Hosszasan gyakoroltam a piktoportálást képekkel és domborművekkel, miközben eszembe jutott valami. Mi van, ha megváltoztatom a nézőpontomat, és nem én ugrom bele a képekbe? A saját terem, azaz a kiállítás tere lesz a kép, amit megpróbálok egy összefüggő történetként látni! Vajon működik?

Emlékszel még az AIDS-es selyemképre? Visszamegyek abba a terembe, ahol azt láttam, és teszek egy kísérletet. Összefüggéseket találni, összeolvasni és egyben látni, hogy megismerjem azt a történetet, amit az egymás mellé rendezett tárgyak mesélnek.

Kicsit abszurdnak tűnik. Selyemre hímzett fertőző betegségek, több száz méternyi pirula, körben hatalmas üvegvitrinek telis tele tárgyakkal, mellettük totemoszlopok és középen egy húsvét-szigeti moai szobor. Miről szól mindez?

Középen egy nagyon hosszú vitrin húzódik, benne gyógyszerekkel teli háló, körülötte emberek különféle betegségeinek dokumentumai, fényképei, történetei. Olyan itt a terem közepén, mint egy gerinc. Azt gondolom, hogy ennek mindenhez köze lehet.

Balra elöl egy nagy üvegbúra alatt a közösség megtartó erejéről van szó, Új-Zéland példáján keresztül. A vitrin fő tárgya egy különleges bot, ami a közösség egyik vezetőjéé volt. Ez a közösségi befogadás és megtartás egyik szimbóluma. Ehhez a tárgyhoz és témához öt kisebb téma és több tárgy kapcsolódik, így az ősök rituális építménye, a közös étkezések, a folytatódó hagyományok, a közzösségi tudást őrző csoportok és a kézművesség továbbélése. Az üvegbúrán körben a közösség mindenkori meghatározó szereplőinek portréi láthatóak.

Ezzel szemben az állatokkal való kapcsolat látható ugyanebben a struktúrában, az eszkimók példáján.

Mögötte a földdel és tengerrel való együttélésről van szó a Salamon szigeteken, illetve az ősökhöz való viszonyról, Ausztráliában. Ez utóbbi téma vitrinjét éppen átépítik, ezért nem tudom megmutatni.

Mindegyik vitrinnek ugyan az a szerkezete: sok kis tárgy öt téma köré rendezve, amelyek a vitrin fő témáját járják körbe a kiválasztott példa esetében; egy kiemelt tárgy, ami a fő témát szimbolizálja; és emberi arcok, akik adott helyen, adott témában fontos szerepet játszottak, vagy játszanak. Szó van tehát közösségről (Új-Zélandon), állatokról (az eszkimóknál), földről és tengerről (a Salamon-szigeteken) és az ősökről (Ausztráliában).

A nagy témák térben álló vitrinjeit két fogalom bemutatása öleli körül: az egészség és a betegség, másképpen az élet és a halál. Itt megint sok-sok egymás mellé rendezett tárgyat látok, különböző kultúrák és megközelítések szerint elhelyezve. Mint például az AIDS-es kép, amit már elég jól ismerünk. Közösség - környezet - kapcsolódások - egészség - betegég - élet - halál. Kezdem érteni az összefüggést.

De mit keres középen a pirulákból készült "gerinc", amihez mindez kapcsolódik? Újra visszatérek hozzá. Elölről haladok hátrafelé. Gyógyszerek, betegségek, történetek. A hosszú vitrin végén mint két lapocka, egy-egy művészeti installáció. Rajta a szöveg: People everywhere experience trouble, sorrow, need and sickness and develop skills and knowledge in response to these adversities. Az emberek mindenütt tapasztalnak szerencsétlenséget, szenvedést, szükséget és betegséget, amely viszontagságokra különböző képességek és tudások kialakításával válaszolnak.

Azt hiszem, ez a kulcs.

Jó érzés, hogy én is erre jutottam. Átéltem, ahogy a tárgyak életre kelnek, beszélgetni kezdenek egymással, a fotókkal és velem: megmutatják, hogy a kiválasztott társadalmak hogyan igazítják a kultúrájukat az élet adta helyzetekhez. Így lesz összefüggő a sámánszertartás, a gyógyszeres kezelés, az AIDS-el kapcsolatos felvilágosítás, az ősök szellemével történő kommunikáció, az állatok és a természet tisztelete, vagy a környzethez való alkalmazkodás képessége. Míg hagytam a kiállítást beszélni, rájöttem, hogy az életben minden mindennel összefügg, és hogy a múlt és jelen közt nincs is szakadék. Megértettem, hogy nekem is helyem van a rendszerben. Azt hiszem, muzeoportáltam.

És a kiállítás címéről (Living and dying) még egy dal is eszembe jutott.

Csók,

Múzeum