©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A kreatív iparról, természetesen!


2012. október 4 és 7. között, Hajdúböszörményben tartja X. országos találkozóját a Magyarországi Tájházak Szövetsége, amely idén novemberben ünnepli fennállása tizedik évfordulóját.

Szerző: Bihari-Horváth László | Forrás: | 2012-10-02 13:39:25

A jeles alkalom szakmailag tartalmas és turisztikailag is érdekes programokkal várja a látogatókat. Október 5-én, a Tájháztalálkozó szakmai napján az is kiderül, hogy 2012-ben ki nyerte el Az Év Tájháza díjat!

A három és fél napos rendezvény október 4-én, csütörtök délután kezdődik a találkozó központi helyszínén, a Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület fenntartásában működő Népi Hajdúházban. A regisztráció után először a Hajdúsági Múzeumot látogatjuk meg, majd „műemléki sétát” teszünk Hajdúböszörmény ősi főterén, ahol kiválóan megfigyelhető a sugaras halmaztelepülések „szabályos szépsége”.

Az előadások egy része a köz- és szakigazgatás oldala felől közelíti meg a konferencia témáját: Kiss Attila polgármester Hajdúböszörmény városának hagyományőrző kreatív programjait ismerteti, Bodó Sándor megyei közgyűlési elnök a tájházak és a területfejlesztési források összefüggéseire világít rá, dr. Vígh Annamária minisztériumi főosztályvezető (EMMI) a kreatív ipar fejlesztését célzó európai uniós és hazai támogatásokról tart előadást, Szegedyné Fricz Ágnes minisztériumi főosztályvezető-helyettes (VM) pedig a hagyományos kézművesség és a hungarikumok közösségi szerepét mutatja be.

Az előadások második része a tájházak, muzeális intézmények megközelítéseit, regionális példáit mutatja be. Horváth Attiláné (Fertőszéplak) a fenntartható fejlődés és az „élhetőbb falvak” kapcsolatát világítja meg, Hubert Erzsébet elnök (HB Megyei Népművészeti Egyesület) a kézművesség együttműködésen alapuló felhasználását, a tájházak-művelődési házak-egyesületek összefogását ismerteti, dr. Nagy Molnár Miklós múzeumvezető (Nagykun Múzeum) a tárgyalkotó népművészet nagykunsági példáiról referál, Feketéné Molnár Erzsébet tájházvezető (Népi Hajdú Ház) pedig a helyi termékek tájházi értékesítésének lehetőségeiről tájékoztatja a konferencia közönségét.

Október 6-án szakmai tanulmányútra invitáljuk a találkozó résztvevőit. A kirándulás a Hajdúdorogi tájház megtekintésével kezdődik, majd a „szalmaiparáról híres” Hajdúnánás tájházát, Helytörténeti Gyűjteményét, és az Aranyszalma Alkotóház Galériáját látogatjuk meg. Innen Nádudvarra indulunk, ahol a Népi Kismesterségek Szakiskoláját és a feketekerámia-készítő Fazekas Lajos kiállítóhelyét keressük fel.

Utunk Hajdúböszörményben, az önkormányzati fenntartású Hajdúböszörményi Tájházaknál folytatódik, ahol gazdag program várja a résztvevőket, és számos népi kismesterség kipróbálására adódik alkalom a HÍR díjas népi ételek megkóstolása mellett.

A találkozó utolsó napján fakultatív programok közül választhat az érdeklődő: megismerhetjük Mihalkó Gyula kalaposmester munkáját (Balmazújváros), vagy elsajátíthatjuk a szoboszlói szappanfőzés mesterségét (Hajdúszoboszlói Gazdaház).

A program részletei a Skanzen honlapján itt olvashatók!

Kapcsolódó cikkek:
Hollókő-világörökség: az élő (?) múzeumfalu
Fennkamra és titoklyuk
A rejtett potenciál - kisgyűjtemények

Cimkék:
Tájház,néprajz

    Muzeumok.hu Rss betöltése...