Maradék méltóság…

INTERJÚ

Beszélgetés Hajagos Csaba történésszel, a Kecskeméti Katona József Múzeum muzeológus-gyűjteménykezelőjével a „Leigázottság és a málenkij robot” című kutatási-projekt és az azonos címmel most szombaton megrendezendő tudományos konferencia kapcsán.

Kriston Vízi József 2017-02-09 12:57
Cikk küldése e-mail:

 

Ez év elején új facebook oldallal találkozhattak azok, akik a magyar és a közép-európai történelem utóbbi, sok esetben még feltáratlan időszaka iránt érdeklődnek, nem csak „virtuális kukkoló” módjára a közösségi hálók világában. Kezdeményezője és szellemi gondozója ennek (is) Hajagos Csaba történész, a Kecskeméti Katona József Múzeum muzeológus-gyűjteménykezelője. „Leigázottság és a málenkij robot” címet viseli az egyre bővülő körök által nyomon követett elektronikus téma-bázis.

 

Hogyan jött e facebook oldal létrehozásának ötlete?

 

Elöljáróban tudni kell: a Duna-Tisza köze legjelentősebb muzeális közgyűjteménye, a több feladat ellátása révén megyei hatókörű Kecskeméti Katona József Múzeum (KKJM) immár másfél éve írta alá azt az átfogó együttműködési megállapodást, amely révén – személyemen keresztül – sok szálú munkakapcsolat létesült a Nemzeti Emlékezet Bizottságával. Ennek volt már eddig is több, a velünk élő kortársak, a mai társadalom szinte minden mértékadó és nyitott rétege jelenlétével megpecsételt közösségi megemlékezés vagy múltfeltáró találkozás. Ilyen volt részünkről az 1956-os esztendő szabadságharcos szellemű forradalmának megidézése, amelyet a korábbi és friss kutatások egy irányba állításának szándéka vezetett. Tudatosan „előztük be” a szokásos hivatalos ünnepnap körüli esemény-dömpinget: a múlt év szeptemberének végén emlékszobát rendeztünk be a legendás Dr. Szobonya Zoltán (1909-1958), „a kulákok védőszentjének” tiszteletére az Érseki Helynökség épületében, amelyet az 1940-es évek második felétől az 1960-as évek elejéig tartó átfogó és különösen embertelen diktatúra időszakának történéseit – meghatóan korrekt gyűjtői partnerség révén – sikerült tárgyi és egyéb dokumentációs anyagokkal gazdagon bemutatni. Sikerét mi sem bizonyítja jobban az, hogy a hét hat napján működtetjük a kiállítást, valamint most tárgyaltunk a támogatói pályázat nyertese, egyúttal fenntartónk, Kecskemét Városa vezetésével az EmlékPont-ként megjelölt kiállítóhely nyitva tartásának meghosszabbításáról április végéig!



Az a bizonyos WC-papírra vetett hírhedt foksányi rajz


Térjünk vissza a másik fájdalmas emlékévhez: mit is foglal magában a már említett „Leigázottság és a málenkij robot…” átfogó cím?

 

A Nemzeti Emlék Bizottság keretében folyó országos, illetve Kárpát-medencei feltáró és feldolgozó-közreadó munka egy igen „rázós”, de közvetlen, személyes visszaemlékezésekkel talán utoljára megfogható időszak a második világháború végét elszenvedő magyar és a velünk élő (főleg sváb-német) népcsoportok különös megpróbáltatása: az erőszakos népességcsere, az át- és kitelepítések, valamint a hátországi, szintén bűntelen magyar lakosság munka- és (gyakran) szülni képes jelentős részének elhurcolása egyre távolabbi (oroszországi) területekre. „Csak egy kis munka”…,- azaz a málenkij robot volt a rettegett fedőneve ennek a munkaerő kirablásnak, amely több helyen a sanda politikai leszámolások vagy pitiáner kis magánbosszúk eredményeként emberek ezreinek életét vette el, örökre megnyomorítva az itthon maradottak, az egyszer mégis hazatértek, illetve a még az 1980-as években is reménykedő hozzátartozók életét!

