A múzeumok világának egy alaposabban csak ritkán szemlélt területét, a muzeális közgyűjtemények iránt fogékony felnőttek viszonyulásait járja körül a hazai szakma figyelemre méltó, új kötete a Múzeumandragógia Magyarországon című kötet, amelyben a szerző, Kurta Mihály, az e témakörben készített tanulmányait gyűjtötte és szerkesztette egybe.
Kurta Mihály a Herman Ottó Múzeum munkatársa, és csaknem egy évtizede foglalkozik múzeumandragógiával és az ehhez kacsolódó múzeummediáció kutatási témával. Speciális kutatási területe a múzeumok kultúraközvetítő szerepe, amely széles életkor, műveltség, valamint aktivitás szempontból is tagolt felnőtt múzeumhasználó és alakító közösségek összefüggésében jelenik meg munkáiban. A múzeumandragógiának nevezett diszciplína pontosan öt évvel ezelőtt került a múzeumi mindennapokban járatos és magukat folytonosan képezni is akaró közművelődési, kultúraközvetítő és a felsőoktatásban erre szakosodott munkatársak érdeklődésének a körébe. Ez mára olyan széles közfigyelmet váltott ki, hogy a téma sokoldalú körüljárását és a tennivalók számba vételét két nagyszabású konferencia (Széphalom, 2009; Budapest, 2011) és ezekhez kapcsolódó kötetek, szaporodó tanulmányok, figyelemre méltó egyetemi vizsgadolgozatok hangsúlyozzák.
A szerző a Pulszky Társaság Múzeumandragógiai Tagozatának elnöke. A kötet tíz szakmai tanulmányát tartalmazza. Az írások a debreceni Kapitális Kft. Nyomda gondozta, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Pulszky Társaság közös kiadásában jelentek meg.
„A múzeumandragógia a múzeumok, a muzeális jellegű intézmények, civil közösségek, a kulturális örökség védelmével, őrzésével megbízott szervezetek felnőttképzési, felnőttoktatási, felnőttnevelési tevékenységének lehetőségeit, feltételeit vizsgálja. Azokat a törvényszerűségeket igyekszik feltárni, amelyek intézményes vagy intézményen kívüli múzeumi keretek között hatékonyabbá tehetik a felnőtt egyének, a felnőtt közösségek számára ’az élet teljes körére kiterjedő’ tanulási, öntanulási, képzési, önképzési, személyiségfejlesztési eredményeit.” – írja a szerző összefoglalásában. Az immár 210 éves múltra visszatekintő magyarországi muzeológia művelőinek és múzeumgyarapítóinak, gondozóinak vágya ma talán mindennél aktuálisabb és fontosabb: kultúra átörökítő szempontból semmivel sem helyettesítő szerepük vétessék „felnőtt számba” – érvel a szerző.
