy a muzeológusok (és egyéb felsőfokú végzettségű szakalkalmazottak) kapnak illetménypótlékot, de kérdés, hogy ennek mértéke igazodik-e majd ahhoz a képzettséghez, amely elválasztja őket a gyűjteménykezelőktől? Vajon érdemesnek tartják-e majd a hároméves doktori iskola költségtérítéses (közel egy millió forint értékű) képzésének munka melletti elvégzését, ha nincs előttük egy méltó bér perspektívája? Kereshet-e majd 2058-ban egy 45 éves, doktori végzettségű főmuzeológus bruttó 430.000 forintot? És ha nem, akkor mi fogja megállítani a pályaelhagyást? (2010-ben 1914 felsőfokú végzettségű szakalkalmazott dolgozott a magyar múzeumokban, 2015-ben már csak 1363 fő, 30%-kal kevesebb.)
Súlyos kérdések, válaszok nélkül. Vagy másként: kihívások, melyekre nem az illetménypótlék a válasz. Hanem az alapbér emelése, az előmeneteli rendszer megújítása, és az életpályamodell bevezetése. Mennyit ér a munkánk? Annyit ér, amennyit a köz javára változtat a világon, nem pedig annyit, amennyit fizetnek érte. Ha hiszünk a hivatásunk erejében, talán elérhetjük, hogy meg is fizessék.