 

Jól emlékszem, illetve igazán csak mostanában tudatosodott bennem néhány, korábban otthon csak félve és titokban elejtett felnőtt szó családom valamely „elveszett” tagjáról – a kecskeméti ember nem felejt, még ha, hasonlóan több ezer gazdálkodó társához, oly sokszor próbálták belőle kiverni az emlékezést. Egyetemi éveim, majd a levéltári, múzeumi kutakodások, a terepmunka izzasztó napjai során meggyőződhettem ennek sokkal szélesebb érvényű és mindent át- és behálózó borzalmas rendszerének sátáni működéséről.


Mi a ma fiatal kutatójának a feladata, lehetősége, és ha ezzel elhivatottan foglalkozik: küldetése?

 

Nem lehet más, mint a – személyes érintettség mellett vagy ellenére – korrektségre törekvő elemzés, higgadt, valamelyest távolságtartó figyelem és lényegre törő bemutatás. Nem könnyű, hiszen interjúalanyaim, barátokká váló beszélgetőtársaim az ország különböző pontján, sokszor csak a könnyeik között tudtak megszólalni. De ami igazán meglepő, egyúttal felemelő és tanulságos is volt a számomra: egyetlen alkalommal sem találkoztam bosszúvággyal, gyilkos indulattal. Még akkor sem, amikor végtagját vesztett kemény kötésű férfival vagy már gondolatainak tisztaságát rég elvesztett, korábban tucatszor meggyalázott asszonyt ápoló hozzátartókkal beszélgettünk!

 

A mostanában, nyilván Kecskeméten és vonzáskörzetében nagyobb számban előkerülő dokumentumok között csak voltak különösen becses, eddig is titokban tartott anyagok, cédulák, feljegyzések?

 

Igen, ezek egyike volt az is, amely nyitó képként felkerült az említett fb-oldal fejlécére: a KKJM Gulag Emlékév keretében meghirdetett gyűjtésünk során került történeti gyűjteményünkbe az a ceruzarajz, amelyet egykori kedves és szigorú tanárom, a kecskeméti Piarista Iskola volt igazgatója, ma a Rendház vezetőjének édesapja, volt világi rajztanár készített titokban, WC-papírra a hírhedt Foksányban (Moldávia, Románia). A családtól került hozzánk, és más dokumentumokkal együtt tettük e fórumon emblémánkká.

 

A NEB és az MTA BTK Vidéktörténeti Kutatócsoport kötelékében is tevékeny ifjú kutatóként e hetekben újabb tematikus programokat szervezel: konferenciák, rendhagyó történelem óra-sorozat levezénylése és megvalósítása, egy ígéretes, de kemény napokat ígérő út Oroszország szívébe, kiadványok szerkesztése és sajtó alá rendezése és így tovább.

 

Ez is egy már korábbról datálható és szisztematikus munka, amely a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, a GULAG Emlékbizottság támogatásával valósul meg, s nagy örömömre munkahelyem, a KKJM égisze alatt. Dr. Rosta Szabolcs igazgató személyes elköteleződésének köszönhetően több kolléga is felismerte, hogy ki-ki résztudása, érdeklődése, szakmai és emberi érintettsége révén, annak kibontakoztatásával e program hívó szavára megtalálhatja – akár csak alkalmilag belekóstolva – maga szerepét és fontosságát közös munkáinkban!

