©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Múzeumba kerül a MúzeumCafé


Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a hazai muzeológia legszebb folyóirata.

Szerző: Magyar Múzeumok Online | Forrás: | 2011-11-07 10:28:19

Magazin-tipográfia kategóriában a MúzeumCafé volt az egyetlen díjazott, míg a magazin-dizájnban két amerikai és egy német, a címlapok között pedig egy amerikai és egy angol pályázóval megosztva kapott elismerést a magyar múzeumi szaklap. A legrégebben működő, 1970-ben alapított független reklám- és dizájndíj 41. kiírására 34 országból összesen több mint 1100 pályázat érkezett. A MúzeumCafé – ami a szabályok szerint csak az említett három kategóriában indulhatott – az első magyar alkotás, amely a verseny történetében a díjazottak között szerepel.

A Creativity International Awards hagyományai szerint a tizenegy tagú független nemzetközi zsűri által aranyéremmel elismert pályamunkákat a Phoenix Design Museum kiállításon mutatta be, majd a torontói Design Expo közönsége láthatja azokat november 10. és 12. között. Azt követően a nyertes termékekből összeállított válogatást egy vándorkiállítás keretében további városokban (ami már biztos, hogy 2012 tavaszán egy chicagói múzeumban és júniusban, Bostonban egy dizájnkonferencia kísérőrendezvényeként) is bemutatják. Emellett valamennyi díjazott bekerül a Creativity International Awards 400 oldalas évkönyvébe, amely a világ minden dizájnnal foglalkozó fontos könyvesboltjában kapható, valamint IPad-alkalmazásban is elérhető.

A MúzeumCafé – amely a Szépművészeti Múzeum kiadásában jelenik meg és jut el több mint kétezer példányban ingyenesen a hazai múzeumokban és kiállítóhelyeken dolgozó szakemberekhez, illetve a közönség számára múzeumshopokban és nagyobb könyvesboltokban vásárolható meg – 2009-ben elnyerte a hazai Pro Typographia aranyfokozatú díjat, illetve ugyanabban az évben a MAGMA pályázatán az Év Magazinja lett. A lap arculattervezője és művészeti vezetője Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában mellette Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel vesznek részt. A kiadvány illusztrátora Kovács Lehel, képszerkesztője és fotográfusa Dezső Tamás (aki nemrégiben nyerte el a franciaországi Jeune Création Européenne – Fiatal Európai Alkotás – biennále nagydíját is), őt munkájában Kovalik Máté segíti. A MúzeumCafé főszerkesztője Martos Gábor.

A lap nyomdai munkálatait a Demax Művekben végzik; a magazin az Arctic Paper különleges Munken Pure kreatív papírján kerül az olvasók kezébe.

A MúzeumCaféval kapcsolatos hírek, események elérhetők a www.muzeumcafe.hu weboldalon is, illetve az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a magazinról a lap Facebook-oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Startra kész a legújabb múzeumi elismerés
A magyar múzeumok díjnyertes műtárgya
Ki diktálja a trendeket?

Cimkék:
MúzeumCafé,díj,elismerés,pályázat

    Muzeumok.hu Rss betöltése...