©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Akadálymentes fúzió?


Elhárult az utolsó akadály a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének útjából: a kormány 110 millió forintot csoportosított át a Galéria likviditási helyzetének rendezésére.

Szerző: MTI - MMO | Forrás: | 2012-07-31 16:51:15

A Magyar Közlönyben múlt pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 110 millió forintot kap a Magyar Nemzeti Galéria. Baán László emlékeztetett arra, hogy az adósságállomány rendezése a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előfeltétele volt, így a kormányhatározattal az utolsó akadály is elhárult a fúzió elől, amely augusztus 31-ig megtörténik. Elmondta, hogy a galéria teljes tartozásállománya 160 millió forint, ebből 110 millió forint most már biztosan a Magyar Nemzeti Galéria rendelkezésére áll, a további 50 millió forintról még egyeztetések zajlanak, ugyanakkor a most megkapott összegből a fennálló tartozásállomány nagyobbik hányada rendezhető.

Baán László tájékoztatása szerint az egyeztetés tárgya, hogy a tavalyi 20 százalékos leépítésből fakadó - a végkielégítésekre szánt - 50 milliós kormányzati kompenzációt figyelembe vegyék-e a mostani adósságrendezéskor. Hozzátette: az egyeztetéseken megállapított fennmaradó tartozásállomány összege az év hátralévő részében meg fog érkezni az intézményhez. A főigazgató arról is beszélt, hogy az új intézményi stratégia alapján létrejött első külföldi kiállítás szeptember 12-én nyílik Bécsben a Kunstforumban, ahol a már Pécsett és a Szépművészeti Múzeumban is bemutatott Nyolcak festőcsoport tárlata nyílik majd. Jövő októberben pedig a világ egyik leghíresebb múzeumában, a párizsi Musée d'Orsay-ban nyílik a magyar modernizmus legfontosabb alkotásaiból kiállítás. Emlékeztetett arra, hogy a Galéria az adóssága miatt nem tudott idehaza nagyobb kiállítást szervezni ez év második felére. Ez is indokolja, hogy a sikeres, eredetileg augusztus végén bezárni tervezett Hősök, királyok, szentek című kiállítást meghosszabbítják az év végéig.

Faragó József: A nagybeteg

A főigazgató megállapítása szerint gesztusértékűek lesznek a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményeinek szervezésében megvalósuló, október elején egyszerre megnyíló kiállítások Így éltek ti főcímmel. A Hősök terén ennek keretében a 19. századi francia politikai karikatúra legnagyobb mesterének, Honoré Daumier-nak lesz tárlata, míg a várban a századforduló magyar karikatúratörténetének egyik legjelentősebb alakjának, Faragó Józsefnek a munkáiból nyílik majd kiállítás. Baán László elmondta, hogy 2013-tól válhat teljessé a Nemzeti Galériában is az új stratégiának megfelelő kiállítási naptár. Az év második felében két kiemelkedő alkotó, Bálint Endre és Rozsda Endre születésének centenáriumát nagy retrospektív kiállításokkal ünnepli majd a Galéria.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítéséről tavaly ősszel döntött a kormány, a fúzió határidejét azonban a Galéria időközben napvilágra került jelentős adóssága miatt kétszer meghosszabbították.

Kapcsolódó cikkek:
A Szépművészeti bekebelezi a Nemzeti Galériát
Az egyesítésről, harag és elfogultság nélkül
Csúszhat a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria egyesítése

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...