Számos szakember, intézet és szervezet együttműködése és nagyszerű felajánlásai révén valósulhat meg most szombaton egy komoly és égetően fontos téma újabb körüljárása, immár nemzetközi perspektívából. Itthoni és határainkon túli, a Kárpát-medencei történéseket bátran és eredményesen kutatók közül sokan érkeznek Kecskemétre e hétvégére, megtisztelve konferenciánkat. Nem szeretnék senkit sem kiemelni, de megemlítem: nem csak formális szempontból lesz hangsúlyos Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének megszólalása. Úgy tudom, számos, a témával már eddig is különböző megközelítésből foglalkozó, kutató műhely képviselője, társadalmi szervezetek delegáltja tervezi jelenlétét a február 11-én, délelőtt 9 órától kezdődő konferenciánkon, amelynek a magyar szecessziós építészet egyik gyöngyszeme: a kecskeméti Városháza ad otthont.

 

Csak szakembereknek szólt az invitálás vagy mások előtt is nyitott a téma, a tudományos tanácskozás és persze egyúttal maga a város háza?

 

Természetesen minden érdeklődőt, a témára fogékony felnőttet és ifjat hívunk és várunk, akik készek szembenézni és akár okulni is az ország és a Duna-Tisza közének szívében is az igen nehéz, embert próbáló évek tanulságairól szóló ismeretekkel. Hogy erre van készség és lendület, arra kiváló példa az egyik legaktívabb kecskeméti diákközösség jelenléte: a Kecskeméti Szakképzési Centrumhoz tartozó Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai már most, mint az országos középiskolai pályázaton sikerrel szereplők lesznek segítői és egyben figyelmes résztvevői a konferenciának.

 

 

Leigázottság és a málenkij robot"

nemzetközi tudományos konferencia

 

Időpont: 2017. február 11., szombat

Regisztráció: 8:30-tól

Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér 1. Városháza, díszterem

 

Fővédnök: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét MJV polgármestere

A konferenciát megnyitja: Jakab István, az Országgyűlés alelnöke

 

Program

9:00–9:10 Köszöntőt mond

Dr. Salacz László, Országgyűlési képviselő

 

9:10–9:20 Megnyitó beszéd

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke

 

9:20–9:25 A megjelenteket köszönti

Dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgató, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

I. szekció

Levezető elnök: Dr. Miklós Péter PhD intézményvezető, Emlékpont, Hódmezővásárhely

 

9:30–9:50 Dr. Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese

9:50–10:10 Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja

 

10:10–10:30 Hajagos Csaba történész, muzeológus – Pánya István térinformatikus, Kecskeméti Katona József Múzeum

 

10:30–10:50 Kunt Gergely egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem BTK, Történettudományi Intézet; Herman Ottó Múzeum, Miskolc

 

10:50–11:05 Kávészünet

 

II. szekció

Levezető elnök: Dr. Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese

 

11:10–11:30 Dr. Murádin János Kristóf, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kancellárja, Kolozsvár

 

11:30–11:50 Molnár D. Erzsébet adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Történelem és Társadalomtudományi Tanszék

 

11:50–12:10 Márkus Beáta doktorandusz, Andrássy Egyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola

 

12:10–12:30 Dr. Miklós Péter PhD intézményvezető, Emlékpont, Hódmezővásárhely

 

12:30–12:50 Dr. Tóth Eszter Zsófia PhD történész, Veritas Történetkutató Intézet

 

12:50–14:00 Szünet (ebéd)

 

III. szekció

Levezető elnök: Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja

 

14:05–14:25 Majorszki András elnök, Gulágkutatók Nemzetközi Társasága, Miskolc

 

14:25–14:45 Dr. Kovács Emőke szakmai vezető, Gulag Emlékév

 

14:45–15:05 Nagy Károly Zsolt tudományos munkatárs, MTA BTK Néprajztudományi Intézet

 

15:05–15:25 Dunszt István, nyugalmazott pedagógus, Kecskeméti Református Gimnázium

 

15:25–15:35 Zárszó: Lévai Jánosné Önkormányzati képviselő, az Értékmegőrzési Bizottság tagja

 

A program a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, a GULAG Emlékbizottság támogatásával valósul meg.

 

Támogatók:

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kecskeméti Katona József Múzeum

Gulág Emlékbizottság

Hotel Három Gúnár és Rendezvényház

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...